Egy hosszú nap története a 3 4 7 53 72 számok tükrében.
Ha bárki azt gondolja, hogy ez egy „feladvány” téved. Ez az Életem, ami ugyan még nem ért véget, de közel van.
Pláne, ha SOKKK ilyen napom lesz a közeljövőben, akkor vagy az agyvérzés, vagy az infarktus miatt fogom a talpam feldobni.
Minden számnak van jelentősége, aminek többnyire következménye is van,
volt vagy lesz az életemben. Viselek néhány keresztet, erre egy József Attila verset találtam legalkalmasabbnak. A „Hetedik kereszt” - vagyok Én magam.
- József Attila -
A HETEDIK
E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!
Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!
Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.
Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.
S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.
1932
De mit jelent a három és a négy?
A három a fájdalmas valóságot,- a NÉGY az elmulasztott boldogságot.
Négy lányt neveltünk fel, - de egy „rózsaszál” már csak a sírján beszél arról: Mit jelentett Nekünk az LÁNYUNK, akiért vérzik a szívünk, ameddig csak élünk!
1. kereszt.
De élni kell a HÁROMÉRT,- A HAT UNOKÁÉRT, akik közül „egyért többet aggódunk” mint a többiért együttvéve. Ő az,- akinek a karját szüléskor „kihúzták”, emiatt nincs immunrendszere, és nem fejlődik kellőképpen az egyik oldala: arcműtétem esett át, - és vár még rá néhány.
2. kereszt.
Közben a betegség levágott a lábomról, nehezen viseltem el a „következményeit” és azóta csak romlott az állapot. Így lettem 59 éves koromban „leszázalékolt rokkant nyugdíjas”.
3. kereszt
Voltak szép évek is,- de amikor előbb az egyik, majd a másik lányomnak a méhét mindenestől kivették, amibe az egyik majdnam belehalt, azt Mi is nehezen éltük túl.
4. kereszt
5. kereszt
Volt egy hároméves önkéntes szobafogságom, amikor depressziós, pánikbeteg voltam és elveszettnek éreztem magam. Az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatott.
6. kereszt
Túléltem, és elkezdtem újra élni: Azt csináltam csak, amire képes voltam- és amit szerettem.
Kártyáztam, és közben azt nézegettem, mennyivel lettem „bénább”. Már cipőt nem hordok, nem tudom befűzni. A zoknit a feleségem húzza fel. Szerintem követni fogom Faludi György
példáját: Zokni nélkül- „papucsban” járok ammyit,- hogy ne haladja meg a 200 métert. Ennyit még meg tudok tenni – MA. De holnap? Ki tudja,- mit hoz a HOLNAP.
7. kereszt, amit Magam vettem a vállamra, és amire a végén engem fognak felfeszíteni.
De mi az ÖTVENHÁROM, ami a címben szerepel?
Nevezetes szám, legalábbis Nekünk: ennyi éve viseljük el egymás hibáit és erényeit, amikből nekem az előbbiekből jóval több van. De bírjuk a „gyűrődést”! A tegnapi nap is szépen indult- annál bosszantóbb dolgok történtek- aminek az ÜNNEPHEZ semmi köze nem volt.
A készülődés izgalma a feleségemé volt- hiszen a „nagy-családot” ellátni nem kis munka.
Amiből én természetesen csak a könnyebb részét vettem ki: „Kűdd ki, - híjd be” - alapon. Azért nekem is akadt „dolgom”. Az utóbbi időben „naaagy fába vágtam a fejszém”, ami kicsorbulni látszik azon az érdektelenségen- ami a balokdaji Embereken eluralkodott.
Azt hittem- majd Én megváltom a világot. Úgy néz ki,- ez nem fog összejönni. Ha már az Ember a kegközelebbi Barátaiban sem bízhat meg,- ha a legegyszerűbb dolgokat is mindenkinek KÜLÖN kell elmagyarázni, - mégis az ELLENKEZŐJÉT TESZI, akkor nincs mit tenni. Vagy hagyni kell az egészet a fenébe,- vagy hafyni,- hog a guta üsse meg az Embert.
Van még egy megoldás is, a legegyszerűbb: Venni azt a kötelet,- amit már annyiszor megígértek nekünk,- és a legelső fára (vagy szögre) fellógatni magunkat.
A tegnapi napon bármelyik megoldás szóba jöhetett volna.
A hajnali négykor megírt „belső blogom” az Istennek nem tudtam elküldeni,- hol a hosszúsága miatt,- hol „csak” ÁRAMKIMARADÁS volt. Ilyenkor az ÍRÁS ugrott.Meg én is,- eccer majdnem a plafonig,- amikor már majdnem „elküldtem”, és az utolsó pillanatban elsötétült a képernyő. Meg az AGYAM IS! Ilyenkor nem jó az,- ha „Walaki” még fel is bosszant, mert nem tudom,- mi lesz vége. Jó nem- az biztos. De a TIZEDIKRE sikerült- ott van a helyén,- így is csak két részletben. Arról már nem vagyok meggyőződve,- hogy olvassa-e az, akinek kéne.
