Leltár – Egyenleg – Harakiri
A három szónak látszólag semmi köze egymáshoz. A végkimenetelt tekintve viszont nagyonis van.
Ezt az írást minden ismerősömnek ajánlom, akik szeretnének megismerni közelebbről: Miért vagyok ilyen, amilyen? Szeretném, ha a Klubtagok és a kártyás barátaim nem csak olvasnák, de kommentjeikkel segítenének abban, hogy helyes következtetéseket vonhassak le a kialakult helyzetről.
Előljáróban annyit: Nem vagyok egészséges, de úgy viselkedtem, mintha az lennék. Ennek következménye lett az a lépés, aminek a harakiri nevet adtam. Nekem jobban fáj, mint akiket ezzel a lépéssel büntetni szerettem volna. Viszont elkerülhetetlen volt, ha még élni szeretnék egy kis ideig.
A történet húsz éve kezdődött egy hasonlóan borus decemberi napon. Bementem az iskolába és az első óra közben elsötétült előttem a világ, forgott velem a terem, rosszul lettem. Alig találtam meg a széket, hogy leüljek és elájultam. A gyerekek az igazgatóhoz szaladtak, hogy „Tanár bácsi meghalt”! Egy kolléga kiséretében a gyerekek „gólya viszi a fiát” módon elvittek az orvosi rendelőbe, egy injekcióval lelket leheltek belém. Az eredménye a vizsgálatnak lesujtó volt: 220 /130 volt a vérnyomásom.
Megjegyzem, addig nem látott orvos. Ekkor kezdődött a kálváriám, ami rövid időn belül mélydepresszióhoz vezetett pánikbetegséggel fűszerezve. Ennek eredménye lett egy három évig tartó önkéntes szobafogság. Ez idő alatt senkivel nem beszéltem a feleségemen kívül. Ha Ő nem ápol olyan kitartóan, ma nem írnék leltárt.
Ez a három év maga volt a pokol. Segítséggel ugyan, de kijöttem belőle. Viszont ami betegség létezik, azt majdnam mindet beszereztem.
Leltárt abból készít az ember, ami van. Én sajnos abból, ami nincs. Egészség. Helyette vannak a betegségek, amelyek meggátolják az embert abban, hogy úgy éljen, mint azelőtt.
Leltár: Magas vérnyomás, érszűkület, prosztata betegség, Betherew-kór, cukorbetegség. /és amit még közben összeszedek/
Én erről nem akartam tudomást szerezni. Éltem a szenvedélyemnek és nem érdekelt a következménye. De amikor egy hétvégi pesti kiruccanás után kevés volt egy hét a „rehabilitációra”, akkor felmerült a kérdés: Meddig lehet ezt büntetlenül csinálni?
A választ a kérdésre ezen a héten kaptam meg az urológustól: Kiderült, szereztem egy makacs hólyaghurutot, ami felborította a „vízháztartásomat”. Éppen kúrát tartok: A legerősebb antibiotikumot szedem egy hétig, aminek hatása egy lórugásnak felel meg. Megvisel a kúra, de úgy érzem használ.
Egyenleg: Lelki egyensúly romlás, fáradékonyság, minimális teherbíró képesség, látás, hallás romlás. És „jelek”, amik arra utalnak, hogy ez az életmód nem járható út.
Három eset, ami bizonyítékul szolgál.
- Rosszul lettem a kártyaasztal mellett, egyik barátom vitt
- Izzadás és kettős látás. 10 percet ki kellett hagynom, míg lemosakodtam a mosdóban és visszanyertem a látásom.
- Elszédültem parti közben és időt kellett kérnem, míg folytatni tudtam a játékot.
Visszatérve a kiindulóponthoz, amikor is felfüggesztettem a Pestre járást és megszakítottam néhány ultistársammal a „jóviszonyt”, ehhez a félresikerült Jótékonysági verseny tényleg csak az egyik ok volt. A másik, amit leírtam: Az egészségromlás.
Volt alapja a három kártyás barátom ismerősi körből való törlésének. Az ulti ugyanis játék, Ők pedig viccet, politikai zrikát csináltak belőle. Hogy jön az ki, hogy „hívatlan vendégként” az oldalamon úgy beszélnek, hogy még a kívülállók zsebében is kinyílik a bicska? Ha én nem megyek az Ő oldalukra „nácizni”, nem tűrhetem, hogy hozzám járjanak „kommunistázni”.
Nem vagyok haragtartó. Ennek bizonysága, hogy azóta az egyik „magába szállt” és ismerősnek jelölt, amit el is fogadtam. Ezt az utat ajánlom a másik kettőnek is.
Harakiri. Az, hogy nem járok Pestre a szokott társasághoz, nekem jobban fáj, mint nekik. Viszont ha nem akarok ott meghalni az asztalnál, akkor meg kellett lépnem.
A kártyát nem tudom abbahagyni, ez olyan, mint a „szerelem”, ami a sírig tart. A tempót viszont csökkentenem kellett. Nem vagyok már húsz éves. Az is igaz, hogy ha egészségi állapotom és kedvem is megfelelő, ellátogatok azokhoz a barátaimhoz, akik akkor is kiálltak mellettem, amikor mások cserben hagytak. De ez a jövő zenéje.
Egyelőre kúrálom magam és bízok benne, hogy állapotom lesz még jobb is a mainál. Ez az év nem tartozik a sikeresek közé. Remélem, terem még számomra is „babér” akár Pesten is.
Kedves Barátaim!
Nem „temetem magam”, csak reálisan nézem a jövőt. Mindőtöknek jó egészséget, /rám is rámférne/ és Kellemes Ünnepeket kívánok szeretettel:
Szilárd bácsi.
