GONDOLATOK éjfél előtt és után
Ha az Embernek ideje van, GONDOLKODIK.
Ha nincs,- akkor is. Aztán rendszerint kiderül: Van -e értelme: Szeretném,- ha LENNE. HOGY LEGALÁBB AZ UNOKÁINK ÉLHESSENEK egy élhetőbb és szeretnivalóbb Magyarországon.
Ahol "minden ember annyi,- mint a Másik,
-bár a bőre BARNA,- vagy fehér"!
Ma vegyes érzelmekkel jöttem haza. Ami nem jelenti az otthonomat,mindössze azt a helyet, ahol pesti kiruccanásaim alatt meghúzom Magam. Hála egyik ultis barátom "jószívének"!Aki "szállást" biztosít -ingyen és bérmentve -de ha a SORS Úgy hozza,-meg is kopaszt,- mint egy "verebet".
Ezen a HÉTVÉGÉN "vegyes" érzelmeim voltak. Előbb a KOPASZTÁS, aminek legkellemetlenebb része a VEGYES ? -szóval kezdődő mondat, ami előjelét sejteti,- hogy aBBan a partiban nem sok sikerélményben lesz részem.
Hát nem vót! Pízem is "vót" egy darabig, míg el nem fogyott,- de LETT MÁSIK! Mert azért a "barátok" nem fogynak ollan gyorsan,- mint a PÉNZ.
Viszont Másnap majdnem sikerült olyan eredményt elérnem, ami már csúcsnak számít!Kis híján majdnem minden fordulót megnyertem.
Eccer nem sikerült, de az egy "kiosztott" qrvanagy lap miatt "nem jött össze": PIROS ULTI - terített DURKMARS! Hát ez az,- amit "nem lehet kivédeni!"Próbálkoztam,- aminek az "eredményeként" sikerült "elqrnom" a biztos II. helyet.
Ezt a szakaszt így is Én nyertem.Ha a következőben, "csak megközelítem" ezt a teljesítményt, bent leszek a döntőben!
Sajnos ismerem már annyira Magam," hogy még "képes lehetek " ezt is elqrni. Különben ezért pénz még "nuku".Az anyagi helyzetem nem lett "rózsásabb". Épp úgy nyakig ülök a x@rban, mint EDDIG. Csak a REMÉNYE lett meg annak, hogy eBBől akár ki is mászhatok.
Mivel hamar kerültem "haza" Hamar is ÉBREDTEM!Mondhatjuk azt is, "nem is aludtam", amit bizonyít az ÓRA, amit le lehet olvasni az "írás születésének" dátumánál.Ma kezdtem el, de biztos holnap lesz, mire befejezem, hisz időm VAN, "pízem NINCS", MI MÁST IS tehetnék! ÍROK!
Hogy mit? Fogalmam nincs, mire fogok kilukadni!Majd "elválik", mint a x@r szokott a víztől.Gondolkodom, tehát vagyok. Egyelőre még Pesten. Szombat van, de hamarosan VASÁRNAP lesz, ami nem változtat semmit a "lényegen se" és a mondanivalón se.Hiszen már RÉGEN elindultak a "gondolataim"- és ilyenkor teljesen mindegy: HOL VAGYOK, mit írok,- CSAK ÍRJAK!
Ami éppen az "eszembe jut".
Most az jutott ESZEMBE, hogy ülök a szobámban búsan, egyedül és nem tudom, Ki vagyok.Magyarnak érzem Magam, de nem lennék "meglepve", ha kiderülne rólam: Egy csepp "tiszta magyar vér" nincs bennem!
Már József Attila is így emlékezett SZÜLEIRE:- "Anyám kun volt,- Apám „kicsit” székely. Én is így vagyok vele:Apám "kicsit szláv volt",-Aki "Vocsko" névvel látta meg a napvilágot, anyám kicsit "német", hisz nagyapám arról a vidékről jött ide! De Én már magyar vagyok. Mert a Várszegi az "szép, magyar név" de azért egy kis "csűrés" van benne!
"Tálán nem áz igázi!" mondaná RAJKIN, de már nem mondja. Most "csak" Én mondom.
