Egy hét krónikája - dióhéjban
Hogy mi történt velem, azt már a madarak is csiripelik. Röviden: Olyat csináltam, amit tök fölösleges. Meg is lett az eredménye! Egy hét kényszerpihenő, kimaradtam egy országos döntőből és ha nincs javulás az állapotomben, a másikból is. De szerencsére volt, - ha nem is nagyarányú, de annyira elég, hogy nekivágjak egy rehabilizációs kúrának.
Hallottam egy okos tanácsot: Diót verni, havat lapátolni fölösleges munka, a dió LEHULLIK, a hó ELOLVAD magától. Mult hétfön azért utaztam Pestre, hogy egészségi állapotomban javulás következzen be, így remélhetőleg szombaton ott lehetek majd a szegedi döntőn. ez volt a „cél”, és ehhez a terápiát a masszírozás és a kártyázás együttes hatása alapozta meg.
A masszírozás annyiban segített, hogy kihozta belőlem a fájdalmat, a kártya meg abban, hogy bizonyította: Ha már eljutottam az asztalig, nagyobb baj már nem történik. Abban pedig, hogy eljussak, mindig akadt áldozatkész segítőtárs, aki a sofőr szerepét magára vállalva elvitt a Tetthelyre.
A címben szereplő DIÓHÉJ arra utal, hogy miből származtak a problémák, nem arra, hogy milyen röviden fogok fogalmazni.
De menjünk sorjában.
HÉTFÖ
Az indulás zökkenőmentesen indult, saját kocsival mentünk Sárospatakra és otthagytuk a cukrászda parkolójában. A „vonatpótló autóbusz” kicsit szétzilálta fájó derekamat, így Szerencsig szinte szó nélkül kapaszkodtam az ülésbe, nehogy eljajgassam magam eg nagyobb döccenőnél, mert akkor hallgathattam volna feleségem korholásait: „Kellett ez neked”? A vonaton már jobban éreztem magam, és azon töprengtem: Mit csinálok majd a hosszú estén? Hatvanig kisütöttem, hogy estére partit szervezek. Akadt is két önkéntes, aki 7 órára „rendelkezésre állt”, így mire beszámoltam arankának az eredményről, azt mondta: Akkor Ő hazajön, mert ha én így, Ő úgy cselekszik. szerencsére már nem volt alkalmas vonat visszafelé.
Persze jó szokás szerint félórát késett a vonat, így mire felcipeltük a málhát, rohanhattam a Goldba, ahol a két haver már várt. Tettem ugyan egy ígéretet, hogy sokáig nem maradok ki, de ez nem a rendkivüli napra vonatkozott, így hajnali 3 órakor a feleségem elég nehezen engedett be a kapun és sokáig nyomta a sódert, hogy „nem ebben egyeztünk meg”.
KEDD
Ez a nap zökkenőmentesen ment a megszabott kerékvágásban. Egy kis gubancot az jelentett, hogy délelőtt felkerestem a DK Központot, ami közben a Népszinházból átköltözött a Victor Hugóba, de megtaláltam végül sikerült találkoznom Varga Mónival és Paál Vikivel. Utóbbival megbeszéltük a napi helyzetet, meg ami még belefért, és utána még volt időm ebédelni, majd irány a Gold, és kártya 10 óráig. Így szokatlanul korán értem haza, ami feltűnő volt? „Csak nem elvesztetted a pénzed”? – kérdezte a feleségem. ezek szerint az sem jó, ha korán jön haza az ember?
SZERDA
A „félkezesek” napja. A társaság egyik fele Kordánál volt, így félő volt, hogy nem leszünk elegen egy versenyhez. de hosszú diplomáciai tárgyalások után mindenki megnyugodott: Heten lettünk, mint a gonoszok. És ez a nap végre egy kis sikert is jelentett az anyagi helyzetemet tekintve, ugyanis én nyertem a versenyt. Sőt, a „ráadást” is. Amit persze otthon csűstűl visszakaptam, amikor hajnali fél négykor vitt haza az egyik partner. a feleségem a folyosón strázsálva várt, hogy a lebaszást már kint letudhassa, ne kelljen a barátnőt felkölteni a hangoskodással..
CSÜTÖRTÖK
Ez a „szervezésem” csütörtököt mondott: alig kezdtük el, már 4 órakor az egyik partner otthagyott minket, mint szent Pál az oláhokat. De milyen lenne az, ha kora délután abbahagynánk? a szomorú az a dologban, hogy számtalan telefonhívás után sem akadt harmadik ember, akivel folytassuk a játékot, így ketten maradtunk. először nyertem, de a másik addig csűrte-csavarta a dolgot, míg a végén „levágott”..
PÉNTEK
Szegeden volt a folytatás: Kedves barátom megszervezte a szállást és a partit egyaránt. „Ahány ház, annyi szokás” elvén Szegeden másképp játsszák a félkezest, és mire belejöttem volna, addigra a gatyám is majdnem ráment. De az utolsó órában, mikor hárman maradtunk, némi vigaszt jelentett, hogy fordult a szerencse: A felét sikerült visszanyernem.
SZOMBAT
Ez volt a nap, amiért a hetet végigcsináltam: Az országos döntő napja. Jól indult, pocsékul folytatódott: Vereségek hegyén-hátán. A hat fordulóban mindössze 10 őontot szereztem, amivel úgy a 15. hely táján tanyáztam. ebéd után jobban ment, a négy fordulóban sikerült 14 pontot szereznem, végül az ötödik lettem. a körülményekhez képest elfogadható teljesítmény.
Hogy milyen volt a verseny, ahhoz adalék az Ultiszövetség honlapjára betett írásom, a végeredményhez kapcsolva.
http://magyarultiszovetseg.hu/piatnik-nemzeti-ulti-bajnoksag-2014-evi-donto-vegeredmeny/
Szerencsésen „hazaárkeztünk” Nagyhegyesre, ahol Csilla lányomnál éjszakáztam. Idáig Nagy Pista barátom hozott, aki Debrecenből jutott be a döntőbe. Haza Vasárnap érkeztem, a vőm hozott be Debrecenbe, délre kerültem Sátoraljaújhelybe, innen még Széphalomba mentünk a másik lányomékhoz egy családi ebédre és csak este kerültem haza Vajdácskára. Nem csoda, hogy csak ma számolok be a hosszú hét eseményeiről.
Fárasztó hét van mögöttem, de az élet nem áll meg. Már megszerveztem a következő hétvége programját. Remélem, azt már jobban bírom erővel, addig talán sikerül kipihennem e hét fáradalmait.
Hogy miért csinálom? egyszerűen azért, mert számomra már csak ez jelenti az Életet: ha van miért Pestre utaznom. Ha már ehhez se lesz kedvem meg energiám akkor úgy fogom magam érezni, mint egy lejárt lemez: VÉGE
Köszönetemet fejezem ki néhány embernek, akik lehetővé tették a hosszú héten a mozgásomat.
Megérdemlik, hogy név szerint is megemlítsem Őket. Moskovits Sándor és Dudás János a pesti útjaimnál az éjszakai "taxis" szerepét vállalták föl.
Bágyi Imre a szegedi tartózkodásomban vállalt oroszlánrészt.
Nagy István pedig a hazautazásomban segített sokat. egészen Nagyhegyesig vitt! Ott laknak a lányomék.
Mindegyiküknek megköszönöm a baráti segítséget. Nálkülük nem tudtam volna nekivágni az útnak.
