Sötét felhők az égen
Jártam szorgalmasan az óvodába. Csak nem szerettem,
amikor köszönni kellett! -Mert olyan hosszú volt!
-Dícsértessék az Úr Jézus Krisztus!
-Mindörökké! -volt a válasz,- és bosszantott hogy „Anyámnak” -csk ilyen rövidet kell mondani..
Azon is sokáig törtem a fejem: -Mért kell a Kedves nővéreket Anyámnak szólítani?Mert se „kedves nem volt”, (néha akkora pofot kaptam Tőle, hogy leestem a székről) se az anyám. Az apácák (akkori tudásom szerit ) mind Jézus Menyasszonyai voltak. Ha meg így áll a dolog,- nem lehetnek ANYÁK! -Sőt,- „szűznek” kell lenniük,-mert különben Jézus nem veszi Őket feleségűl!
-De hát minek neki ennyi „feleség”?-Ennyi még a török szultánnak sincs,-meg a bagdadi pasának se,- hiszen Róluk már hallottam „egyet-mást” Anyámtól, amikor mesét mondott, hogy elaludjak. Sok mesét tudott,
de azért annyit nem,- hogy minden napra jusson egy.
Amikor megint egy „régi” került terítékre és eltévesztette valahol,- rögtön megszólaltam:
-Nem úgy van! -A multkor azt mondtad,- hogy...
-és kijavítottam...
Azok a mesék még valódiak voltak! Hófehérke,-Hamupipőke,-Vasorrú bába,-Hétfejű sárkány, -Három királyfi,-Hüvejk Matyi és sok más békés szereplő.
Hogy a „farkas” néhányszor megette a Nagymamát,
vagy a Hétfejű sárkánynak „csak egy feje” maradt,
az meg se kottyant nekem: Nem féltem!
De visszatérve az óvodai apácákhoz,
„valami nem stimmelt velük”..
Mert volt,- amikor a Kanonok Pap bácsi jött,- hogy hittanra tanítson minket, az „Anyámmal” sokáig elmaradtak egy másik helységben...
Fogalmam se volt,- mit csinálhattak,- de ilyenkor mindig „madarat lehetett volna fogatni” Anyámmal..(már az óvodaival) Már arra is gondoltam,- hogy „fogott is”,
ha már ilyen jó kedve lett tőle..
De azt elképzelni se tudtam,- hogy „milyet”?
Volt ennek az „óvodai korszakomnak” egy másik feladata is! -Amikor nem voltam éppen óvodában,- én voltam a BEVÁSÁRLÓ! Kis kosarat kaptam Anyámtól,- vagy Nagymamától,- felírták,- hogy mit kell hoznom,
és én BEVÁSÁROLTAM!
Hiszen már Naaagy fiú lettem! Az ajtófélfán ott volt a „mérce”,- és ha odaálltam, sose nőttem semmit!
De ha elfelejtettem,- és csak sokára mértem magam, akkor SOKAT NŐTTEM! Pláne akkor, amikor mások is nézték, mennyit nőtt ez a gyerek!
Ilyenkor még „ágaskodtam is”,- hogy többnek lássék!
Tehát én vásároltam..-Nem mindig,- csak ha hirtelen kellett valami. A bolt nem volt messze:
Akármelyik utca sarkán volt egy boltocska.
Nem volt nagy,- de mindenütt vagy egy Bácsi,- vagy egy Néni mindig kedvesen fogadott.
-Mit adhatok a Fiatal Úrnak?-kérdezte a boltos, és nyomatékul vagy egy barackot nyomott a buksimra,- vagy csak megsímogatta a fejem... Én odaadtam a kosárkát,
Ő megnézte,- mi van felírva,- és belerakta.
-Aztán máskor is ide gyűjjön a Fiatal Úr!
és búcsúzóul egy édes,- vagy egy savanyú cukrot adott,- aminek persze nagyon megörültem... Azt ugyan eddig is tudtam,- hoy „fiatal vagyok”,- de hogy még Úr is,
azt csak a boltbajárós években tudtam meg.
De nem tartott sokáig ez a „békeidő”!
Egy nap sok repülő jött,úgy szálltak, mint a darvak, szinte érezni lehetett, hogy nehéz terhet cipelnek.
A szomszéd bácsi meg is jegyezte:
-No,- ezek se viszik messzire!
Nem is vitték. Nemsokára hallottuk a robbanásokat.
-Nofene!-Csak nem Kassát bombázzák?- De kik lehetnek? -kérdezte a szomszéd.
Este a Rádió bemondta a híreket: Oroszország megtámadta Magyarországot,- ezért hadat üzentünk az oroszoknak!
Ezt végképp nem értettem:-Hogy lehet hadat üzenni? Meg hogy Oroszország! De hisz a repülők nem onnan jöttek!
Ezt a szomszéd bácsi is említette,-hogy „csak a németek lehetnek”,- hiszen Oroszország a másik irányban van!
Erről majd legközelebb...
Most szomorú vagyok, mert így biztos nem jön haza Apám,
- akinek már éppen lejárt volna az ideje...
