Roppant nehéz helyzetben vagyok: két kiváló ember után kell beszédet mondanom és egy még kiválóbb ember előtt. Bangóné Borbély Ildikó vagyok, egy hétköznapi, egyszerű párttag, Magyarország keleti végéből, Hajdú-Bihar megyéből. Engem ért a megtiszteltetés, hogy ma itt néhány gondolatot megoszthatok Veletek. Írtam egy beszédet, amit tegnap este a szemétbe dobtam. Egy politikai rendezvényen voltam, mindent átértékeltem, amit addig leírtam, és úgy döntöttem, hogy csak címszavakat fogok felírni, és egészen másról fogok beszélni, mint amiről tegnap akartam.

Tegnap ugyanis figyelmeztettek rá, hogy biztos, hogy ide kell-e jönnöm ma. És én büszkén jelentem, hogy engem, ha kötéllel megkötöttek volna, akkor se tudtak volna visszatartani, mert úgy gondolom, nekünk a szocialista pártban csak itt van helyünk. Most, ma csak itt van helyünk! Három dologról szeretnék beszélni: hogy mit jelent számomra a demokrácia, a bűn és az érzelmek.

Mit jelent számomra a demokrácia? Meg fogtok lepődni, de a színeket jelenti. Van három kisgyermekem, és mikor kinyomtatok nekik egy rajzot, hogy színezzék ki, nem két színt adok nekik, hanem odarakom elébük az összes színes ceruzát. Így nagyon sok lehetőség közül választhatnak, és amikor a mű elkészül, a három gyerekem háromféle rajzot tesz elém. A demokrácia számomra azt jelenti, hogy ezek a színek megjelenjenek. Nem fekete, nem fehér a demokrácia, de nem is narancssárga. Mindenféle színű a demokrácia. És amikor arra kényszerítenek, hogy csak egyféle színt lehetne választani, azt nem tudom elfogadni.

Tegnap az egyik barátunk este ezen a rendezvényen azt mondta nekünk, hogy nem kell, hogy ez a Demokratikus Koalíció ilyen színes legyen, és mindenkit befogadjon. Hát, én közlöm itt mindenkinek, hogy én nem akarok szürke ember maradni. Én szeretem a szürkét, de én ezt fel szoktam másfajta színekkel dobni. Mert csak úgy érdekes, ha mindenféle szín ott van a szürke mellett. Én nem akarok szürke maradni. Én szeretem, hogy színes lehetek.

A következő gondolataim a bűnről szólnak, amely össze függ a demokráciával is.

Kezdem én azzal, hogy nő vagyok. Bűn-e az, hogy nőnek születtem? Vannak ma Magyarországon olyan csoportok, amelyek azt mondják, hogy nem vagyok egyenértékű a férfiakkal. Bűn-e, hogy nő létemre és háromgyerekes családanyaként dolgozni akarok? Vannak olyan csoportok ma Magyarországon, akik azt mondják, hogy igen, ez bűn, mert nekem nem kell dolgoznom, otthon a helyem. Én üzenem ezeknek a barátaimnak, hogy teremtsék meg a feltételeket hozzá, hogy ne kelljen ma az anyáknak dolgozniuk. De üzenem azt is, hogy nem akarjuk ezt választani, mert mi szeretünk aktív tagjai lenni a társadalomnak, és nem szeretnénk már abba a világba visszatérni, amikor a nőknek meg akarják határozni, hogy a konyhában, a fakanál mellett van a helye.

Bűn-e az, hogy az én gyerekeim nem járnak hittanra, miközben vallásos embernek próbálom nevelni őket?  Nem bűn, kérem. Mert én döntsem el, hogy akarom-e járatni a gyerekeimet hittanra, és akarom-e, hogy megismerkedjenek azzal a vallással, amit én magaménak tudok. És bejelentem, hogy a gyerekeim meg vannak keresztelve.

Mégis úgy látom, meg akarják határozni, mi legyen a véleményem. Ma bűn az is, ha valaki elmondja, hogy mi a véleménye. Nem akarok cinkosa lenni ezeknek az embereknek. És bűn-e, ha mi ezt eltűrjük? Igen. Bűn lenne, ha eltűrnénk.