Mint ahogy NAAGY-magyarjainkról sorra derülnek ki: Egyikse ÁRJA! Ha "Walaki nem tudná: A Numerus Klausust és az utána a Világban egyedüliként megszületett KÉT ZSIDÓTÖRVÉNYT -Mi,- Magyarok "szültük meg"! Nem hinném,- hogy "büszkéknek kéne lennünk rájuk"!
Meg sok MÁSRA se! Hogy "Évszázadok alatt" nem tudtuk kisebbségeinket kellőképpen "befogadni"! Igaz,- nagy részük nem is akart beilleszkedni
Visszatérve Nagy Magyarjainkra! Sokukról "kiderült", mennyire magyar származásúak! De az is, mennyire MAGYAROK mégis!
Talán sokan ismerik "Szibinyáni Jankot, -Hunyadi Jánost, a "Törökverőt", akiért a DÉLI HARAGSZÓ SZÓL, -és fiát, Hunyadi Mátyást, az IGAZSÉGOSAT! Aki a legtöbb adót szedte Európában, és akit a Népe szeretett! -Mert IGAZSÁGOS volt.
Beszélhetünk Anjoukról,- Jagellókról,- Habsburgokról,-bárkikről, akik származásuktól függetlenül mind Nagy Magyar uralkodók voltak!És a HŐSÖK, akik "Szabadon éltek,- haltak,- Szolgaföldben nem nyughattak?"
Az aradi tizenhárom fele más nép fiaiból kikerülve vállalta a mártíromságot! De harcoltak a Magyar Szabadságért idegen nációk fiai, akik az ESZMÉÉRT meghaltak inkább, de NEM TAGADTÁK MEG!
Élő Hősök is születtek: BEM- apó,- Garibaldi- és mások.
Most ülök a szobámban és arra gondolok: "Nekem (is) szülőhazám e Föld, e lángoktól ölelt kis ország, -ahol Tudom, hol lakott Vörösmarty Mihály, - ellentétben a pilótával, akinek csak TÉRKÉP E TÁJ" /Radnótitól,- szabadon/
Arra (is) gondolok: Hányan estek el fölöslegesen idegen eszmék szolgálata közben! Felmerült bennem: SPICLI, vagy inkább "gyugyu" lettem volna, ha választanom kell akkor.A GYUGYUT választottam volna.
Arra is gondoltam: Milyen nagy "traumát okozott", amikor a NAGY-Magyarországból megszületett Trianon után a CSONKA- Magyarország!
Mert míg a Nagy-Magyarország CÍMERÉT két lebegő angyal TARTOTTA, a "csonkáét" ELEJTETTE! Akkor Nekünk volt nehéz feldolgozni ezt a tényt.
Ennek sok oka van: Ezen a Földön nem csak a Mi "Apáink vére folyt", hanem az ŐVÉKÉ is!Nem csak a Mi HAZÁNK "E lángoktol ölelt kis( vagy akár NAGY) Ország", hanem az ÖVÉKÉ is!
De a leglényegesebb: Azóta majd ÉVSZÁZAD telt el. És ha AKKOR Nekünk FÁJT,- most Nekik FÁJNA! Mert Mi itt MIND magyarok vagyunk ebben a szép Hazában, lakjunk Bármelyik részén a KÁRPÁT -medencében!
De azon TÚL is éltek- élnek Ma is MAGYAROK, AKIK SZINTÉN számot tartanak apáik ÖRÖKSÉGÉRE!
Ma,- amikor már nincs jelentősége annak: Ki a MAGYAR,- ki a "Másik" és kinek HOL VAN a "szülőföldje" nem kéne ebből POLITIKAI TŐKÉT csinálni senkinek!
Pedig csinálnak! Felelőtlen POLITIKUSOK meggondolatlanul kiengedték a palackból azt a szellemet, ami majdnem az emberiség pusztulásához vezetett!
Legalábbis egy részének BIZTOS.: A nem kiválasztott népek majdnem áldozatul estek a NÁCIZMUSNAK. De nem sokban "különbözött" ettől a a vörös diktatúra korszaka se. Hiába: a DIKTÁTOROK már csak ilyenek. Azt csinálnak, amihez kedvük van. Azt, amit a "saját népe" eltűr nekik!
