Kalandos utazás

Nem ritka, hogy Pestre utazok egyedül, vagy a feleségemmel.

Ami viszont a hazautazásom alkalmával történt, az a „rekordok könyvébe” való!

Találkoztam a „Leghülyébb vasutas” címért versenyben levő kalauzzal.

Majdnem „kalózt” írtam, talán az még normálisabb lett volna.

Ez így elég érthetetlen az olvasó számára, de kifejtem.

Kezdjük az elején.

13.-án, PÉNTEKEN! /talán itt van az eb elhantolva!/ elindultunk „fel, Budára”. Hogy miért? Az nem tartozik a tárgyhoz. Hogy felszállhassunk a „sebesvonatra”, amelyik Miskolcig minden bokornál megáll, - csak tudnám, ki találta ki a hülye ötletet, hogy ezentúl a „szépkorúaknak (is) kell PÓTJEGYET váltani, - rendje és módja szerint megváltottuk oda – vissza, hogy ne kelljen visszafelé sorbanállni.

A pénztárosnő ki is adta rendben, hozzáfúzve: A visszajegy a megadott dátumon belül bármelyik napon ÉRVÉNYES.

Megnéztük. Tényleg rajta volt a „tól-ig” dátum. 15 – től 17. - éig ÉRVÉNYES.

Feleségem hazajött 15.-én /vasárnap/, én csak hétfön, mivel vasárnap még volt egy kis „dolgom”...

Felszálltam hétfön reggel a 6 – kor induló vonatra.

Éppen hogy elindultunk, jött a kalauz. Kérte a jegyet. Odaadtam. Bekarikázta a 15-öt, nézegette egy darabig, majd közölte: - „Nem érvényes a jegy.”

Hiába mondtam, hogy a pénztárban mondták, három napig érvényes, -ami egyébként rajta is volt, ragaszkodott ahhoz, hogy váltsak másikat + fizessem a büntetést is.

Természetes, hogy nem voltam hajlandó másikat váltani, amikor volt ÉRVÉNYES jegyem. Elküldtem a büdös francba, el is ment, majd később visszajött, hogy adjam oda a személyimet, mert föl akar jelenteni.

Első nekifutásra nem adtam oda. De meggondoltam magam: Mivel igazolom majd, hogy találkoztam a „leghülyébb vasutassal”?

Megmutattam. Felírt, könyvelt, megbüntetett. 8000 Ft-ra. Persze, hogy nem fizettem ki A büntetési papírral be kellett mennem a pénztároshoz, ahol kiadták a jegyet. Nem értették meg elsőre: mi is történt? Hiszen volt ÉRVÉNYES jegyem!

Telefon ide – oda, aztán felvették kártéritési lapra, amit ki kellett töltenem és leírni a „tényállást”. Megnyugtattak: Nem kellesz fizetnem! Az egész ceremónia csak arra szolgált, hogy a kalauz hülyesége miatt a rendszerbe bekerült BÜNTETÉST ki tudják venni.

Nem lettem sokkal nyugodtabb. Belegondoltam abba, ha nem Én kerülök ebbe a helyzetbe, hanem egy magatehetetlen öreg, aki nem tudta volna érvényesíteni az igazát, simán lenyólnak tőle még egy pótjegyet BÜNTETÉSSEL együtt.

Meg kell jegyeznem: a helyszinen „megúszhattam volna” 500 Ft.ból. Ennyi ugyanis a helyszini bírság, ha az utas „jegy nélkül” vagy érvénytelen jeggyel utazik. De nem akartam „megúszni”, csak az igazamat igazolni. Ezért nem fizettem, hogy kiderüljön: Vannak Emberek, és vannak csak annak látszók minden szakmában.

Hogy mennyire igaz, az is bizonyítja: Miután már megvolt a „büntetésem”, unalmamban elolvastam a legapróbb betüs részeket is és megkerestem a kalauzt. Meg is találtam a Párnás kocsiban, kollégáival együtt. Megkértem, nézze meg még egyszer, hátha elnézte a dátumot, a tol -igot, hiszen ma csak 16.-a van, a jegy meg 17.-ig érvényes. Nem érdekelte. De a szintén ott utazó pénztásosnő - védve a mundér becsületét, a kalauznak adott igazat.

Látva, hogy itt nem lehet igazam, tettem egy megjegyzést: „Úgy látszik, a vasútnál csak hülyéket alkamaznak”. A pénztárosnő megköszönte a „bókot”. Lehet, hogy magára értette?

Az a leszebb a dologban, hogy Miskolctól más kalauzok vannak, és amikor kezelésre kérte a jegyem, odaadtam, de elmondtam a történetet hozzá és mellékeltem a BÜNTETÉST IS.

Nem értette, MIÉRT KAPTAM? Mikor teljesen szabályszerű volt a jegyem?

Talán analfabéta volt” - jegyeztem meg.

Azt nem értem, hogy mi szüksége van a MÁV – nak olyan alkalmazottakra, akik szégyent hozbak a „vasutas” névre? Mert ezzel a tettével sokaknak ártott. Nekem „csak” bosszúságot okozott, de azt bőven.

Van egy gondolatom, amit most így utólag reálisnak látok.

Ez a pasas egy bősz fideszes, aki még Orbánon is túl akar tenni az utasok bosszantásában. Nem elég, hogy PÓTJEGYET kell váltani annak is, akinek jegyet sem kell, de még RÁTESZ EGY LAPÁTTAL, hogy akit lehet, „lenyúljon róla + egy jegyet + büntetést”..

Szerintem az ilyen „buzgó mócsingoktól” a saját érdekében meg kéne válni a MÁV-nak, van elég oka az utazóközönségnek reklamálni, nem hiányzik még a „balfasz” kalauz, aki egy jegy érvényességét nem tudja megállapítani.

Hogy miért tettem közzé?

Tanulságul. Hogy az IGAZUNKÉRT ki kell állni. MINDENÜTT.

Javaslatom a MÁV felé:

A „címet” gondolkodás nélkül kiadhatják ennek a „balfasznak”.

Hülyébbet nem hiszem hogy találnának.

Hogy még „mit”? Azt a MÁV főnöségére bízom.

Szerző: Szilárd bácsi  2013.09.18. 13:48 3 komment

Címkék: blogok humor napló

A bejegyzés trackback címe:

https://szilardba.blog.hu/api/trackback/id/tr1005522195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stumbek 2013.09.18. 15:21:35

Sajnos ilyen emberek tömegével találkozik az ember,minden helyen és poszton.Adj a kezükbe egy minimális hataalmat és máris vissszaél vele! A MÁV-nak az a minimális kötelessége,hogy elnézést kérjen Tőled,valamint a kalauz személyesen kellene ,hogy belássa tévedését és eelnézésedet kérje.Mellesleg javaslom,hogy havonta kiképzésben részesitse azokat az alkalmazottaikat,akik személyes kapcsolatba kerülnek az utasokkal! Mert mégis csak ők szolgáltatnak nekünk!

colambo 2013.09.18. 23:49:17

Volt már jobb blog-od is!
Egy mondat azért ül: "az IGAZUNKÉRT ki kell állni. MINDENÜTT."

mi vok én 2013.10.23. 09:59:23

A szívem megdobban amikor látom a pártunk élvonalát,amint a jóságot, empátiát, együttérzést, szolidaritást, megértést, segítőkészséget, elkötelezettként megjeleníti. www.facebook.com/photo.php?fbid=651681831520272&set=a.184329038255556.40868.184272521594541&type=1&theater
süti beállítások módosítása