Sztrájk! És ami mögötte van

 

Egyik ismerősöm fia kiadta új könyvét,-ami ajándékot

jelentett az anyja számára.

 

Nekem nem volt olyan csodálatos a tegnapi nap.

Igaz, én ezt csak Gaskó elvtárstól kaptam -vasutassztrájk formájában. Nem csak én voltam a kedvezményezett!

Velem együtt egy fél ország foglalta imába a nevét.

Ma már az egész olyannyira, hogyha az mind bekövetkezne,

amit kívánnak Neki,-soha nem lenne gondja többet semmire.

 

Egyetlen utassal nem találkozta, aki helyeselte volna a

szrájk eme fajtáját! A reggel nyilatkozó mozdonyvezetők képviselője,-Borsik János se értett vele egyet!

 

Tegnap meg azok nem,- akik segítettek abban,

hogy 11 óra alatt megtehessem a hazavezető utatBudapestről- Vajdácskáig,- 6 "átszállással"!

Nagyon köszönöm azoknak a "civileknek" a segítőkészségét

,- akik saját dolgaikat "elhalasztva" megmutatták,

honnan lehet Walahová" elutazni. Mert KÖZVETLENÜL

sehová se lehetett! Legalábbis nem vonattal!

 

Gaskó elvtárs megmondta: -Minél rosszabb ( az utazóknak) 

annál jobb (nekik). Mármint a vasutasoknak!

Ami persze nem igaz, mert azok a Vas(utasok),

akik maguk (is) utasok (amikor nem szolgálnak),

már korántsem lelkesedtek ennyire!

 

Hiszen Ők se tudták,- hogy hol hajtják majd

"álomra a fejüket",- mert a "vasúti várótermek"-

még nem alkalmasak az éjszakai tartózkodásra...

Éppen ezért Ők nem is sztrájkoltak, hanem megpróbáltak mindenkin "segíteni"- hogy "haza + ágyba" kerüljön.

 

Rajtuk nem múlott semmi: Helyközi vonatok járták

az országot,- innen oda, és vissza.

Nem „nagyok”, csap picik: Egy kocsi.

De ott meleg,- és udvarias "kiszolgálás volt"

az utazásban megfáradt utasok számára.

 

Az én utam elég "kalandos" volt. Egy velem korabeli asszony segített megtalálni azt a "busz-pályaudvart",

ahonnan a legmesszebbre lehetett eljutni Budapestről,

és még AZ IRÁNY IS jó volt. Így jutottam EGERBE!

A buszon ülve, a mellettem ülő fiatal egyetemista nő abban "segített",- hogy Egerből hová lehet eljutni jó irányban.

Ebben családja is közreműködött. Ők az internetről megtudták: Bármennyire is szeretnék "közelebb kerülni" Sárospatakhoz,- mindössze Miskolcig jutottam. De eljutottam!

 

És onnan hogy jutok még haza?- Ez volt a Nagy Kérdés,

mert kiderült: Miskolc és Sátoraljaújhely között nincs délután semmilyen járat! Aztán Walaki megsúgta,

hogy Felsőzsolcáig jön vonat, visszafelé is megy!

És ajánlott egy buszt, ami elvisz odáig.

 

Már többen is voltunk,- akik "arrafelé" szerettek volna menni,

- így együtt ültünk fel a buszra. Segítőnk is akadt, aki vállalta, hogy leszáll a vasútnál, elkísér az állomásra,

(a sötétben akár el is tévedhettünk volna)-

pedig Ő egy buszmegállóval odébb lakott.

 

Szerencsénk volt. Na nem olyan "nagy",

mert odaérkezésünk előtt 10 perccel ment el a vonat

- de ígérték,- hogy "Lesz Másik"! És egy órán belül OTT VOLT!

Már "sínen voltunk",-igaz,- hogy csak Szerencsig vitt,-

de az Állomásfőnök volt olyan kedves,- megkérdezte:

-Van-e TOVÁBB IS? -Volt. Igy "szerencsésen megérkeztünk" -Sárospatakra,- ahol hatodszor "szálltam át" a saját kocsimba,- amivel a feleségem jött be értem az állomásra.

 

"Minden jó,- ha jó a vége"!