Ehhez a KORSZAKHOZ akar Ma "visszanyúlni" az a hatalomba kívánkozó ÚJ eszme, amit a JOBBIK képvisel Hazánkban. Amit sehol nem képviselhetne!
Itt csak azért KÉPVISELHETI, mert hatalmi céljai eléréséhez a FIDESZ felhasználta az ESZMÉT, azok HÍRDETŐIT,- és utcára víve a politizálást,- TÁMOGATTA, BÍZTATTA az új eszme TÁMOGATÓIT a cselekvésre!
Szövetséget kötve velük a "fennálló rend" megdöntése érdekében. Mindehhez felhasználják a technika vívmányai közöl a leghatásosabbat!
A Médiát!
A TV-t, ahol MECÉNÁSAIK, a Széles Gáborok segítségével mossák az agyát "Annak a sok birkának,- aki hagyja Magát"! /PÉNZ NEM SZÁMÍT!- Erre van!/
Ma viszont nem követelhetjük vissza az elcsatolt részeket! Így lettünk EURÓPA szégyenei. Ahol lehet ZSIDÓZNI,- cigányozni, TERÜLETEKET VISSZAKÖVETELNI, akár 64 vármegyére duzzasztani Magyarország területét. A "három Tengerről" már nem is beszélve!
De a hülyítés foka a gazdaság-politikában csúcsosodik ki! Üres államkasszábólígérni "ezt - azt", csak a HÜLYE tesz ilyet. De ezt csak az elhülyített NÉP képes elhinni, hogy megvalósítható.
Ma mégis azok "uralják a közhangulatot" akiknek halvány fingjuk nincs a GAZDASÁG működéséről! Akiknek programjuk sincs arra: HOGY VÁLTANÁK BE ÍGÉRETEIKET!
Hiába,- a KIBICNEK semmise drága! Mert ha VESZÍT,- "felejthető"- ha meg NYER? -jön az ISMERT SZÖVEG:
Más a VÁLASZTÁSI ÍGÉRET,- ÉS MÁS A kormányzás! Akinek meg NEMTECCIK - Le is út /a pincében csak talál egy "szöget" mire felakasztani Magát!/ meg FEL IS CSÚT!- És az "ügyvédek szerint is" OSZT!- Jó napot!
Hát ezért ülök a szobámban "némán" egyedül",- közben kinn az UTCÁN a gárda hegedül!
Morvai Krisztina adja a "játékszert" az utcai csürhe kezébe:- Vagy inkább ülteti el a "gondolatot" a mai GYUGYUK fejében, hogy FALU SZÉLÉN NEM JÓ LAKNI, "jön a gárda" TAKARÍTNI!
Közben aRRa gondolok:
MI LENNE,- ha a Ma még az egymást elfogadni nem képes KÉPVISELŐINK! Akiket "MELLESLEG" Mi küldtünk oda! Megfognák EGYMÁS KEZÉT, és "kölcsönösen” kihúznák EGYMÁST aBBól a x@rból, amibe már elég MÉLYEN benyomták egymást?
Mikor eddig ÉRTEM,- felébredtem:
LEHETETLEN,- amit "álmodtam". hiszen nem ÍRORSZÁGBAN, mégcsak nem is NÉMETBEN,- Magyarországon vagyok!
Itt pedig még KÖZÖSEN az "ellenérdekű felek és Pártok" nem oldottak meg SEMMIT! Nem is "szavaztak meg" SEMMIT!
Egy kivétel azonban MÉGIS VOLT! A SAJÁT FIZETÉSÜK emelése és a KÖLTSÉGELSZÁMOLÁS!
Rájöttem: ITTHON,- és egyúttal OTTHON is vagyok! A XXI. századi MAGYARORSZÁGON!
Azt azért szeretném,- ha UNOKÁIM MEGLÁTNÁK:
Milyen LESZ - a XXII. század MAGYARORSZÁGA!
Drukkolok nekik:
Ettől a Maitól "csak egy picivel", de LEGYEN JOBB, és legyen JOGA mindenkinek az ÉLETHEZ!
Korra,- nemre,- vallásra,- bőrszínre való TEKINTET nélkül.