Az ünnep simán megment, tekintettel arra, hogy nekem a helyem a számítógép mellett van, „nehezen” elfért mindenki a lakásban. Voltak segítőkész unokák, akik ezt-azt megjavítottak, jó is volt, csak mára még annyit se tudok,- mint eddig: MI HOL VAN? Mert egy „kicsit” elkeveredett, és ennyi elég, hogy SOHA TÖBBÉ ne teláljam meg. Még ezt is túléltem! Aztán jött a VIHAR! „Országos sárga riasztás”, ami mifelénk inkább volt PIROS. Olyan vihar készülődött- hogy jobbnak látták hamarabb hazaindulni. Csakhogy öt órakor már elmentek és este TÍZKOR még nem voltak otthon! Amit izgultunk- hogy hol lehetnek- mi lett velük, nem kívánom senkinek. Az,- hogy TÍZSZER ment el az áram, szinte természetes volt. Az is,- hogy minden alkalommal elvesztettem valamit. Utóljár a FEJEM IS. Amikor azt se tudtam, MERRE MENJEK,- úgy eltájoltam magam.
De a legnagyobb bajom az volt,- hogy ÍRHATOK BÁRMIT- legfeljebb a kutya szarja le, de eredménye nincs annak a Munkának,- amit „felvállaltam” és amibe bele fogok „hülyülni”. Habár ez nehét lesz,- mert ETTŐL hülyébb MÁR NEMIGEN LEHET LENNI. Hiszen már az ULTIT IS háttérbe szorította a politaki iránt érzett „érdeklődésem”, szinte mással már nem is foglalkozok- csak SZERVEZEK,- írok, EREDMÉNY NÉLKÜL. Mert azt a célt,- hogy „felrázzuk” a kómában levő baloldalt, eddig nem sikerült elérni. Egyetnen célkitűzés nem valósult meg, mert vagy nem is olvassák el leveleimet,- vagy nem merik meglépni azt,- amit tenni kéne.
A többi „számról” mindenki azt gondol- amit akar, aki KERES,- talál alapon akár meg is tudhatja,
„Fejetlenül” nem lehet semmit csinálni, még a Gödör is ezt mutatja: Pedig van ÁROK IS.
Ami azt eredményezi,- hogy az „árok” megakadályozza azt,- hogy a Gödörben hangot adhassanak nemtetszésüknek azok,- akik (még) ki merik nyitni a szájukat. A „többség” már álarc mögé bújt (joggal) félve a kirúgástól- hogy KIDERÜL: Melyik oldalon állnak?
De hisz EZ nem kérdés a Kubatov-lista létezése óta! Ez a tipikus struccpolitika,- ami azt eredményezi,- hogy a kezdeményezések HAMVÁBAN halnak meg a félelem okán.
Este 10 órakor végre megtudtuk: Ki medig jutott- hol sikerült menedéket találni a TORNÁDÓ elől, (ilyen se volt még „kishazánkban”, nagyon haragudhat az Úr ránk,- hogy még ezt is ránkszabadította, pedig elég lenne az Orbán) és megynyugodtunk. Mindenki „túlélte”, de senki nem ért haza időben az ítéletidőben.
Ma reggel ezzel a bloggal szeretném jelezni: Nekem is van szívem és lelkem, meg egy roggyant testem. Az idegeim sincsenek kötélből,- és ha a héten nem sikerül egymással „zöldágra vergődnünk”, nekem annyi.
Mindez azért,- mert a leveleim nagy része a szemétkosárban landol,- és emiatt azok,- akiknek ÖSSZE KÉNE FOGNI a megálmodott Közösséget, ami tulajdonképpen EGY, csak mint az élő szervezetnek- vannak „test” - részei.
Aki „képben van”, annak világos, mit jelent a HARMINC, a HÁROMSZÁZ és a HÁROMEZER közötti különbség. De aki a „sötétben tapogatózik”, az előbb utóbb úgy jár,- mint én: NEKIMEGY A KÁLYHÁNAK és azt se tudja, „hol van” és merre hány méter.
Kedves Barátam! (ha vannak még egyáltalán) Ideje lenne MUNKÁHOZ LÁTNI a vélt vagy valós sérelmek nyomainak nyalogatása helyett!
Mert ha nem ezt tesszük- se Grétzy Zsolt,- se Gyurcsány Ferenc nem lesz a vendégünk se MOST- se máskor. Ki kíváncsi egy olyan közöségre,- aki még a FEJÉT se tudja,-
hol hordja? Habár láttam én már karón varjút, annak is „lent lógott” a feje, de az már döglött volt.
Ha nem „töketlenkedünk”, és tesszük a dolgunk,- akkor előbb-utóbb a célkitűzéseink is valóra válnak. Akkor lesz ünnep a mi utcánkban is!
Azt- hogy én megérem-e, nem tudom. De remélem, nem kell az „ükunokáinkig” VÁRNI!
