Kapcsolatom Apámmal.
Ha csak azt mondom,- nem volt „felhőtlen”- nem járok messze az igazságtól.
De ettől egy kicsit „rosszabb volt”. Hogy miért? Attól a majd hét évtől,- amit Egymástól távol töltöttünk el.
Mert azt soha nem tudtuk „bepótolni”.
Míg én itthon csak a „hiányát éreztem”-fel se tünt,- hogy nincs közöttünk. Pótolták a többiek,- Nagyszüleimm,-Anyám,- és a műhelyben dolgozó segédek és inasok. Meg a „szomszédok”-akikkel mindig jóban voltam,- és a „gyerekek”- akikkel játszottam.
Tudtam,- hogy van apám:-Pedig néha „csúfoltak”- hogy zabigyerek vagyok,- ilyenkor sírtam,- míg Anám meg nem mutatta az ágy fölött függő képen:
-Látod,-Ő az Apád! -és én néztem,- milyen szép „magas”- anyámhoz képest.
Mert Anyám csak a válláig ért Apámnak,-mondhatta volna neki:
-Hónom alá- kisöcsém”!- De nem mondta,- mert nem volt itthon.
Amikor először láttam,-akkor szabadították fel az oroszok Sátoraljaújhelyt. Egy puskalövés se volt,- akkorára a nyilas horda és a németek,- meg a gazdag emberek mind elmenekültek,-szinte kifosztva a várost.
Az orosz katonák „barátkoztak velünk”-amikor úgy éreztem: -”Walaki engem néz erősen”. Bizsergető ézzésem támadt:
-Megfordultam,- és szemben találtam az Apámat!
Nem ismertem meg azonnal:-De aztán eszembe jutott!
- Hiszen Ő az,- aki az ágy fölött a falon levő képen van!
-Édesapám!-Szakadt ki belőlem a hang..-és odaszaladtam,- a lábát átöleltem,- és sírtam-örömömben.
Ő felkapott,- jól megnézett,- és azt mondta:
-Hát Te vagy az Én „kicsi fiam”,- aki a levelekben Nekem írtál?
És átöleltük Egymást,-és sírtunk mind a ketten.
Utólag tudtam meg,- hogy már fél éve itthon volt,-az ágy alatt a „veremben kuksolt” egész nap. És utólag tudatosult bennem,- hogy amikor éjszaka azt álmodtam,- hogy a „képről lemászik „Walaki,- s bebújik Anyámhoz,- az nem álom, az a VALÓSÁG VOLT. -Csak nem a „képről mászott le”- hanem az ágy alól,- a veremből bújt elő.
Hát így ismertem meg Őt.- Akkor mondtam neki „először,-és utoljára” azt,- hogy ÉDESAPÁM! Valahogy az időbeli 'távolságot” nem tudtuk áthidalni. Nekem addig MINDENT MEGENGEGTEK!- ettől kezdve szigorúan „megbüntettek”,- ha időnként „rossz fát tettem a tűzre”!
Próbálkoztam pedig „közel kerülni hozzá”- hisz a szög-beverést is „gyakoroltam”, csak a helyszínt nem jól választottam meg. Vagy hordót akartam „kitüzelni”- és majdnem ELÉGETTEM,- ami nem ugyanaz. Így hát az „iparosodás”- nem hozott eredményt:- Szerencsére a TANULÁS - annál jobban ment. Tanulni se kellet,- mégis mindent jobban tudtam,- mint aki otthon órákat „magolt”- mégse tudott semmit.
Viszonyom akkor kezdett „javulni”,-amikor már nagyobb lettem,-ekkor együtt mentünk a Ronyvára nyáron „tolókázni”. (ez egy halász-háló,- ami kávához van erősítve,- a bokor alá tolta Apám,-én meg a ZURBOLÓVAL- a halakat „belekergettem”) Tavasszal,-ősszel pedig EMELŐZNI.
