Egy nap „Kapcsolat nélkül”
Tanácsok és „tanulságok”
Van egy klubunk,- a „szív és érzés balról”,- amit hárman alapítottunk meg. Ketten itt vagyunk,
„harmadik” társunknak ez az „oldal” NEM ELÉG HARCOS!
Ezért Ő inkább olyan „helyekre” jár BAJ-vívást „gyakorolni”, - ahol VAN KIVEL!-összeakasztani „képzeletbeli bajszát”!
Erről írt,- hogy „Milyen SIKERÉLMÉNY számára”
ha egy jobbost,.- pláne JOBBIKOST! - le tud „győzni!”
Az igazsághoz tartozik: -Lehet,- hogy „ide azért nem jön”
mert NEM TUD BELÉPNI?-Ez is előfordulhat!
Hiszen nem mindenki „számítógép-guru”,- /-én se/
és MINDANNYIAN TUDJUK!
Milyen „nehézségekkel kell megküzdenünk” ITT,
ha „labdába akarunk rúgni!”
-Úgy,- hogy „közben” NE RÚGJANAK ki Minket!
Ezért „bíztattam”,- hogy HARCOLJON!
-Ha ettől jobb lesz a kedve!
Úgy is „edzeni kell magunk”- ha azt akarjuk:
NE MARADJUNK ALÚL,- ha eljön az idő.
347: Egyébként pedig TÖKÉLETESEN IGAZAD VAN!
Ma nem szabad "egyetlen mocskolódást",- ami MINKET ÉRINT,
"szó nélkül hagyni!" Ha NEM SZÓLUNK,- azzal azt "fogadjuk el":
IGAZ,- amit "ránk mondanak!"
-Amiben a "legbosszantóbb az",- HOGY NAGYON SOXOR! -Tényleg igaz!
Mert annyi "töketlen politikussss!" -aki az MSZP padsoraiban
-ÜL,-ALSZIK,-UJSÁGOT OLVAS,
egyébként pedig "össze,-de főleg VISSZA-beszél"
SEHOLSINCS a Világon! -legfeljebb a FIDESZ padsoraiban.
De mért KELL,- Nekünk,- Őket "majmolni"?
Nekem ERRŐL IS! megvan a véleményem!
NEM KELL! De nem is lenne SZABAD!
Vitatkozni KELL, Mindenütt,- MINDENKIVEL,
de ÉRVEKKEL támasztani alá mondanivalónkat!
Na de ITT VAN AZ EB -"elhantolva!"
-Melyikünk az az "Okostojás",
aki KAPÁSBÓL vágja az EREDMÉNYEKET,- számokkal igazolva?
Pedig VANNAK!
100-X több,- mint amik a "jobboldali kormányzás" ideje alatt születettek!
Csak nincs ÖSSZEGYŰJTVE,- egy csokorba,
hogy az a "szerencsétlen" BALOLDALI ÉRZELMŰ EMBER,
aki arra "vetemedik,"- hogy JOBBOST meggyőzzön az IGAZSÁGRÓL, "pofára esik akkor"- ha MEGKAPJA A KÉRDÉST!
-"Hol vannak azok az EREDMÉNYEK?"
A kérdés JOGOS!
Mármint az "ellenzéki beállítottságú",
egyébként VITAKÉPES,- de "agymosott" jobboldalitól!
De ha lenne egy ÖSSZEÁLLÍTÁS!
Ekkor és ekkor,- EZT,- ÉS ezt CSINÁLTA A KORMÁNY!
-És felsorolva az ADATOK! -/számokkal alátámasztva!/
Akkor MI SE ESNÉNK "pofára" -egy egyébként JOGOS KÉRDÉSTŐL!
-Elővennénk a KISOKOST!,- és az orra alá dugva
BE TUDNÁNK BIZONYÍTANI "-fehéren,- FEKETÉN"!
-hogy is állunk a TELJESÍTMÉNYEK területén!
Ilyen egyszerű lenne!
HA LENNE KISOKOS,
amit a NAAAGYÓ-kosoknak már rég meg kellett volna CSINÁLNI,
(-a ki,- el és MELLÉ- beszélések helyett!)- mert akkor Mi,
egyszerű "mezeiek" is TUDNÁNK MIHEZ NYÚLNI,- és érvelni.
Mert az igazi MEGGYŐZÉS ESZKÖZE A nyelv!
És ez a NYELV az "Édes Anyanyelvünk",- a MAGYAR,
ami BESZÉDRE való,- nem a SEGGNYALÁSRA!
Mert az IGAZ SZÓVAL EMBEREKET lehet meggyőzni!
Az "állatok kordában tartásához" elég a KORBÁCS,- vagy az "ostor".
Habár már Jézus is a KORBÁCSOT tartotta "célravezető eszköznek"!
-Ennyi volt a „hozzáfűznivalóm” -AKKOR.
Aztán a KÉNYSZER-pihenő, -/karbantartás / ideje újabb ŐTLETEKET adott!
KERESTEM,- és „találtam” szórakoztató elfoglaltságot!
Valamikor „betévedtem” a STOP internetes oldalra. Azóta „jönnek a HÍREK”- dögivel: -Belenéztem- és EZT TALÁLTAM!
Skizofrénia
2009. július 26. 17:15
Desaparecido...
Őrültekből szinte minden napra jut egy.
Persze az őrültség mértéke néha kiugró mértéket mutat. Hogy mi a „téma”?
