Egy  szomorú  péntek  története...

Kedves  ultis  Barátaim!

Már soxor megfogadtam, nem  írok több  „ultis  blogot”, de  vannak  helyzetek, amikor  az  ember  nem  tudja  betartani  fogadalmát. Ez  is  egy  olyan  helyzet: Erről  írni  kellett.

Már az időjárás heti előrejelzése rosszul indult. 40 fokot jósoltak!

A hétvége  „húzósnak”  ígérkezett  egyébként  is.  Szombat:  Novák -Találkozó Vasárnap:  Klubtalálkozó.

Akkor még nem tudtam, hogy a „hétvége” egy szomorú kötelességgel indul. Kedden  megtudta  minden  valamirevaló  ultis  a  szomorú  hírt:

Ultisok!  Stekli Gyuszi már nem oszt lapot!   Az utolsó leosztást elvesztette.....
Részletek később a hon-lapon és a face-book oldalon,
Vizi Béla

Mindannyiunkat  megdöbbentett  a  hír!  Az  üzenetre  sokan  reagáltak:  Én  is. Az  egyiket  ideteszem:

Ez döbbenetes!

Pedig még augusztusban horgászni akartam vele. A héten már a második ultis barátom ment el. A Gyuszi a második elhunyt esztergályos aki közel állt hozzám. Az első az édesapám volt. Mi van a Jóistennel?!

Muzslai

Stekli  Gyula  nem  akárki  volt  az  Ultiszövetségben. Egyik  alapítója és  Tiszabercel  csapatának  „zászlóvivője”  volt.  Halálával  nagy  veszteség  érte  az  ultis  társadalmat  és  mindenkit,  aki  közel  állt  hozzá. Elvesztettünk  egy  Embert   és  egy  kiváló  játékost,  akivel  mindannyian  szerettünk  játszani.

Úgy látszik a „Jóisten”  csak a „jókat” gyüjti maga köré.Valaki megjegyezte:   „Az égi válogatott már biztosan nagyobb erőt képvisel, mint a „földi”. 

Ha csak  néhány  nevet  említek,  az  is  azt  bizonyítja, hogy  nem  alaptalan  a  felvetés. Szikszai Lajos, Molnár Dániel, Hauer Ferenc, Nagy László mellé már  az  éven a  másodok  nagy  ultis  csatlakozott  az  „égiekhez”. Hiszen  még  alig  telt  el  idő  Kovács  Sanyi  barátunk  elvesztése  óta,  itt  az  újabb:  Stekli  Gyula  tragikus  halála.

Ibrány  kis  falu, nem  hiszem, hogy  volt  már  temetés, ahol  ennyien  rótták  volna  le  végtiszteletüket egy  mindenki  számára  példának  számító  Ember  előtt. Stekli Gyula  ilyen  Ember  volt. Ott  volt  a  végső  búcsúnál  a családon,  rokonságon kívül a  teljes  falu  lakossága,  horgász  és  ultis  ismerősei. Ahogy  saccoltuk, lehettünk  úgy  6 -700-an. Csak  ultisok  voltunk  annyian, hogy  az  utóbbi  évek  versenyein  „rekordnak”  számított  volna  a  létszám.

Tudni  kell,  hogy  Gyula  ott  volt  az  Ultiszövetség  születésénél  és  azóta  is  mindenütt,  ahol  „osztják  a  lapot”.    Ő  maga  is  oszlopos  tagja,  Alelnöke  volt  a  Szövetségnek.  Tiszabercel  egyesületének  „zászlóvivője”.

De  erről itt  áll Rehó  Lajos  búcsúztató  beszéde.  Ettől  összeszedettebben  nem  tudta  volna  senki  elmondani.  Gratulálok!

A halál az élet  törvénye, s ezért  nincs  helye  a  lélek  háborgásának. Megtört szívvel,  a  veszteség  mértékének  pontos  tudatában  állunk  itt  a  koporsódnál. Tudjuk,  kit  és  mit  veszítettünk,  hogy  már  nem  lehetsz  közöttünk.

Ezért  is  van  bennem  kettős  érzés. Gyűlöljük  a  sorsot, amiért  elvett  Téged, mégis  köszönettel  tartozunk  ennek  a  kegyetlen  sorsnak, megajándékozott  Veled,barátaid  lehettünk, társaid  voltunk.

A  magyar  ultis  társadalom  sokat  köszönhet  Neked,  egyik  alapítója  voltál a Magyar  Ultiszövetségnek. A  kezdetektől  alelnökként  segítetted  a  szövetség  munkáját.  Mindenki  szeretett  és  tisztelt. Felfoghatatlan, hogy  ragadhat  el  a  halál  egy  ilyen  csodálatos  Embert.  Nem  lesz  olyan  ultiverseny  a  jövőben, hogy  ne  gondolnánk Rád,  mert  nem  csak  szeretteidnek, de  nekünk  is  nagyon  fogsz hiányozni.  Mert  csak  az  hal  meg, akit  elfelejtenek...

