Kedves Tagtársak!
"Érdektelenség okán" nagy a valószínűsége annak,- hogy egy hét mulva az IWIW-en belül működő klubomat bezárom,
és ITT IS befejezem tevékenységemet.
Akik a klubomban tagok,- "körüzenetben" mondtam el. -El vagyok keseredve.
Elsősorban azon az ÉRDEKTELENSÉGEN,- amit tapasztalok:
Lassan már senki nincs,- aki KI MERNÉ NYITNI a száját AZÉRT,
hogy ne kerüljön az MSZP a "süllyesztőbe"- hogy ha EL KELL BUKNI,
azt legalább EMELT FŐVEL tehessük meg!
Van néhény "elszánt EMBER"- aki "teszi a dolgát". És a TÖBBI?
Ez is BALOLDALI KLUB,- hiszen a szív továbbra is OTT DOBOG!
De "teszünk azért"- hogy ne tapossanak el Minket? Azt látom,- NEM!
MERT AKKOR LEGALÁBB néhányan KÖSZÖNTÖTTÉK VOLNA A húszéves pártot,- AMIT MINDANNYIAN A baloldal Pártjának tartunk.
És ami "kiverte a biztosítékot" Nálam!
Az EGY Julikán kívűl /-LESZÁMÍTVA A KAPCSOLATRÓL HOZOTT néhány ismerősömet/ KI KÖSZÖNTÖTTE a "születésnapost?"
Ezért határoztam úgy: ITT nem érdemes az időm "pazarolni"
BEDOBOM A TÖRÖLKÖZŐT!
Ott fogok a jövőben "tenni"- ahol látszatja is van.
Elhoztam IDE IS a "lehetőségét annak"- hogy a nélkül is
ODAMENJETEK INNEN- hogy a "lábatokat" kitennétek a KLUBBÓL.
Nem éltetek vele. Ezért,- ha a "helyzet" az én klubomban is,
és itt is VÁLTOZATLAN, az enyémet BEZÁROM, ebből pedig távozom.
Ezt az írásomat "elkeseredésemben" követtem el.
-De amit BE FOGOK tartani.
Ha nem "találok megértő fülekre",- és megértő BARÁTOKRA.