HATTYÚDAL
Az élő világban, az állatok és madarak egyes fajainál szokás a monogámia. Egyet „választ” párjául,és a mellett kitart jóban-rosszban. Ha elpusztul az egyik, - bánatában utánahal a másik.
Az embberi társadalomban ez a „faj” kiveszőben van. Ma már nem divat „holtomiglan-holtodiglan” ígérni a hűséget, a szeretetet – és a bánatot egymásnak. Ha összezörren kanál, villa, elválnak útjaik,- és másik párt keresnek.
Mi a feleségemmel nem ennek a fajnak a képviselői vagyunk. Habár annyira ellenkező a természetünk,- hogy az már néha „fáj”, 54. éve vagyunk együtt jóban, rosszban. Többnyire a rossz jutott osztályrészünkül. Ritka az a család, akinek a bánatból több jutott ki, mint nekünk. Ezt nem részletezném,- aki ismer, vagy csak meg akar ismerni, a Naplómból megteheti. http://szilardba.blog.hu -Különbejáratú blogomban megtalál mindent, aki keres.
Hogy most miért tartom időszerűnek a Hattyúdalt?
Régóta „számolom a napokat” visszafelé: Mennyi lehet még hátra. A nagy számok törvényszerűsége alapján sem sok,- de akik „érzi is” az Életet, annak vannak jelek, amiből olvasni lehet. Azok pedig nem hazudnak. Az Elefánt is időben indul útra, hogy odaétjen ősei nyughelyére.
Hetvenhárom lettem én, -és másnap hajnalban meglátogatott Minket a Halál Angyala. -Még nem Értünk jött, csak figyelmeztetni akart: az Élet véges. Szárnyával megérintett – nem Engem, a feleségem, aki ebbe az „érintésbe” majdnem belehalt.
Pedig kettőnk közül Ő a erősebb. Ő „volt” eddig. A családot ért sorozatos gondok, bajok nagyon megviselték, így Ő, aki eddigi életemben a támaszom, a biztos hátterem, a gondviselőm volt, - lelkileg nem bírta elviselni a ránehezedő terhet.
Ezért érte Őt el a Halál Angyalának figyelmeztetése,- amit Nekem szánt,
de Őt vágta földhöz. Az már csak hab a tortán, hogy a kihívott ügyeletes orvos nem állt feladata magaslatán,- túladagolta a gyógyszereket, aminek következtében a 190/110-es vérnyomását rövid idő alatt sikerült 60/40-re levinnie.
Szerencse, hogy a mentők aránylag korán jöttek, és a katasztrófa beállta előtt elértek vele a kórházba. Belegondolni is rossz? Mi történik, ha félórát késnek.
Akkor ez az írás sem született volna meg: Azt nem éltem volna túl.
Hogy miért írom le? Hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a hétvégére tervezett programot meg tudjam rendezni. Hiszen minden elő volt készítve, megvásárolva, - lefoglalva. Leghálásabb a feleségem, aki köszöni minden kedves segítőnek: NEM HAGYTAK CSERBEN.
Elsősorban unokatestvéremnek köszönöm, aki átérezte nehézségeimet és felvállalta a feleségem szerepkörét. Hálás vagyok a klubtársaknak, akik felajánlották segítségüket. Az unokámnak, aki ott lesz, és amiben tud, segít. És elsősorban a feleségemnek, aki miután szembesült a ténnyel, hogy nem tud eleget tenni vállalásának, nem maga miatt aggódott, hanem azt mondta: MI LESZ MOST VELED?
Ez a figyelmeztetés jel arra, amit már régen tudtam: Ezzel az intenditással nem lehet csinálni, amit eddig: Két végén égetni az Élet gyertyáját. Visszább kell venni a tempóból. Ha nem magamért, a feleségemért. Ezért szükségszerű utódlásról beszélni.
Nem a törölköző bedobásáról van szó. Csak arról, hogy a feladatok ellátása egyre nehezebb, és gondolni kell a Holnapra is.
Ezt az évet még talán elbírom viselni: De jövőre át kell venni a feladatot másnak.
Ezért a Hattyúdal. Amit most komolyan gondolok. Ehhez is maximális segítségre van szükségem, amit most megmutatott a közösség,- hogy képes rá. Köszönöm!
Ha hosszabb távon akarunk gondolkodni, még inkább cselekedni: Be kell látni: Ez erőmet meghaladó lenne a jövőben. Amit a jelenbeni kilátások csak rontanak.
Az ezen való „gondolkodás” szerintem meg fog érni egy misét- legalább.
-Azért szeretném megérni egy Új Magyarország megszületését. Orbán nélkülit.