Többszörös  országos  bajnok  voltál, tavaly  az  „Év  játékosa”  és  a  versenyulti  történetében  eleddig  a  legtöbb Élő-pontot  Te  szerezted.  Gyula, nézz  körül: Láthatod, utolsó  földi  utadra  oly  sokan  elkísérünk.  Remélem,  ez  kicsi  gyógyír  szeretteidnek,  mert  látják, milyen  sok  embernek  voltál  fontos.Mindenki  szeretett  és  tisztelt.

Nem voltál a mai  értelemben  vett  igazi  diplomata,  aki a  pillanatnyi  érdeke  szerint  csavarja  a  szót. A  mindenkori  véleményedet kertelés, mellébeszélés  nélkül  kimondtad.  A  mai  világban  ez  szokatlan, de  Te  mindig  ilyen  voltál. Őszinte, tiszta  emberként  maradsz  meg  az  emlékezetünkben.

Sajnos, már  csak  felülről  nézel  minket, de  onnan  is  velünk  van megnyerő  egyéniséged  és  az  az  életszeretet, tűz, ami  benned  égett.  Lelki  szemeinkkel  látni  fogjuk, hogy  ott  fent  is  szeretni  fognak.

Családod  gyászában  fájdalommal  osztozunk, Isten  nyugosztaljon  Gyula!

Rehó  Lajos  búcsúztatója, az  Ultiszövetség  Elnökeként.

Nem vagyok vallásos  alkat,  de  a  szertartást  végző   református  lekész  előtt  megemelem  a  kalapom:  Nem  vitte  el  a  „fonalat”  a  realitástól, hanem  az  emberi nagyságát  emelte  ki.  A  szertartásból  csak  annyit  adott  hozzá,  amennyit  a  vallási  alap  megkövetel.  Talán  a  nagy  meleg  miatt  is,  de  rövidre  fogta  a   vallási  részt és  hosszasan  méltatta  emberi  tulajdonságait.

Szem nem maradt szárazon. Együtt álltunk az árnyat adó tuják alatt, nem győztük törölgetni a szemünket,  pedig  nem  bogár  szállt  bele. Megható  volt  látni  azt  a  sok  embert,  aki  elkísérte  Gyulát  földi  pályájának  utolsó  útjára.

Nekem mégis volt némi hiányérzetem:  Azokat  hiányoltam,  akik  ott  voltak  a  „bölcsőnél” Mogyoróskán, ahol megszületett előbb a gondolat, aztán  a  TETT:  A  Magyar  Ultiszövetség. Vele egy  új  ága  az  ultinak, a  „Sportulti”, aminek  szülőatyjai  mind  ott  voltak  a  bölcsőnél,  de  egyik  társuk  elvesztésénél  a  koporsónál  nem. Nem  csak  nekem  hiányoztak: A  nagy  többség  szóbahozta.

Ha  Budapestről  Vízi  Béla  képviselte  a  pestieket  és  a  vidéki  szomszéd  egyesületek  mindegyike megjelent  a  végtisztességnél, akkor  azoknak  is  illett  volna  ott  lenni, akik  a  születésnél   nem  csak  „bábáskodtak”, hanem  a  szülést  vezették.

Habár megfogadtam, hogy Tiszabercel saját rendezésü versenyeire  nem  fogok elmenni,- nyomós  okom  volt  rá, nem  csak  nekem - most  mégis  ott  leszek.  Nem a berceliek kedvéért: nekik azért drukkolok, hogy azt a „Zászlót”,  amit  a halál kicsavart Gyula kezéből, legyen Walaky aki átveszi és vezeti a társaságot  a  megkezdett  úton  tovább. Hanem  Stekli  Gyula  barátunk  kedvéért,  hiszen  az  élet  nem  áll  meg,  a  versenyek  folytatódnak,  de  van  egy  döntő  ok, amiért  ottleszek,  /leszünk/A  Tiszaparti  ultipartit  a  berceli  egyesület  Stekli  Gyula  emlékére  rendezi. Ennyivel  pedig  tartozunk  Gyulának.

Hogy  mit  hoz  a  jövő?  Meglátjuk.

Isten  malmai  lassan,  de  biztosan  őrölnek. És  a  sors  akarata  kifürkészhetetlen. Isten  Áldjon  Gyula! A  sárospataki  ultisok  megőrzik  emlékedet.

Nyugodjál  békében.