A „Fekete Bárányok” - nem hallgatnak.
Aki úgy élte meg az életét, hogy a végén azt érezte, Ő volt a FEKETE BÁRÁNY, tényleg az volt. Az élet már csak ilyan:
Ismétli önmagát!. A „végére” AZ LESZ!.
A FEKETE BÁRÁNYOK tulajdonsága, hogy addig keres,
amíg „talál másikat”, akivel JÓL ÉRZI MAGÁT!
Kerestem,- és MEGTALÁLTAM! 1957 februárjában,
(a falu „bikaistállójában”)-egy munkaközösségi bálon,
ahol a rendezők egyike én, a „másik” az ÉLET- volt,
találtam egy „másik FEKETE BÁRÁNYT,- aki épp hozzám illett!
Akit az ÉLET ÉPP ÚGY SEMMIZETT KI,- mint engem:
Ezért lettünk „egymásnak kedves”, mindenki másnak
”csak a fekete bárányok”, szálka a szemben, akiket nem,
vagy „csak nehezen” fogadtak el EGY PÁRNAK!
Pedig EGYMÁSNAK LETTÜNK TEREMTVE!
Már az „indulás” szép volt!
Két „szűzi lélek”- szerelemben egyesült egy BOLDOG EGÉSSZÉ,
amit sokan szerettek volna „szétválasztani”!
Aki a -”jelenben kíváncsi erre”, megtudhatja az EGYIK,
a „Vén hülye”-vallomásaiból,- amit NAPLÓ NÉVEN ír,
írt,- és írni fog,.- amíg a TOLL,- vagy a „kártya”
ki nem esik a kezéből!
De megtudhatja a MÁSIK,-”bolondnovákaran”
(született „Fekete Bárány”-tól) aki az ÉLETÉT
az „egyik Fekete Báránnyal”-örök harcban, de BÉKÉBEN ÉLTE LE , és még szeretné addig a „kis ideig”- amíg a SORS ezt megengedi.
Ezek után jön a jelen: -Amikor már lehetne ÉLNI,
mindenkinek kedve szerint: Ki a „családnak,
- ki a „kártyának” szentelve a még hátralevő kis idejét.
Ehhez ismerni kéne a családnak az idáig vezető utat,
annak minden következményével. De nem akarják!
Se megismerni, se elfogadni a két vén hülyét,
akik áldozatok voltak a saját családjukban.
Ezért voltunk Mi a Fekete Bárányok,
akik egymásban találtuk meg a vígaszt, de a harcot is:
„Ki az erősebb kutya”!-ez a „kérdés”-a mai napig NEM DŐLT EL!
És már nem is fog „eldőlni”- erre a kis időre!
Mert az EGYIK (Én) mindig engedett,
amikor „rossz fát tett a tűzre”,
ami /valljuk be őszintén/, SOKSZOR MEGESETT,
de aki a családi kasszába SOHA NEM NYÚLT BELE,
és a „családi költségvetésbe”- SOHA NEM SZÓLT BELE!
A másik pedig, habár 20?- 30 évig KÜZDÖTT,
hogy a kártyáról „leszoktasson” de amikor látta,
ez NEM MEGY,- elfogadott olyannak,- amilyen vagyok.
Kártya-spillernek, akinél a rangsorban Ő utánna rögtön
a KÁRTYA ÁLLT a mai napig a II. helyen!
Sőt,- ha jól „belegondolunk”- ma már „talán”- az I. HELYEN!
Aki elolvasta vallomásaimat , csak három részt:
Viszonyom Apámmal,- Anyám és én,
és a Depressziós lettem címűeket,) -talán MEGÉRTI:
Mért lettem az,- aki lettem:
ÖRÖKÖS VÁROMÁNYOSA A „Fekete Bárány” címnek!
Ennyi „előzmény után”- talán a tárgyra is térhetek:
Mért érzem azt,- amit érzek. De „nem csak ÉN,
a „Másik” is,- aki velem EGGYÉ LETT - már régen.
És aki ugyanazt érzi egy-egy ESEMÉNY UTÁN,
csak nem mondja ki: Inkább beledöglik! Mert az a fajta,
aki nem panaszkodik, csak mindig MELLÉBESZÉL!
Engem szapul,- hátha MÁS IS ÉRTI,- miért mondja:
De eddig ezt még soha nem értette meg!
Ezért mindig „csak velem beszélte meg”
és EGYET ÉRTETTÜNK mindenben!
Mert a „jelek beszélnek”- pláne,
ha két egymáshoz szokott ember EGYFORMÁN ÉRZI!
De nem „egyformán mutatja ki!”
A JELEK pedig egyformán azt jelezték:
Nem kívánatos személy lettem családom szűkebb körében.
Mert mire lehet vélni azt,
amikor az egyik unokám nem tudja megbocsájtani,
hogy nekem a kártya az ÉLETET JELENTI,
és a „szalagtűzés” csak a II. helyen áll!
Vagy azt,- hogy „aznap”- úgy lettünk elküldve,
mint akiket SOHA NEM VÁRNAK VISSZA!
Vagy amikor egy másik helyen,
akinek már számtalanszor segítő kezet nyújtottunk,
azt kapjuk,-hogy ÉN NEM SEGÍTEK SENKIT!
Mert amit „kaptak”- azt „csak a MAMA adta”,
Tőlem pedig SEMMIT, csak „elvárásokat” kaptak!
És ezt PONT AKKOR, amikor a legnagyobb segítséget
én adtam azzal, hogy a kért összeget DUPLÁN ADTAM!
