Mit tehet az M SZ P és a baloldali Ember
Orbán teljhatalmával szemben?
A választás után meghallgattam minden parlamentbe bejutott Párt első sajtótájékoztatóját. Nem lettem BOLDOG egyiktől sem.
A Fidesznél érthető volt az öröm: „Tettek érte” éppen ELEGET,- hogy ez az eredmény szülessen. A vártnál nagyobb arányúra sikeredett,- ami még Őket is meglepte. Ennek tudható be a visszafogottabb ünneplés, - és a FELELŐSSÉG érzete: Mit fognak kezdeni vele?
Mától ugyanis már nem mondhatják: Nem tudtuk,- nem „készültünk” fel ,- és RÁÉRÜNK majd programot adni a Nép kezébe.
Egy dolgot „hiányoltam” Orbán beszédéből. A Győztes gesztusát a legyőzöttel szemben. Sorsfordító választások alkalmával még AMNESZTIÁT is szoktak hírdetni a politikai bűnösöknek. Tegnap ilyenről szó nem volt. A „számonkérések” folytatásáról - annál több. Pedig ha Úri Emberként akarja viselni a Felelősséget is az Ország sorsáért,- megtehetné ezt a gesztust a legyőzött M SZ P-vel szemben.
Az M SZ P megtette azt a lépést,- ami a „legyőzött” sorsa: Gratulált a győztesnek. Konstruktív ellenzéki szereplést ígért,- és be is fogja tartani,- mert a Baloldali Emberek az ígéreteiket be szokták tartani. Lendvai ildikó továbbment:A konzekvenciát is levonta a vereségből. Lemondott.
Pedig Ő nem „egyedül” volt oka. Igaz,- az „elnökség” is,- de az még messze van.
A Jobbiktól mást nem is várhattunk,- mint amit mondtak. De már „enyhült” a győlölet tüze,- már Ők is készülnek az ellenzéki szerepre. Ahol már színt kell vallani,- nem elég az EGYENRUHA viselése.
Az L M P-nek ebben a Parlamentben nagy szerepe nem lesz. BEJUTOTTAK, de hogy a szavuk jelentsen is valamit,- meg kell tanulniuk a Demokrácia „játákszabályait”,- amiből egyelőre megbuktak.
Ma,- amikor tájékozódtam,- elsőnek Föld S. Péter írása került a szemem elé. Vele csak egyet tudtam érteni.
Most & itt 2010-04-25 Tizenkettedik évfolyam, harmincharmadik (Négyszázhatvankettedik) csapás Szeressétek Orbán Viktort!
Először Bitó Lászlótól hallottam egy társaságban, hogy szeretni kell Orbán Viktort.
A neves professzor, a kiváló közíró később több cikkében is írt erről. Nem ma, hanem vagy fél évvel ezelőtt. Akkor, amikor még csak sejteni lehetett, ami mára biztossá vált.
Bitó László azt fejtegette a vendégszeretetét élvező társaságnak, és azt írta az újságokban,
hogy nincs más választásunk, mint hogy szeressük Orbán Viktort.
Nem azért, mintha egy magyar demokrata számára bármi szeretetre méltó lenne abban, amit mond . Világlátásunk, a demokráciáról vallott felfogásunk fényévnyi távolságra van a Fidesz vezérének gondolkodásától. De nincs más választásunk: szeretnünk kell, mert szeretetre vágyik.
Akik a társaságban ültünk, nem értettük, mert nem akartuk érteni Bitó szavait.
Pedig, tudtuk, nem véletlenül mondta, amit mondott. Okos ember, egy a tisztán és tisztességesen gondolkodók közül. Most, hogy meglett Orbán vágyott kétharmada, és megtörtént minden,
ami megtörténhetett, én is úgy gondolom, hogy nincs más választásunk:
meg kell próbálnunk szeretni Orbán Viktort.
Föld S. Péter
A cikk eredetije a Klubhálón – www.klubhalo.hu –, valamint a Nolblogon olvasható.
A cikkre a tegnapi nap során írt blogomban reagáltam.
Se "elásni" Magunkat, se sorbanállni nem kell már: MEGSZÜLETETT,
amire oly sokat várt Orbán Viktor.