Ekkor már egész az Újbodrogig elmentünk. A „legnagyobb fogásom”- egy 4 kg.-os SÜLLŐ VOLT! Később a HORGÁSZAT volt a sláger,- abból is a „villantózás.” Együtt jártuk végig a holtágakat,- volt,- hogy 10,-15 -km.-t pásztáztunk végig. Motorral mentünk, és Apám egyszer megkért,- hogy a motort,- amit mindig „otthagytunk walahol”- előre toljam. De én nem toltam. Berúgtam,- beindult,- és amit „láttam Apámtól”- elindultam. Jó messte volt,- nem hallotta. Kétszer „lefult”,- de HARMADIKRA- elindultam! És mentem..Igaz,- ELSŐ FOKOZATBAN,- de haladtam! Ekkor „derült ki”- hogy tudok motrozni!
Apám nem úgy értette,- hogy ÜLJEK RÁ,- hanem „csak toljam!”
Mikor visszaértem hozzá, azt kérdezte:
-Hol tanultál meg motort vezetni?
-Sehol. -Csak Apát figyeltem,- hogy kell..-mondtam „szemlesütve”-és vártam a „pofot”-ami most kivételesen elmaradt.
Ez volt az első „alkalom”- hogy valami csínyt sikerült megúszni. Innentől kezdve „kezdte elfogadni Apám, hogy talán nem is vagyok olyan „buta”,-és a legközelebbi kirándulásunkon megkínált az első CIGARETTÁVAL,- és az első- FÉLDECIVEL!
Aminek nagyon örültem,- és rá is gyújtottam,- majd megfúltam,- hiszen az volt életemben az első „cigaretta”- és az Apámtól kaptam!
Ahogy „elkerültem hazulról”- megnősültem. Ettól kezdve azt „éreztem”-hogy apám egyre jobban kedvel,-míg Anyám az ellenkező irányban alakult.”: A „kisebbekkel” foglalkozott, engem meg elhanyagolt. Apámmal viszont sokat találkoztam horgászat közben. Amikor „balesetet szenvedett”- és leszázalékolták, (csigolyatörése lett,- és innentől kezdve az egészsége nagyon megromlott)-gyógyszereket kellett szednie.
Többször elszédült,-elesett,- de titkolta. Még sokáig dolgozgatott a műhelyében.
Mi elég gyakran meglátogattuk feleségemmel a szüleimet.Apám volt a családban, aki egyedül „elfogadta „választásomat.” Én minden alkalommal „kártyázni mentem” az Ipartestületre.Nagyapám már nem élt,Nagymama és Anyám ilyenkor jól kiosztották a feleségem. Nem csoda,-hogy nem vágyott oda.
Nagymama halála után se változott sokat a helyzet. Apám szerette a gyerekeimet (mind a négy lányt) - jobban,- mint „annakidején -engem”,-anyám viszont még most se szokta meg a „menyét”- neki „csak paraszt”- maradt.
Apám 59 éves korában meghalt. Addig rendszeresen jártunk Haza,- nem túl sűrűn. Ha kaptunk walamit, Apámtól kaptuk. Amikor meghalt, úttörő-csapatvezető táborban voltam Csillebércen. Amikor behívtak és közölték a hírt,-nem akartam elhinni:
Elsírtam magam. Már megszerettem, hiszen támogatást szinte csak Tőle kaptunk.
Hirtelen halt meg. Az infarktus vitte el. Este tíz órakor még TV-t néztek Anyámmal. Fél -tizenkettőkor egy sóhajtás után – eltávozott .
Már csak a koporsóban láttam viszont. Olyan volt,- mintha nézne,-és azt mondaná:
-Fiam,- bocsáss meg nekem,- hogy nem tudtalak úgy szeretni,- ahogy szeretnem kellett volna!
Némán álltam,-néztem, mint „annakidején,”- amikor először láttam ÉLVE!
Most itt feküdt,- kisimult,- megszépült arccal...-halva. A könnyeim lassan gördültek le a koporsójára -és ”kiszakadt belőlem a szó”:
-Édesapám!-Mért hagytál itt ilyen korán Minket!- Ki fog ez után Támogatni!
Így búcsúztam el Apámtól,- akinek életében egyszer tudtam mondani,-hogy „-Édes”!
A Másodikat- már nem hallotta Ő meg.
Vagy talán mégis? -Lehet.
Talán ez az oka, hogy belekezdtem a Naplómba,- hátha a Másodikat -így meghallja.
