A harmadik pofon után…
Azt, hogy valamilyen átok ül ezen a népen, azt tudtam, - tudtuk – de hogy ennyire hülye ez az ország, azt elképzelni sem tudtam volna eddig. Tegnap bebizonyosodott: Minden képzeletet felülmúlt a magyar nép hülyesége.
Mit számít, hogy néhányezer hazájáért tenniakaró aktívista felszántotta az országot, hogy felrázza az alvó embereket, ÉBRESZTŐ! Ha nem akartok belefúlni Orbanisztán mocsarába, akkor TENNI KELL ELLENE! El kell menni szavazni, el kell zavarni ezt a maffiát Orbánostól, Tarlóstól, mindenestől…
Nem sikerült. Megint megkaptuk a pofot. A harmadikat, a legnagyobbat ezen az éven. A Nép, az istenadta nem akar tudomást szerezni a valós helyzetről. Beletörődött, mint birka a sorsába: hiába béget, mégis üstben végzi, birkapörköltként. Inkább lesz rabszolga szülőföldjén annak, aki lenyúlta mindenét, mint gondolkodna és tenne a szabadságáért, a jogaiért, a hazájáért bármit. Mert ahhoz fel kéne állni a karosszékből, arra meg lusta.
Ez az ország a Pató Pálok országa volt és marad talán örök időkre. Itt azt kiáltják ki bűnösnek, aki javítani szeretne az ország és a Nép helyzetén, és az a derék Hazaffy, aki beletörődik a sorsába, nyakába veszi a „szolgaság” jármát és húzza az igát addig, amíg éhen nem döglik.
Ha megnézzük választás után az ország színét, a „narancs” az uralkodó. Volt néhány gondolkodni képes párt, vagy annak egy része, akik látták az utat, csak képtelenek voltak az eltunyult embereket erre az útra ráterelni. Az a közel HATMILLIÓ ÁLLAMPOLGÁR, aki le se szarta, mi lenne jó az országnak, mi lenne jó neki, nemtörődömségből, felelőtlenségből veszni hagyta a lehetőséget, hogy legalább a veszett fejsze nyelét megmentse a magát demokratának tartó közösség azzal, hogy Budapestet visszaveszik, ezzel megteremthették volna a lehetőségét a 2018-as választási győzelemnek.
A reményét is elvesztette a „bukott baloldal” annak, hogy a közeljövőben összeállva bármit el tudjanak érni a Fidesszel szemben. Totális vereséget szenvedett a teljes baloldalnak nevezett formáció, összefogással vagy a nélkül, egyremegy. Ebben a formában nem lesz reménye eredményesen felvenni a harcot a fidesszel szemben. Az új formának, az „Unió-pártnak” pedig nincsenek támogatói a megélhetésiek körében.
Szomorú következménye a vereségnek, hogy azoknak a szívvel-lélekkel a baloldal mellett kitartó híveknek vették el a kedvét a kitartástól, hiszen /különösen az idősebb generáció/ már nem látja az alagút végén a fényt, már nem érez magában annyi erőt, hogy újabb négy évet szánjon az életéből a kilátástalan harcra.
Így érzek én is. Ott voltam minden km-kőnél, ahol tenni lehetett Orbán hatalmának letöréséért, egy élhető Magyarország megteremtéséért. Lassan 77 éves leszek, egészségi állapotom a feleségemével együtt romokban, halvány reményünk nincs , hogy elérjük azt a kort, amikor sikerül a demokráciát, a jogállamot, a szabadság-jogokat és a Köztársaságot visszaállítani. Így arra már nem tudunk vállalkozni, hogy majd Mi megmutatjuk. Arra igen, hogy a hátsó sorban meghúzódva szurkolunk ez előttünk levő generációknak a sikeres szerepléshez, de aktívitást már tőlünk ne várjatok.
Ezzel így lesz a nemszavazók többsége. Ki ezért, ki azért nagy ívben tesz a politikára, beletörődik a Fidesz teljhatalmába és inkább szolgálni fog, mint lázadni. Mert azt könnyebb. Még gondolkodni sem kell hozzá.
Amit tudok, megteszek annak érdekében, hogy egységbe tömörítve erőinket megteremtsem a lehetőségét a felkészülésre az előttünk levő faladatok megoldására. Ezért vontuk össze demokratikus döntés után erőinket egy klubba, a Baloldali Értékvédők klubjába, hogy amit sikerült felépítenünk, azokat az eredményeket vigyük tovább egy helyen és támogassuk a demokrácia erőit az elkövetkező években. Ebben én már aktívan nem kívánok résztvenni. „A mór megtette kötelességét, a mór mehet”.
A „piszkos munkát” még elvégzem. hogy a klubot átadhassam az utánam jövő generációt képviselő Belák Andreának, akit alkalmasnak tartok a klubvezetői feladatra. A MAG-klub ma megszünt létezni. jövő héten a DKTK-ra is ez a sors vár. Aztán már csak egy klubunk lesz, de ott egy közös célért, az orbáni önkényuralom elleni politizálással, a vélemények ütköztetésével, a felkészüléssel foglalkozva a végső leszámoláshoz kiváló terep lesz a demokratikus ellenzékiségi magatarás megtanulásához, Nektek még van, nekem már nincs 4 évem erre felkészülni.
Minden kedves Barátomnak, Klubtagnak ehhez a nehéz időszakhoz kívánok erőt, egészséget, türelmet és toleranciát, /nem olyat, mint a Tolerancia csoportban Zoltai Andrea képvisel/ hogy 2018-ban ütőképes Csapat vehesse fel a harcot Orbán rohadt rezsimjével szemben.
Jövő hétfön „leteszem a lantot”, ami azt jelenti: Nem kívánok beleszólni a Klub életébe, terveibe, szabad kezet adok a Tagságnak és a Klubvezetőnek abban, hogy milyen utat választanak a kívánt cél elérése érdekében. Csendes szemlélője maradok a történéseknek és életem hátralevő részében nem kívánok a politikába semmilyen formában beleszólni.
Hogy miért? Azt hiszem, erre nem kell magyarázatot adnom. Az utóbbi időkben sokszor kaptam a pofámra ok nélkül, amikor a helyzet adta szükségszerű lépésekre próbáltam meg a figyelmeteket felhívni. Én „tanító voltam”, és úgy érzem, a bőrömből nem tudtam soha kibújni: Véremben volt a tanítás. Úgy voltam vele, mint József Attila, amikor azt írta:
„Hiába örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
Sekély –e kéj.
Én egész népemet fogom,
nem középiskolás fokon
TANÍ – tani”
Nem voltam olyan „naaagy ember” mint Attila, de a kicsiknek is lehetnek hasonló kvalitásaik.
Maradok tisztelettel a Barátotok: Szilárdbá’