De ez csak a közmondás szerint jó! Mert ez nem jó az utasoknak,- nem jó a

"jóérzésű vasutasoknak",- nem jó az ORSZÁGNAK,-és nem jó a MÁV-nak se!

 

Akkor kinek jó? -Egyedül annak,- aki 6 éve hírdeti: MINÉL ROSSZABB,- annál jobb NEKÜNK! AZT HISZEM,- MINDENKINEK ISMERŐS A "SZÖVEG" -Ez volt,- és még Ma is ez Orbán "kampány-szövege",- aminek legújabb "szekértolója" Gaskó "elvtárs",-aki hajlandó HADBA SZÓLÍTANI híveit,- amikor ALÁÍRÁST KELL GYŰJTENI,- népszavazásra,-amikor a KÓRHÁZAT KELL MEGVÉDENI- a tisztességes orvosoktól,-vagy amikor a "szárnyvonalakat" -kell megvédeni,- ha másért nem,- mert azon a 'Sínen" is - jobban lehet tolni a szekeret.

 

Sínen vagyunk. Mindnyájan,- akik hazaértünk,-de azok is,- akik meg akarják bénítani az ország közlekedését. Hiszen "Orbán Viktor Azt Üzente!" -Itt az idő! Most,- vagy soha! Igaz,- ezt "még" Petőfi mondta, akkor még volt értelme.

 

A mostaninak meg nincs,-ha már még a MOZDONYVEZETŐK- se támogatják.

Mert ezt meg Borsik János mondta meg. Ma reggel. Mert van jogos követelés, (amiért lehet akár sztrájkolni is)- meg van "jogsértő viselkedés"- AMIVEL MINDENT EL LEHET ÉRNI,- A büntetéstől az utazóközönség utálatáig,- csak egyet nem!

 

EREDMÉNYT! De ehhez az kell,- hogy a Gaskóknak végre benőjön a feje lágya,

és az "utazóközönségnek"- kinyíljon a szeme,- meg a bicska a zsebében: Akkor ilyen "fölösleges és szánalmas" próbálkozásba nem kezdene még GASKÓ ELVTÁRS! -se!

 

Szerző: Szilárd bácsi  2008.12.15. 16:21 1 komment

Címkék: politika gazdaság

A bejegyzés trackback címe:

https://szilardba.blog.hu/api/trackback/id/tr67824421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hornista 2008.12.15. 18:07:11

Az elmúlt 18 évben, mint munkavállaló benne voltam az érdekegyeztetés sűrűjében. A katonák Érdekvédelmi Szövetsége (1991) alapító természetes személyű tagja voltam, sőt 1990-ben az Ideiglenes Intéző Bizottság megalakításában is részt vettem. 1995-ben a szervezet átalakult és Honvédszakszervezet néven tovább folytatta tevékenységét. A fegyveres szervek többi munkavállalói szervezeteivel együtt létrehoztuk az FRDÉSZ-t, amely az első olyan konföderáció volt, amely nem a pártállami szervezetből szakadt le. Ekkor már a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. Tv.) a Hszt. 35.§ (3) bekezdése szerint küzdöttünk, hogy a fegyveres (védelmi) szektorban betöltött helyünknek megfelelően létrehozzuk a TÁRCAKÖZI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM-ot. Az állam azóta sem volt képes a megállapodásra, s így a saját csapdájába esett. Mivel az ÉT-et nem akarta érdemben átalakítani - természetesen az ott lévő szervezetek sem akartak változást - ezért az FRDÉSZ felvette a kapcsolatot a LIGA elnökével, aki nagyon jó néven vette, hogy a fegyveres szervezetekkel a helyzete még stabilabb lesz, mint eddig volt. Azóta lett ekkora arca Gaskó Istvánnak a LIGA elnökének.
A gördülő sztrájk költségvetési kihatásairól, a károkozásról júniusban azt mondta, nekik joguk van ehhez, pedig csak a legnagyobb ellenzéki párttal játszottak össze. Másfél nappal az OÉT-ben nehezen megszületett a bérmegállapodás után, nem volt véletlen a LIGA, a buszvezetők sztrájk bejelentése és hogy Kerpen Gábor a PDSZ elnöke is sztrájkot hirdet januárra.
süti beállítások módosítása