És az is én voltam, aki a kezét nyújtotta,
amit nem fogadott el a vőm,- és amit „később korrigált”,
de az ÍGÉRETÉT- „csakazértse!”-tartotta be!
És az unokáimhoz intézett kérések, amik közül,
bár megígérik, soha senki semmit nem tart be!
És elvárják, hogy a „Vén Hülye”
Nagyapjuk kérjen bocsánatot olyanért,
amit el se követett!
NEM FOLYTATOM A SORT.
Tudja mindenki,- mi történt:
”Betelt a pohár”- és én kiöntöttem.
Ha úgy tetszik a BILIT!- Mert úgy éreztem,
senkitől nem kapom meg azt,- ami megilletne: a TISZTELETET. Amit nem állítok,- hogy mindig kiérdemeltem volna,
de amit ÁLLÍTOK, hogy most nem szolgáltam rá!
Mert mit gondolhatok, amikor a leveleimre
ÉRDEMI VÁLASZT nem kapok.
Amikor a „telefon-hívásaimat” NEM VESZI FEL SENKI!
De ha „mégis”,- akkor olyat kapok „válaszul”,
amitől a kedvem is elmegy,
hogy AZT A SZÁMOT- még egyszer felhívjam!
A legszomorúbb az egészben, hogy ÉN VAGYOK LESZARVA mindenki által, és TI VAGYTOK MEGSÉRTŐDVE!
És amikor „tiszta vizet kéne önteni a pohárba”,
akkor a BILIT, ami mindenkinek van,
amibe az ÉLET KESERŰSÉGEIT GYŰJTI,
a fejemre önti -vagy csak akarja mindenki,
akit szeretek,- akit mindig is szerettem,
akiknek a „véleményét is tiszteletben tartottam”,
akiknek a nézetei megváltozása miatt sokat bosszankodtam,
de akikről, amikor a szeretetemet mutattam ki,
SOHA ROSSZAT NEM MONDTAM!
(ilyenkor írtam meg a gondolataimat VERSBEN)
És Tőlük kaptam „jutalmul”,
hogy a telefon- hívásaimat nem veszik fel.
Hogy a kéréseimre nemmel válaszolnak.
A kérdéseimrepedig nem válaszolnak!
Ezért érzem ugyanazt, amikor fekete bárány voltam!
Most is az vagyok! Csak a név változott.
Már nem csak Én érzem ezt: MAMA IS ÉRZI!
Ezt egy Tomival átvitatkozott délután után bátran mondhatjuk: Egyetértésre jutottunk!
Talán mégsem csak én vagyok a hibás abban,
hogy most itt tartunk: Ez KÖZÖS TELJESÍTMÉNY VOLT.
Amiből természetesen Én is bőven „kivettem a részem”!
Ezért,- akit HIRTELENFELINDULÁSBÓL- megbántottam,
ELNÉZÉST KÉREK!
De talán ugyanezt „elvárhatjuk mindketten” TŐLETEK IS!
Hiszen Ti is AKTÍV (illetve „passzív”)-
SZEREPLŐI VOLTATOK – ennek a történetnek!
Én a magam részéről az „ügyet” azzal zárom:
Amit TI DÖNTETEK,- azt fogom ELFOGADNI!
És ebben MAMA MELLETTEM ÁLL- mindenben.
Mert amit „kaptunk”- KÖZÖSEN KAPTUK!
NÁLUNK EZ így müködik: -Ha A MAMA AD, azt Én is ADOM!
Ahol a MAMA OTT VAN,- ott Én is OTT VAGYOK!
És amit ÉN KAPOK! - azt a MAMA IS MEGKAPJA!
És Neki ez JOBBAN FÁJ- mint gondolnátok!
Ezért MINDENKITŐL- egy dolgot kérek: KÉRÜNK!
Mit akartok „ezek után”- VELÜNK KEZDENI?
Van egy JAPÁN MESE:
A lényege: Amikor már az „öreg” nincs hasznára a CSALÁDNAK, összecsomagolnak Neki egy heti élelmet,
FELKÜLDIK A HEGYRE- meghalni.
Részükről ezzel az „ügy el van rendezve”.
Most MI IS ERRE VÁRUNK: Mit válaszol erre a családunk,
akiket változatlanul szeretünk,
de akiktől ennek fejében azért a „kötelező tiszteletet” elvárjuk.
És nem „csak az egyikünk! Mert MI KETTEN VAGYUNK egy pár!
És Minket majd „csak a halál” választ el Egymástól.
Mert erre esküdtünk,
és EZT TARTJUK az élet „legfontosabb kérdésének!”
Már csak az ÍTÉLETHOZATAL VAN HÁTRA.
NEM „egyformán vagyunk bűnösök”.
De a BÜNTETÉST ( vagy kegyelmet)
EGYFORMÁN FOGJUK VISELNI!
Méltósággal.
Mert Minket az ÉLET – ere (is) megtanított.
Meg sok másra.
Mindenkitől VÁLASZT VÁRUNK.
Én megbocsájtom előre,- bármi lesz:- és elfogadom.
És a MAMA IS ehhez fogja tartani magát.
u.i.
Ez a levél „nem egyformán szól MINDENKINEK!”
-DE „mindenki megtalálja benne”- a NEKI SZÓLÓ ÜZENETET!
Ezért csak azt olvassátok ki belőle,- ami NEKTEK SZÓL!
De arra VÁLASZOLNI – illik.
Papa és MAMA.