A harmadik dolog az érzelmek. A mi pártunk az utóbbi időben csak racionális, logikus és ésszerű dolgokról próbált beszélni. Nagyon sok esetben a hétköznapi ember ezt nem érti meg, vagy nem erre kíváncsi. A szocialista párt néha mintha maga az embert felejtette volna el. Mi mindig ott voltunk, mi mindig tenni akartunk ezért a pártért. Lesütött szemmel, vagy nem lesütött szemmel. A Fidesz azt nagyon jól megmutatta nekünk: nem kell sokszor ésszerűnek, logikusnak lenni, elég, ha csak hangzatos dolgokról beszélünk, és akkor sikereket érhetünk el. Nem mondom azt, hogy mindent át kell venni a másik oldaltól. Sőt, ez tilos. De tanulni soha nem szégyen. Az embereket és az emberekből az érzelmet soha nem szabad elveszíteni.

Ma ez a baloldal eltűri, hogy megvádoljanak embereket. Eltűrjük. Nem megyünk ki az utcára, hogy mi ebben nem vagyunk partnerek. Ma az emberek eltűrik, hogy elvehessék a vagyonunkat. Nem, nem lehet arról szó, hogy amiért megdolgoztunk, kőkeményen megdolgoztunk, még csak a gondolata is ott legyen a fejükben, hogy ezt valamikor elvehetik. És bűn, ha ez ellen mi nem lépünk fel. És most én azt látom, hogy nagyon kevesen vannak a baloldalon, akik ezt ki merik mondani.

Mindezekért figyelmeztetőleg hadd mondjak el egy idézetet: „Amikor elvitték a zsidókat, nem szóltam semmit, mert én nem vagyok zsidó. Amikor elvitték a cigányokat, én nem szóltam semmit, mert én nem vagyok cigány. Amikor elvitték a papokat, én nem szóltam semmit, mert én nem vagyok pap. Amikor elvitték a kommunistákat, én nem szóltam semmit, mert én nem vagyok kommunista. Amikor elvitték a vallásosokat, én nem szóltam semmit, mert én nem vagyok hívő. Most, amikor jönnek értem, nincs, aki értem szóljon.” Ezt ne várja meg a baloldal.

Több rendezvényen elhangzott már Molnár Csabától és Gyurcsány Feritől is, hogy szeretnének egy szexi pártot. Tegnap leültem a számítógép elé, és szinonimáit kerestem ennek a szónak. A szexi, az „kívánatos, bűbájos, vonzó, dögös, csábító és szívdöglesztő”. Higgyétek el, az utóbbi időben mintha nem ezt éreztük volna.

De volt egy időszak, ha visszaemlékeztek – én jól emlékszem erre, 2005 és 2006 környékén –, amikor ez a párt ilyen volt, szexi volt. És soha nem felejtem el azt a debreceni rendezvényt, ahol több mint tízezer baloldali érzelmű ember tombolva, jókedvűen részt vett ezen a rendezvényen, és akkor az a párt kortól, nemtől, vallástól függetlenül kívánatos, bűbájos, csábító, dögös és szívdöglesztő volt. És én, ha most végignézek rajtatok, ez a párt néhány hét múlva ugyanilyen lesz.

Végül szeretném a beszédemet egy verssel zárni, egy parasztköltőnek a versét fogom Nektek elmondani, ahonnan én származom, Nádudvarról, Nádudvari Nagy János költeményét, a Hidat szeretnék verni.

 „Hidat szeretnék verni valahogy.                                                                                      Bár tudom, hogy a hídverés mély szakadékok fölött                                                          mindig veszélyes és nehéz.                                                                                                 Mégis megpróbáltam bús-merészen,                                                                                   van olyan is, aki röhög rajtam.                                                                                           

De én verem a hidat a szívek szakadéka fölött.                                                                   Hidat szeretnék verni valahogy az emberszívek között,                                                   hogy egymásra találjunk már a szörnyű szakadékok fölött.                                          Hogy a sok kis külön világ egymáshoz zöld utat találjon,                                                  s e sok kis magányos kicsi sejt egy élő testté váljon.”                                                              

Köszönöm szépen!