ORBANISZTÁN.
Most az a "kérdés",- mit KEZD a teljhatalmával.
Megtehetné, hogy Úriemberként viselkedjen az Ország Népével. amibe beletartoznak a "baloldaliak is",- hiszen az Ország nem "osztható" kétfelé!
Csak EGYÜTT érhetünk el bárhová.
Első megnyilvánulása nem volt túl bíztató. A számonkérés időszaka következik. De ha KIJÓZANODIK a nagy győzelem mámorából
és a realitás talajáról próbál az Ország Első Embere lenni,- rájön:
Nem CSAK a jobboldal MINISZTERELNÖKE
címet nyerte el,- hanem "minden magyarokét"!
Mától ÚGY KELL megnyilvánulnia, hogy ezt a nehéz feladatot el tudja látni. Ha nem így tesz majd, hamarabb BEBIZONYOSODIK: Alkalmatlant választott az Ország. Ezt Ő is kell,- hogy tudja. Ezért nincs MÁS választása: EMBERKÉNT, inkább "Úri-Emberként" viselkedni.
Csak azzal a GESZTUSSAL érheti el a célját, ha felhagy a "boszorkány-üldözéssel, és elkezdi végre az ÜRES FÜZETBE ÍRNI: Hogyan akarja ÁTVINNI
ezt a sokat szenvedett ORSZÁGOT teljes népességével a "tulsó partra".
Ha ezt MEGTESZI,- meg tudja tenni,- akkor hosszú időre az Övé az Ország, a Hatalom és a Dicsőség. Akkor elindul a Demokrácia fejlődésén az Ország. Akkor nem baj, hogy Most Ő a "soros".
Ha mindezt nem képes keresztülvinni,- és csahos kutyái továbbra is ELLENSÉGET keresnek (-és sajnos - találnak)
akkor még nem vagyunk ÉRETTEK a Demokráciára.
Akkor még sok víznek kell lefolyni a Dunán ahhoz,
hogy az Ország ELINDULJON a demokratikus fejlődés útján.
Ami a "baloldalt" illeti. Le kell vonni a BUKÁS okainak konzekvenciáját.
Ezt eddig Lendvai Ildikó tette meg, habár az Ő számlájára ez nem írható fel. Annál több a TÖBBIEKÉRE, mert ez a kampány mindennek volt nevezhető, csak SIKERESNEK nem.
Hogy az eredmény nem lett siralmasabb, az Gyurcsány Ferenc MAGÁN-akciójának, és híveinek KITARTÁSÁNAK köszönhető.
Meg van annak a LEHETŐSÉGE,- hogy a baloldal az elkövetkező években "felépítse Önmagát". Ez az utolsó LEHETŐSÉG,- amit ha nem használ ki,
a "süllyesztőben" végzi,- mint sok más történelmi Párt,
akik EGYMÁST emésztették fel a helyett,
hogy EGYMÁST támogatva erősítették volna táborukat.
Kiderült, hogy Gyurcsány nélkül az M SZ P "fej nélküli lovashoz" inkább hasonlít, mint EGYSÉGES párthoz.
Sokan vagyunk ezen a véleményen. Hogy mennyien, az majd elválik. Egy biztos: NEM VOLT VÉLETLEN,- hogy a szavazás végén tartot sajtóbeszámolón NEM ÁLLT OTT Gyurcsány Ferenc az Őt megillető helyen.
Ez JELENT valamit. Vagy azt,- hogy a PÁRT nem akarja Gyurcsányt, vagy azt,- hogy Feri nem akarja a PÁRTOT.
Szerintem nemsokára OKOSABBAK leszünk.
Az nem lehet, hogy ERRŐL ne lenne véleménye az ÉRINTETTNEK.
Meg fogjuk hallani időben.
És ha Gyurcsány "zászlót bont",- lesznek,- akik BEÁLLNAK mögéje.
Ezzel a BALOLDAL nem gyengülni,- hanem ERŐSÖDNI FOG!
Mert így MINDEN BALOLDALI EMBER megtalálja azt a "zászlót", amelyik mögé BÁTRAN fel tud sorakozni !