Az ulti sajátos magyar kártyajáték: már nagyappáink  is  ezt  játszották  kaszinókban,  kiskocsmákban, baráti körben és vonaton. Akkor Talon-máriásnak hívták, össznépi  „magyar”  kártyajátéknak  számított. Voltak  helyek,  ahol  a  munkafelvételnél  azt  kérdezték  a  jelentkezőtől: „Tudsz  ultizni”?  És  az  igenlő  válasz  előnyt  jelentett.

 

Akkor még nem volt „hungarikum”, de a felnőtt férfilakosság felének ez  jelentette  a  szórakozást. Már csak azért is, mert  nem  számított  hazárdjátéknak  és  mindenütt  megengedett  volt  játszani.  Ellentétben  az  akkor  divatos  ferblivel,  amit  tiltottak  és  amin  nagyon  sokan  „elkártyázták”  fizetésnapokon  a  teljes  havi  bérüket.

 

Mindenütt voltak kulturált körülményekkel működő kártyatermek, a  „kártyamester”  szervezte a partikat a pénztárcához  igazítva  a  partnereket. Aki a „játékért”  játszott,  kis alapon űzte, de akkor is voltak, akiket ez nem elégített ki, volt választék és játékos  egyaránt. Egy-egy alkalommal volt  hogy húsz asztalon is „vertük a blattot”. Az igaz,  hogy  az  ulti  nem  csak  játék,  ész  is  kell  hozzá. Mára  sporttá  nőtte  ki  magát.

Van  viszont  egy  nagy  szomorúsága  az  ultisoknak:  Az  utóbbi  időkben  kezd  kihalni  az  ultistársadalom,  a  fiatalság  köréből  alig  van  utánpótlás. A  mai  ifjuság  inkább  a  gyors  sikereket  hajhássza,  a  pókert  helyezi  előtérbe,  amin  lehet  nagyot  nyerni,  de el  is  lehet  veszíteni  mindent  akár  egyetlen  partival.

 

Ma, amikor az ulti sport  lett  és  országos  szervezésben  bonyolítjuk  versenyeinket,  vannak  nemkívánatos  mellékzöngéi  a  játéknak. Mióta  a  játék  él,  mindig  pénzre  játszották. Ebbe nem szólt bele senki a családon kívül, hogy ki mire költi  Van,  aki  megissza, lóversenyekre jár, vagy  éppen  a  női  nemhez  való  ragaszkodása  folytán  „qrja el” a pénzét. Ha belegondolunk, talán a legkulturáltabb  szórakozási  mód  ezen  pénzköltési lehetőségek közül az ulti. Ennek  a  szép  játéknak  lenne  jövője,  hiszen  elfogadta a kormányzat Hungaricumnak, van Nemzetközi versenylehetőség, csak egy  a bibi: Mióta  van Apeh,az ultit más kártyajátékokkal összevonva nyereményadóval  sujtja.  A  „hungaricum”  és  a  nyeremény-adó  olyan  messze  van  egymástól,  mint  Makó  Jeruzsálemtől! Minden  játékos    KÖLT  ARRA,   hogy  az  országosan  szervezett,  felmenő  rendszerű  bajnokságokban  részt  vegyen,  de  arra  már  nincs  lehetősége,  hogy  „hivatalosan”  a   versenyben  szerzett  eredményéből  profitáljon.

 

A negatív hatás azt eredményezi, hogy lassan, de biztosan fogy  az  ultiversenyekben  résztvevők száma, mert a versenyek pénzbe kerülnek, a szabályok merevsége folytán  semmi  nem  pótolja  az  anyagi  ráfordítást.  Pedig  a  játék  sava-borsát  a  megnyert  partik  arányában  elért  pénznyeremény  adná.. Ennek  az  lesz  az  eredménye, hogy  rövid  időn  belül  kihal  ez  a  generáció,  de  már  a  maiak  is  úgy  vélik:  Ilyen  feltételek  mellett  nem  éri  meg  a  versenyeken  részt venni.  Csak  durván  számítva  egy  játékos  évi  versenyekre,  tagdíjra,  utazásra,  szállásra  fordított  pénze  eléri  az  50000 Ft-ot. Ez a mai  világban  nehezen  finanszírozható,  „úri  passziónak”  számít,  pedig  ha   a  szerencsés  helyezettek  visszanyernék  a  bekerülési  költséget (mint  az  Apeh  előtti  időkben)  lenne  jövője  ennek  a  szép  játéknak.

 

Annyit kéne az adóhatóságnak és kormámynak elfogadni, hogy  a  jövedelméből  az  ultis társadalomnak ne kelljen  nyeremény-adót  fizetnie,  mert  ez  nem  feer:  hiszen  aki bukik, nem kap  „visszatérítést”. Engedtessék  meg  Nekünk,  ultisoknak, hogy  a  pénzünket úgy nyerjük vagy bukjuk el egymás között, ahogy Fortuna  jónak látja.  Az  ultit minden néprétegből kedvelik.  A politikus is ember és  „játékos”,  aki  annyit  megtehetne,  hogy  ezt  a szép  játékot,  amit  a  politika  emelt  Hungaricum  szintre,  nem  sújtja  további  adóteherrel,  mert  ebben  az  esetben  amit  adott  a  jobb  kéz,  elveszi  a  bal  és  elsorvad  az  ulti  mint  játék  és  mint  versenysport  egyaránt.

 

Állításom  igazolására  csak  az  évi  felmenő  rendszerű  versenyeken  tapasztalt  létszámcsökkenést  említeném  meg.

 

Budapest  régió 

 I.   selejtező:   51  fő 

II.   selejtező    46  fő 

III.  selejtező    48  fő  

IV.  selejtező:   45  fő 

V.   selejtező     37  fő

 

Felső-Tisza  vidéke 

I.    selejtező   55  fő

II.   selejtező   51  fő

III.  selejtező   47  fő 

IV.  selejtező.  34  fő

V.   selejtező:  30  fő

 

Mindkét régióban szemmel  láthatóan  csökkent  a  versenyzési  kedv,  ami  azt  vetíti  előre, hogy néhány éven belül megszünhet az  ulti  mint  versenysport. Nem  azért  szólok, mert „érint” több száz társammal..Nekem  már  nem  lesz  belőle  hátrányom,  mert nem fogom megélni a  végét. De  sajnálnám,  hogy  egy  buta  adószabály  miatt  kihalna  az  ulti. Annyi  szép  emlékem  van  e  játékból,  kár  lenne  a  következő  generációkat  megfosztani  tőle. Minden  pártban  vannak  ultisok.  Nem  lenne  nagy  kérés,  hogy  vegyék  ki  az  adóköteles  kártyajátékból  ezt  a  szép  játékot,  ami  a  magyar kultúra  részévé  vált. Nem  ér  meg  annyit  elsorbasztani,  mint  inkább  támogatni  kéne  az  ultit,  amely  gondolkodásra,  kreatívitásra  tanítja  művelőit  és  a  legártatlanabb  szórakozást  biztosítja  e  szép  játék  kedvelőinek.

 

Hatvan  évi  ultis  multtal  a  hátam  mögött  azt  mondom: Nekem  az  ulti  jelenti  a  legjobb kikapcsolódást, segítségével megismertem  a  fél  országot,  ahol  ezt  a  szép  játékot  versenyszerűen  játsszák. Szeretném,  ha  a  gyermekeinket  és  unokáinkat  nem  fosztanánk  meg  ettől  a  lehetőségtől.