Egy „megzakkant lány” bemegy egy szállodába. Megalszik, aztán reggel
„fizetés nélkül” távozik. Aztán „mégegyszer” ott jár, megismerik: Előre FIZET. Alszik, aztán „reggel” ujra SZÓ NÉLKÜL távozik.
Amikor „megkérdezik:” -Először MÉRT NEM fizetett?
És „másodszor mért ment el úgy,- mintha SZÖKNE?
Nem tudta megmondani! -Nem emlékezett semmire.
Erre megírtam a VÉLEMÉNYEMET - nem „csak erről!”
iivcs 2009.júl.31. 16:32
Ez a fajta "megzakkanás" -még elfogadható!
Hisz annyi "ember" került az UTCÁRA a "Pszichiátriai Intézetek" bezárása után, hogy FEL SE TŰNIK senkinek: Mennyivel több BOLOND mászkál az utcán!
De amikor a "rendőri letartóztatás" után egy UTCÁRA KERÜLT delikvens "kábítószeres cukorkára" hivatkozva NEM EMLÉKSZIK SEMMIRE,
hogy MIT KERESETT OTT,- ahol "letartóztatták" és MIT CSINÁLT e közben!
ez már "Wálámi"! -MONDANÁ -"Rajkin,- ha még élne!"
De Ma egyre TÖBB az olyan -"embernek látszó lény",
aki AMIKOR "cselekszik",- NEM TUDJA,- mit csinál!
De vajon MIÉRT?
Mert van MÁSIK!, aki miután ELVESZTETTE "fele KIRÁLYSÁGÁT",
szintén MEGZAKKANT!
És "kiengedte a palackból a SZELLEMET"!
Azóta a NÁCIZMUS SZELLEME "bejárta már" EGÉSZ EURÓPÁT!
De "csak nálunk"! - TALÁLT ÚJ HAZÁRA!
Hála Morvai Krisztina és tsai ÁLDÁSOS TEVÉKENYSÉGÉNEK!
Hajrá Magyarok!
CSAK NEHOGY NAAGY-Magyarország
CÍMERÉVEL menjetek SZLOVÁKIÁBA!
Mert még "beverik a szélvédőt!"! -/-jobb esetben/ -vagy a POFÁTOKAT!
De az ÁRPÁD -sávosat azt hagyjátok ITTHON!
Mert OTT tudják,- MIT JELKÉPEZETT! a XX. szd-ban!
Semmi esetre se AZT,- mint az "Árpádházi Királyaink" idejében!
Ez az írás Gréczy Zsolt tollából származik.
De TALÁLTAM még egy „gyöngyszemet”,- amit érdemes FELHASZNÁLNI!
RÖGTÖN FEL IS HÍVTAM A kLUB TAGJAINAK „FIGYELMÉT”-
Mit találtam Nekik erre a „Kapcsolat-mentes” napra!
KEDVES KLUBTAGOK!
Találtam egy jó szórakozási lehetőséget,- ahol
/-míg a Kapcsolaton „karbantartanak”/- lehet HOZZÁSZÓLNI!
Ez a „hely” A STOP internetes portál,
ahol „qrvajó” témákban lehet MEGVILLANTANI „harcosságotokat!
Iivcs 2009.júl.31. 14:45
Nem tom'-mi lehetett a "lassie" bűne,
De hogy naagy vót, az biztos!
Már a Moderátor se tűrte!
Mert amit BENT-hagyott,- asse piskóta,
Az már legalább egy "jó nagy habos-TORTA!"
AMINEK "RÁADÁSUL" hal van a tetején.
Nekem "teccik a NÉVSOR - még a legelején.
Pedig nagyon kiváncsi lennék, Mit ÍRHATOTT!
Amiért a "szűrét kitették"!
Egyébként meg MINDENKI oda megy üdülni,-ahová csak akar! Csak azt nem szeretem,- ha mindenkiből "hülyét csinálni" AKAR!
Menjen ODA! -ahová "gondolom",
OTT IS maradhat!- ÉN azt se BÁNOM!
De mivel ez "Részemről csak óhaj" lehet,
Szakácskönyvből FŐZNI sok mindent lehet!
Ha sikerülne kifőzni az Ország felemelkedését szolgáló RECEPTET,
Akkor „felőlem” ezzel a csomaggal már HAZAis REPÜLHET!
De addig? inkább ott üdüljön,- ahol most van!
Addig itthon legalább béke van!
Lassie 2009.júl.31. 09:51
A maszop bűneiből néhány gátlástalan az alábbi nomenklatúrát ültetné a nyakunkba, mint a követendő magyarok nagyjait.-/és ez csak kivonat!/
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár,
Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel pártbizottsági állásért. Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
Kövér László - KISZ titkár,Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Már megismertük őket!
Ha nem fordítunk a köpönyegen,,,,a fideSS-ben magától megfordul!!!!! Tetű "komcsiból",....jobboldali konzervatív,....de ....KERESZTÉNY !!!!!
Ez a fideSS ? Ez a fideSS!!!!!!
Ha ezt a HOZZÁSZÓLÁST bent hagyták a „Moderátorok”,
-Mit írhatott,-amiért KIVÁGTÁK?
E az,- amit már SOHASE FOGUNK megtudni!
Pedig erre MÉG ÉN IS! „qrváraKÍVÁNCSI lennék!”