TÖRTÉNJEN BÁRMI:
-Nekünk AKKOR IS Feri a Példaképünk!
Lehet,- hogy MOST JÖTT EL AZ IDŐ! -Illegalitásba vonulni. Mert a "felszínen" a Mi számunkra Mától NEM LESZ HELY.
Szeretném egyben tartani a klubot. De csak azokat, - akikben maradt még annyi lelkesedés és felelősségtudat a Baloldal felé,- hogy KITART addig,- míg a REMÉNY megvan arra: LESZ MÉG ÜNNEP A MI UTCÁNKBAN IS!
Habár Én azt már nem valószínű,- hogy megélem. De SZERETNÉM!
Ha másért nem,- "eccer" még a MOST ALJAS ESZKÖZÖKET bevetők pofájába vágni:
A JEGENYEFÁK NEM NŐNEK AZ ÉGIG! -De ha a szemek KINYILNAK,- lehet,- nem is kell majd NÉGY ÉVET VÁRNI. Hiszen AKÁRMIT LÉP ORBÁN,- minden "lépésével" legalább KÉT IGÉRETÉT szegi meg.
De ha ez se fogja ZAVARNI ezt a "barom"-népet,- akkor megérdemeljük a SORSUNKAT.
mOST MÁS VÁLASZTÁSUNK NINCS: Gratulálni a győztesnek.
Hiszen Mi választottuk. De készülni kell az új feladatokra! Felépíteni AZT A PÁRTOT,- amelyik GYŐZELEMRE tudja vinni a BALOLDALI EMBEREK,- és Magyarország ÉRDEKEIT!
Tegnap HÁROM "rendszerváltó párt" vérzett el.
Kettőt HOLNAP már el is fognak TEMETNI. Az MDF és az SZDSZ "maga ásta meg a sírját".
Az MSZP még él,- de ezer sebből vérzik. Ha nem tud UJJÁSZÜLETNI Phőnixmadárként,- nem éli túl ezt a NÉGY ÉVET!
Gyurcsány segíthet: Ma Ő az egyetlen baloldali EMBER a vezetőink közül,- akiben megvan az ERŐ új alapokra építeni a Pártot!
De el kell FELEJTENI az MSZP nevet. Mert ezt (nem úgy,- mint Ferit) SIKERÜLT leamortizálniuk a KARAKTERGYILKOSOKNAK!
A tegnapi napot - így éltem meg-
Olvassátok el,- és VÉLEMÉNYEZZÉTEK.
Aki a nézeteimmel nem ért egyet,- "nyitva áll az ajtóm". Vissza senkit nem tartok.
De a JÖVŐBEN csak azok lehetnek a tagok: Akik a JÜVŐÉRT,- a baloldal jövőjéért akarnak tevékenykedni!
Ha csak azzal,- hogy MARADNAK,- akkor is elég.
http://kapcsolat.hu/blog/kampanycsendet_sertettem
-Nagyon szeretném,- ha a VÉLEMÉNYETEK nem rejtenétek véka alá.