AMI A NAPLÓBÓL kimaradt.
Nem nagy dolgok:-Apró történetek csupán,- amikre az ember nem emlékszik mindig: Csak „véletlenűl” jut néha eszébe: Ez is velem történt meg!
Ilyen egy LÁSZLÓ-tanyai nyaralás.
Nagyapa műhelyében már csak két segéd dolgozott:Hörcsik Pista bácsi és Kenyherc Zoltán. Már az egyikről beszámoltam,- most a „másikon a sor”.
Kenyherc Zoli volt a fiatalabb,- és László-tanyán élt szüleivel,- akik uradalmi cselédek voltak méga Horthy-korszakban.
Nagyon szép vidék,- előkelő kastély,- a fene se emlékszik arra,- kinek volt a kastélya: De ez a kastély lett „Rákosi elvtárs”- egyik vidéki nyaralója,- és ma is kormány-üdülő.
Akkor,- amikor én ott nyaraltam,- még „csak a cselédek éltek ott”,- és még nem volt senkié: De ezt a Kastélyt – nem rabolták ki! Talán épp azért,- mert a „kiszolgáló személyzet”- megóvta a betolakodóktól.
Vigyáztak rá. Mintha tudták volna,- hogy még szükség lesz rá!
Itt sok mindennel „foglalkoztam”,- az egyik az volt,- hogy belártam az erdőt,- de hogy „kazataláljak”- mindig elkisért a KUTYA! -Nélküle talán még mindig az erdőt járnám... De úgy látszik,- mindig megtaláltam a „hozzám illő társat”:
Ez sokszor volt a „kutya”- hiszen Ő az EMBER- egyik legrégibb barátja.
Egyszer gombázni indultam.Rengeteg volt belőle! -Egyik szebb,- mint a másik: -Amikor a „szépekből”- szedni akartam,- kísérőm „vakkantott”,- és a szép gomba melletti fát -(jó kutyaszokás szerint)-lehugyozta. Gyanússá vált a „dolog”,- de azért egyet a kosaramba tettem..
Mikor a teli kosár gombával hazamentem,- Zoli bá' felesége „rémült szemekkel” azt kérdezte:
-Csak nem meg is kóstoltad EZEKET?
Én intettem,- hogy nem. Megnyugodott!
Aztán szépen sorban majdmindet a „szemétbe hajította”,- közben mondta:
-Ez „csak hasmenést okoz”,- ettől megvakulnál,- ez meg HALÁLOS!
(éppen az volt az „egy”,- amit LEGSZEBBNEK TALÁLTAM,- és amit a kutya „lehugyozott”!)
Hát így nem lett belőle „gombapörkölt”- legfeljebb újra megtanultam?
-NEM MIND ARANY,- ami fénylik!
Másnap a „csónakázó tónál” szereztem újabb élményeket.
Szerencsére a kutya -ide is elkísért.
Volt egy „rozoga tutaj”-kikötve,- és nekem nagyon tetszett a víz közepén szépen virító tündérrózsa,- de a víz mély volt,- én meg „kicsi”,-úszni se tudtam,- de úgy gondoltam,- tutajon bemegyek érte.
Rá is másztam. Volt egy hosszú rúd,- amivel lehetett a tutajt „hajtani”.
De én azt „csak a tutaj széléről tudtam”,- és amikor már elég messze voltam a parttól,- a tutajról belecsúsztam a vízbe!
Lemerültem az aljáig! „Walami azt súgta”,- hogy RÚGJAK NAGYOT!
Így feljöttem a víz színére.
A kutya úgy ugatott,- hogy nem lehetett „nem észrevenni”,- merre van a part! -Aztán még vagy ötször,-hatszor elmerültem,- meg feljöttem:
Mire elértem a partot. Kimásztam,
és azt a vizet,- amit közben „ittam”-kiöklendeztem,- aminek a kutya úgy örült, hogy sűrű farkcsóválás közben rögtön le is nyalt rólam...
Így úsztam meg a tutajozást,- amiről nem is számoltam be senkinek:
Hiszen mit mondhattam volna.
Ha nem sikerült volna,- akkor most biztosan nem folytatnám
(el se kezdtem volna) a Naplót.
Volt még ilyen „kalandom”,-arról majd legközelebb számolok be.
Ha majd megint ilyen hangulatom támad.
Talán már holnap...
