Épül a Szép Új Világ! A MAJMOK BOLYGÓJA.
Tegnap a parlamenti közvetítést nézve "elszunyókáltam".
Álmomban egy régi film elevenedett meg: A MAJMOK BOLYGÓJA.
Csak az az érdekes, hogy mire felébredtem,
az volt az érzésem, mintha MÉG MINDIG "álmodnék".
Ugyanis az egyik Főmajom éppen az Embert "oktatta",
mihez VAN, mihez NINCS JOGA.
Elárulná "Walaky", hol vagyok tulajdonképpen?
Lehet, hogy "ottragadtam" a Majmok bolygóján?
Ettől rosszabb sejtésem van.
Még csak most következik a FEKETELEVES!
Ezt a bejegyzést Pupu „Mintha...” blogjába tettem. Amit nagyon jónak tartok,
mert tényleg úgy néz ki ma a helyzet, „mintha” minden a legnagyobb rendben lenne, Ccakhogy semmi nincs rendben. Legkevésbé a jog és az erkölcs, az igazság és a becsület. Ezek a fogalmak „mintha” elvesztették volna a jelentésüket.
Nehéz is lenne megtartani azokat, ha hazug szájból próbálnak IGAZAT szólni.
Ez a vers, amit szintén itt „találtam” nagyon találó!
Mintha éppen erre a korra írta volna Váczi Mihály.
Váci Mihály: Mintha
Ez a folyó itt mintha folyna,
az éj is mintha éjjel volna;
- az ember mintha olyan volna,
milyennek lenni lenne dolga.
Mintha élet lenne az élet,
éltetne is , míg csak leéled,
s mintha elég is lenne néked
mindaz, mivel végül beéred.
Én is mintha önmagam lennék,
sugárzik bennem néhány emlék,
pedig más vagyok régesten rég,
nem az mi voltam, s mi lehetnék.
És te is mintha csak te lennél,
mikor nevetsz , mintha nevetnél,
s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
éppen olyan vagy, mintha élnél.
Minden dolog teszi a dolgát,
az érdem elnyeri a zsoldját,
a szó olyan, ahogy kimondják,
Mi a bajod? Tudod? Na szólj hát!
A szeretet mintha szeretne,
a szerelem mintha lehetne,
a hit mintha még hitegetne,
s mintha hinni lehetne benne.
Minden dolog épp olyan mintha
öntökélyére lenne minta;
tökéletes hinta a hinta,
a kulcs az ajtókat kinyitja.
Ami van mintha tényleg lenne,
a teremtés mintha teremne,
a lét mintha tényleg létezne,
a rend is mintha rendbe lenne.
Ha tudná, mennyire „telibe trafált” ezzel a versével a mai korra, elégedetten csettintene:
„Ugye megmondtam, hogy lesz még oly kor,ahol úgy fognak tenni, „mintha” dolgoznának!”
De ez nem vígasztalja a jelenben élőket. Sőt! Előrevetíti az árnyékát a JÖVŐNEK,
ami kisértetiesen hasonlít ama filmre, ahol a majmok fogják megmondani:
Mihez VAN, mihez NINCS joga az Embernek.
Egy másik blogban egyik régi barátom fejtette ki véleményét a mai helyzetről.
Nem túl derűlátóan, hiszen az egész KÖLTSÉGVETÉS (szerinte) ráférne egy söralátétre. Aminek a valószínűségét én sem cáfolnám. Érdekes módon az egyik fiatal hozzászólónak is azonos volt a véleménye:
Nem tudom mit gondolt a 2,7 millió szavazó? kolbászból lesz majd a kerités? Egyszer már megégettük magunkat OV-al. Nem volt elég? nem emlékeznek rá? Én nem rájuk szavaztam de mégis nekem is fájni fog minden egyes lépésük. Ezt nem tartom én igazságosnak.
De sajnos azt még nem találták fel hogy mindenki aszerint éljen ahogyan szavazott:(((
Ez annyira megtetszett, hogy mindenkinek aszerint kéne élnie, hogy erre eagálnom kellett!
Pedig nem is lenne rossz! Akkor ma 2.7 millió "üvöltő dervis" kórusától zengne az ország!-Mert a hülyeség végső soron FÁJ!
A baj csak az, hogy az OKOZAT KÖVETKEZTÉBEN nem csak nekik.
Aztán a nyugdíjrendszerről olvastam: milyen LESZ, a közeljövőben? Szierintem a szerző kihagyott néhány lehetőséget. Erre hívtam fel az illetékesek figyelmét, mennyi MINDENRE van még esély.
Szerintem vannak még modellek, amiről nem beszélnek.
1. A "svéd modell", aminek már az említésétől kirúgták még aznap Mádi Lászlót. Pedig 2001-ben már tervezték bevezetni, csak a választások előtt "kockázatos" lett volna. Ugyanis annyira NEM RÁNK SZABTÁK, hogy nem tudták volna lenyomni a nép torkán, AKKOR. (ma még azt is)
2. Japán modell. Nem kell annyit foglalkozni a nyugdíjasokkal! Ha már "semmi hasznot" nem hoznak senkinek, IRÁNY A HEGY! (oszt jónapot!)
3. Indián modell. Ha az öreg indián már fölöslegesnek érezte magát, "küdeni se kellett", felment magától a SZENT HEGYRE, megcsinálta a saját máglyáját, ráfeküdt, - mindig akadt egy "jótét lélek",- aki alágyújtson.
Szerintem van még számtalan lehetősége a kormánynak. Lehetnek még ennél is "vadabb" ötleteik, amiket az agymosás következtében elhülyített "fülkeforradalmárok" lelkesen fognak fogadni. Ma MÉG.
Holnapre már csökkenni fog a lelkesedés. Ezért sürgős ANNYIRA.
Erre kaptam választ két barátomtól is.
Ne komolytalankodj, ma már nemcsak csórók élnek ebben az országban.
Nézz körül a budai hegyekben, vagy Érden. De megnézheted a magyar "leggazdagabb 100" névsorát is, az utánuk következő 100 ezer szintén jogosult a szolidaritási alapú állami nyugdíjra. Ma már nem ritka az sem, hogy valaki a 85 ezer forintos nyugdíja mellé fölvesz havonta 200 ezer forint tőkehozamot, mert ingatlanokat örökölt, azokat vagy kiadja bérbe, vagy eladta és tőzsdézik. Jó lenne már nyugdíjügyben végre elszakadni a szocializmusbeli proletár gondolkodástól.
-És a másik:
És egyébként is a miniszterelnök úrnak szólítandó a parlamentben prédikálta: üresek a temetők...
Mindezek figyelembevétele mellett csoda-e, ha a nyugdíjas társadalom aggódik?
De nem csak Ők! A „leendőek is”, mert nem érzik a biztonságot!
Pláne, ha az az -ember- akarja megvédeni a létbiztonságukat, akinek lassan egy szavát se lehet elhinni, mert még akkor is hazudik, ha KÉRDEZ.
A „kérdés” csak az: Meddig lehet még hülyíteni ezt a Népet?
Számolni (remélem) még az analfabéta is tud. Legalábbis a borítékban található pénzt. És ha az kevesebb lesz a vártnál, „elszakad” a türelem fonala.
Akkor lesz „melege” a kormánynak és a nagyVezírnek, pedig még ki se lábaltunk a Télből!