NEM ELÉG HALLGATNI!
De Szólni, IGAZAT - szólni KELL!
Mióta Gyurcsány Ferenc „megszólalt”,- a Politika ÁLLÓVIZE IS megpezsült. A „Mezei politikusok”,- a -KISEMBEREK-
egymást túllicitálva CITÁLJÁK az Eredményeket.
DE a KUTYAUGATÁS nem hallatszik az Égig: -Elnyomja a „Farkasok rég ismert DALA”! ROSSZABBÚL ÉLÜNK,- és már semmi JÓT nem remélünk,- hiszen akkora KÁRT szenvedett már ez az Ország,- hogy a HÁBORÚ nem tett Benne - ennyi KÁRT!
Ezt a „nótát” azok KÁROGJÁK,- akik az előrelépés érdekében, az ORSZÁG ÉRDEKÉBEN egy „gazszálat” nem tettek KERESZTBE! legfeljebb a KORMÁNYNAK! -Meg aki épp azt „vezette”.
Most már TALÁLKOZNI bíztató szóval,- és igaz EMBERREL. NEM eggyel! SOKKAL, - AKIK ELMONDJÁK AZ eredményeket is!
Így találkoztam Jessykével is. -(-ezt a hsz-t a Gyurcsány-blogba tettem,de nekem MEGTECCET!- hát ide is KITETTEM!)
Már mintha találkoztam volna Veled! De az is lehet, hogy NEM! Mert Te akkor éppen a partvonalon kívűlről nézted, mi LESZ a jóHOSSZÚÚ írásodból, amelliket nemtudom mellik HÍR-portálon épp akkó' lökték szemétre szemétkedő -emberkék-
De SOKAN elmentették! ÍGY Nekem is VAN BELŐLE! De vannak még sokan, akik TUGGYÁK az eredményeket is! (-a "hibákat már a LIBÁK IS" BETÉVE GÁGOGJÁK) hiszen több mint HÉT ÉVE egyéb se folyik a CSATORNÁKBÓL!
Ha "Walakinek sejtése sincs",- mire gondoltam,- hát a SZENNY csatornákra!
Mert bár szegények vagyunk, Úri Módon mulatnak egyes MILLIÁRDOSAINK, amikor áldoznak MÉDEÁNAK, a modern Hírközlés ISTENÉNEK azért,- hogy MINDEN NAPRA legyen meg az a HÍR (a) TV-ben,- "Mit qrtak el" ma, mit TEGNAP, de a legjobb? MIT FOGNAK holnap! -És mi van,
ha NEM JÖN BE!- "LEGFELLEBB "HELYRE-igazítJUK"! -OSZT jónapot!
Annak meg, akinek a lelkébe BELELÉPTEK, a luk OTT MARAD egy "életre"!
Így születnek Ma "Nálunk" a XXI. századi KARAKTERGYILKOSSÁGOK!
És ettől lesz annyi SRUCC minálunk,- mert úgy FÉL,- /hiszen KÉT TŰZ KÖZÖTT VAN,!/ hogy "lelövik" -ezért dugja a HOMOKBA A fejit!
A STRUCC! éppen nem járt aRRa, ahol az ÉSZT osztották. Így vált célponttá!
Szegény STRUCC! Mert ha még ENNYIVEL MEGÚSZNÁ! -Habár be kell "vallanom",-halvány fogalmam sincs aRRa vonatkozólag: TUD-E úszni?
Mert hogy GONDOLKOZNI nem, azon már NEMCSODÁLKOZOK!
De hiszen EKKORA TESTHEZ ilyen kis fejben, csoda, hogy ANNYI is "elfér".
Ez után jön a JAWA! Miután a jobbról lövők nem tudják ELTALÁLNI az ellenfelet,
mert ebben a fránya STRUCCBAN minden golyó elakad!És ebben a TÉMÁBAN ugyanez a gondjuk a BALRÓL LÖVŐKNEK is! -Így előbb az EGGYIK, majd a MÁSIK megy Oda jól SEGBERÚGNI "szegény struccot!" MINEKÁLL-oda!
Fel kéne "világosítani" a zembereket: -"tuggyátok az EREDMÉNYEKET IS?"
"Ehun la!" És kezdenék sorolni. De hiszen már VAN SOKK! aki el is kezdte!
Most hirtelen csak két név juteszembe: Andi 21 /-biztos van "belőlük TÖBB IS! ÉS DANUS 55! -Hát még "belőlük"! És ha még azokat is hozzászámoljuk,- akiknek NINCS szemellenzőjük,- se "füldugójuk"- LÁTNAK és "hallják" az EREDMÉNYEKET (is) meg a VÉLEMÉNYEKET ( is)- az már sok!
De az kevés, amit választott képviselőink teljesítenek e tárgyban! Túlságosan el vannak foglalva egymás lejáratásával. Ezért nem jut idő a felvilágosító munkára!
Ezért örülök sok Társammal együtt Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr eme blogjának!Mert ebben a szétrombolt Országban, ahol minden le van bombázva, lám,-szép eredményeink (is) vannak!Mélyen tisztelt Képviselő Uraim! Kik a MI JÓVOLTUNKBÓL ültök Ott benn, /- vagy "lógtok "ott kinn"/- vajon mi a fenének VAGYTOK OTT,- ha nem azért,- hogy MEGMONDJÁTOK!
Emberek! Ezt és ezt MEGCSINÁLTUK! Igaz, hogy "qrvanehézvolt" egy ilyen MINDENT ellenző ellen(s)zékkel, de EZ, sikerült! Ez + az viszont NEM!
MIÉRT IS? Töketlenkedtünk,-"elqrtuk",-NEMmertük,- féltünk. De azértis,- mert nem volt Rá PÉNZÜNK, mert mire kellett vólna, mindig LENYÚLTA "WALAKI"!
Ha ezt az uccanépe tudta vóna, nem lenne "Vona,-Budaházi,-Morvai" VESZÉLY!
Sokat ÉR "néha" egy ÖSZINTE beszéd!Pláne ha EL MERIK MONDANI,- ne meg ha "nem nyírják meg" kicsit -/ -mit KICSIT: Nagyon!/
Ezzel az addig se "tájékozott" NÉPET könnyű az "erdőbe vezetni".
És ha akadnak JúdáSOKK, Brutusokk, Gyerekjáték: Akár a HOMOKOZÓBAN el lehet dönteni egy Ország Sorsát -néhány mindenre elszánt "gaz-embernek-"
"Hol az IGAZSÁG mostanában?-Semmi esetre se Fidesz DEMAGÓG dumájában"!
Ennyit kéne MEGÉRTTETNI A "NÉPPEL" ,
akik már qrváraKIVÁNCSIAK a "Meztelen Igazságra!"