A Tavasz a legszebb évszak, Ő hozza a szerelmet.
-A Nyár a Nap melegével bearanyozva "megérleli".
Az Ősz előrevetíti árnyát az elmúlás szellemének,:
A Tél a felsejlő jövő képét végleg beteljesíti.
Ha a Tavasz hoz majd "Új Szerelmet",
De a Nyár leégeti szárnyait,
Az Ősz a szív sebeire takar selymet,
A Tél fagya lohasztja égő vágyait.
Így kering az EMBER a Világban,
Keresve Magát évről - évre.
Aztán Phőnixmadárként megújúlva
Újra "meghal" minden évben.
De egyszer minden Útnak vége lesz.
-Az Ember szívében végre Béke lesz,
-Ha eljutunk az Értől az Óceánig!
Ha Egyet tudunk szeretni "Mindhalálig"!
De mi végre élünk Itt Mi,- ha nem azért,- hogy Szeressünk?
Nem Másért,- mint hogy Magunknak egy Igaz Barátot keressünk!
Ha ez a Barát elkísér Minket az Élet útján „Hazáig”,
Boldogok lehetünk egész addig: -Életünknek a Végéig!
De ehhez el kell fogadni egymást olyannak,- amilyenek Vagyunk!
Mindnyájan annyi Szeretetet kapunk majd, amennyit a Másiknak Adunk!
Ahol a Szeretet szava összecsendül,
A Szerelem soha meg nem rendül.
