Ünnepnapok.

Az ember társas lény. A mindennapi robot után jól esik a hét végén (vagy egy közbeeső ünnepen) megpihenni, kikapcsolódni. Persze csak akkor számít ünnepnek, ha van kivel megosztani örömünket vagy bánatunkat.

Nem minden ünnep örömteli:Vannak szomorú ünnepeink is. Március 15.-én büszkék vagyunk szabadságharcunk hőseire, október 6.-án siratjuk a mártírjainkat. Ez így van nemzeti szinten és az egyént tekintve egyaránt. Születünk, - élünk ahogy tudunk és meghalunk. Számon tartjuk a nemzet örömteli és gyászos napjait épp úgy, mint a hozzánk tartozók nevezetes napjait.

Az embernek szüksége van egy kis kikapcsolódásra, szórakozásra, hogy testileg-lelkileg felfrissülve élhesse tovább az életét. Mindenkinek megvan a maga baráti köre, ahol jól érzi magát, ahol barátok között azt teheti, amit szeret csinálni. Nekem ezt a kikapcsolódást az ulti jelenti. Ezért számítom be ezt is az ünnepnapok sorába..

Nem mindegy, milyen eredménnyel jár a verseny, amit szenvedélyünk kielégítésére szentelünk. Az természetes, hogy azért veszünk részt minél több versenyen, hogy baráti légkörnen kellemesen töltsünk el egy napot. Ha e mellé még Fortunát is sikerül magunk mellé állítanunk, ez a nap pirosbetüs ünneppé válik. Ha nem, az se baj, hiszen a szerencse forgandó, egyszer fenn, egyszer lenn van a kerék.

Április 14.-én Kisvárda adott otthont a III. selejtezőnek. Ide mindig örömmel megyünk a sok régi, jó baráttal való találkozás reményében. Szombaton mégis ért néhány meglepetés, amit azért mesélek el, hogy megmutassam: milyen kár lenne, ha ez a szép játék, az ulti lassan „kihalna” a magyar Hungarikumok közül.

Első meglepetés: A létszám. 46 fő jelent meg a kezdésig. Ahhoz képest, hogy néhány éve még 70 – 80 fővel folyt egy-egy selejtező, ez nagyon kevésnek tűnt. Aztán befutott még egy fő, a helyiek egyik kiválósága, így nem egy, hanem két erőnyerővel indult a verseny..

Aki ultis, nem kell ragozni, milyen az, amikor úgy kezdődik az első kör, hogy amit bemond az ember, minden partit elbukik kontrával. Azaz a 12-ből egyet nyertem... egy paszt, - kontra nélkül.. a 11-ben viszont szereztem 135 minuszt, ami nem sűrűn szokott előfordulni velem, de már megesett máskor is.. Így a két nyert ponttal sikerült a mínusz 133 pontommal elcsípni az utolsó helyet...

Eddigi selejtezőbeli eredményeim sem voltak nagyon szépek, az elsőn egy 43. hely pocsék, a másodikon a 6. már elfogadhatónak számított.. Mit várhatok egy ilyen indulás után? Mivel volt idő, „letudtam” minden addig hanyagolt problémámat.. A WC-t, (erre otthon nem volt időm a qrva számítógép miatt) és mivel egy kicsit elcsaptam a hasam, gyógyszerként egy unicum jót tett egy sör kiséretében. A még hátralevő három fordulót megnYertem, így 16 ponttal várhattam a II. félidőt.

Azért történt egy nem éppen sportszerű eset: Az a játékos, aki későn jött, „hamar ment” el. Ami felborította a sorsolást és amit nagyon elítélt mindenki. A továbbiakat nem részletezném: A második menet 5 köréből az elsőben és utolsóban csak második lettem, de a közbülső hármat megynyertem. Volt benne szerencsém is, - azaz a partnerek a rossz játékkal segítettek pontokhoz, ami nekem nem fájt annyira, mint annak, aki e miatt pontokat vesztett.

A vége az lett, hogy habár egyszersem álltam az első helyen, a végén én lettem a nyerő. Ehhez is kellett szerencse, hiszen az addig előttem levőt a társak verték el.. ez adja a versenyek kiszámíthatatlanságát és szépségét egyaránt. A szerencse tényleg forgandó. Az eredményen a végén Én lepődtem meg leginkább. Ez a nap így került be a „pirosbetűs” ünnepnapjaim közé.

Ami még hozzátartozik a naphoz: egy ultis nem „csak” versenyezni megy: Játszani szeret, és minden percet kihasznál, ami előtte és utána meg a két forduló között akad. Ehhez mindig akadnak hasonlóan játékszerető partnerek, így a surranópályán elért „eredmény” a lerongyolódott anyagi helytetemen is segíett valamelyest.

Ezzel a versennyel azt a célt, hogy továbbjussak, sikerült teljesíteni. De hogy a többit sem fogom kihagyni, hacsak egészségügyi vagy egyéb probléma közbe nem szól, az fix. Mert egy igazi ultis az ünnepnapokat arra szenteli, amire valók. A játékra, a baráti szálak ápolására, nem feledve a sportszerűséget sem. Meg kell jegyeznem, hogy az egy játékos sportszerűtlen cselekedetén kívül szinte szabálysértés sem történt. Azt azért fájlalom, hogy hiányzik az utánpótlás. Ha így haladunk a korral, tíz éven belül „kihal” az ulti, mint játék és sport, ami már engem nem fog érinteni, mégis sajnálnám..

Kedves ultistársak! Ne hagyjátok veszni ezt a szép játékot!

Miben fogok gyönyörködni „odaátról”, ha már kibicelni sem lesz kinek?