AZ ÉREM MÁSIK OLDALA
-Amikor nem iskolában voltam-
A Mi utcánk a Ronyva -part közvetlen közelében volt.
Ivaskó bácsiék kertjéből egyenesen oda lehetett menni.
Én is sokat jártam a parton: -nyáron fürödtünk benne,
télen korcsolyáztunk a jégen. De legtöbbet horgásztunk.
Nagyon szerettem horgászni. Legjobban a fülbemászó bogarakat,
a legyeket és a szöcskéket szerették a halak.
Egy gyufás skatulyában elfért a „csali”,
amivel akár 30-40 halat is lehetett fogni!
A jász-keszeg volt a menő. Fűzfából letört ágra fűztük fel,
úgy vittük haza. -Legtöbbször nem volt,- aki megpucolja:
Így a Bodri, meg a Cirmos örült nekik legjobban.
A maradékon a tyúkok osztoztak.
Nem volt mindig „békés” a Ronyva! Ha sok hó volt a télen,
jeges árvíz öntötte el a város alsó részét.
De nyáron, vagy bármikor szintén kiöntött, ha sok eső esett.
A háború idején szerencsénk volt: Egyszer se öntött ki.
Az első „nagy árvízet” 1947 télutóján éltem át.
Addig nem láttam az utcákban a vizet, de ez emlékezetes volt!
Én az utca magasabbik végén, a hídról néztem,
hogy jön mindig magasabbra a víz.
Mikor már ott is kezdett kifolyni a medréből,
gondoltam,- ideje lenne hazamenni.
De addigra már az utcában hömpölygött,
és én térdig érő vízben értem haza.
Meg is kaptam érte a megérdemelt büntetést!
Akkor olyan magasra emelkedett a víz,- hogy az ablakon folyt be.
Kőből és téglából épült a házunk,- kibírta az árvizet.
De sok vályogból készült hát összeomlott. Mi a padlásra mentünk,
onnan néztük, hogy mentik ki az embereket az összeomló házakból, csónakba emelve Őket. Akkor már másfél méteres víz folyt az utcában
és a jégtáblák miatt még a csónakban is veszélyes volt ülni.
Nem tartott sokáig az áradás. Másnapra már visszament a víz a mederbe.
Lejöttünk a padlásról,- de legalább 1 napot tartott az iszapot kitakarítani.
A lakás még nyárra se száradt ki, nyitott ablaknál kellett aludni.
A vakolatot is le kellett verni, mert a fal penészes lett.
A bútorok is megsínylették, majdnem mindent ki kellett mosni.
A gyerekek igen szerettek futballozni. Mögöttünk volt egy utca, ahol nem voltak házak. „Rossz utcának” -hívtuk,- ott fociztunk. Rendszerint rongylabdával,- de az már ünnep volt,amikor gumilabdát kapott
valamelyik gyerek. A baj akkor kezdődött, amikor az egyik nagyobb
gyerek kapott egy 3-as fűzős focit, innentől ez volt a labdánk!
Ebbe nagyobbat tudtunk rúgni. Sokszor bement az utcában levő telkek kertjébe, amiért a gazda elvette! Volt, hogy napokig nem adta vissza: Ilyenkor ott vártuk,- ígérve és kérlelve,- hogy többet nem rúgjuk be!
De amikor kiadta, lehet, hogy néhány óra -vagy perc után
már megint ott álltunk „labda nélkül”.
Közben Apám valahonnan szerzett egy B S A motorbiciklit, ami szét volt szedve darabokra. Összerakta,- és ezzel indultunk el Fűzérradványba
egy kis nyaralásra. A nyáron nem kellett hordót csinálni, így otthon volt Hörcsik Pista bácsi, aki meghívott engem a faluba. Anyám azért örült ennek,-mert magaslati levegőt írt elő nekem az orvos, mert éppen köhögtem. Nem volt valami jó hallgatni: Szamárköhögésem volt.
Az utakon még látszottak a háború nyomai: Sok gödör nem volt betömve. Amikor Radvány közelében jártunk, olyan rossz volt az út,hogy az egyik gödörben akkorát döccent a motor, hogy én lerepültem a hátsó ülésről. Apám először észre se vette, hogy már nem ülök mögötte:
200 m. után fordult meg, hogy felszedjen. Én még mindig ott ültem a porban,és azt néztem,- hogy folyik a lábomból a vér.
Apám megnézte,- a zsebkendőjével bekötötte és azt kérdezte:
-Lábra tudsz állni?Felálltam,- és megpróbáltam járni:
Nem tört el semmim. Apám visszarakott a motorra,- de meghagyta:
Most már jobban kapaszkodjak!
Megérkeztünk Pista bácsiékhoz. Elmeséltük,- hogy megtanultam
„szárny nélkül” -repülni. Mindenki nevetett,- én is,
és annak örültem a legjobban,- hogy így megúsztam a repülést.
Na meg a kutyának, aki engem szagolt meg először,
és mivel hasonlított a Bodrira,- rögtön barátságot is kötöttünk.
Apám visszament dolgozni, én ott maradtam nyaralni.
Ez volt az első nyaralásom. Rosszul indult,- de jól végződött:
Mire hazakerültem,- a szamárköhögésem is elmúlt.
Ez a nyaralás nem ment meg „zökkenőmentesen”.
-De arról majd legközelebb..