Vitányi Iván beszéde.
Tisztelt Jelenlévők! Kedves Barátaim!
Mint egyik korelnök, hagy mondjam: Kedves Fiúk és Lányok! Elveimnek Kedves Társai!
A Jóisten, úgy látszik, letekintett a mennyekből, és kellemes napot hozott a számunkra. Hadd jegyezzem meg, hogy ilyen volt 1956. október 22-én és 23-án is. Azért jegyzem meg ezt, mert nem véletlen, hogy mi október 22-ére, az ’56-os forradalom előestéjére tettük ezt az összejövetelt. Mi is örököse vagyunk 1956-nak. Én még azon nemzedék sorába tartozom, amely akkor még részt tudott venni és már részt tudott benne venni. És ma is vállaljuk ’56-ot, és különösképpen vállaljuk Nagy Imrét. Aki mint szocialista, azt mondta, hogy nem lehetséges szocializmus demokrácia nélkül. És ezt az életével erősítette meg. A szociáldemokrácia ezt az elvet vallja.
Most azért gyűltünk össze, mert nehéz a helyzet. Nemcsak a pártban, nemcsak a baloldalon, nemcsak a szociáldemokráciában, hanem az egész országban. Ma olyan erők uralkodnak, amelyek a demokráciát, király nélküli királysággal, király nélküli abszolutizmussal szeretnék fölcserélni. Amely lehetetlenné teszi a nemzet igazi felemelkedését. Nekünk ez ellen tennünk kell. De ahhoz, hogy tehessünk, szembe kell néznünk őszintén és egyértelműen a múltunkkal, jelenünkkel és jövőnkkel. Csak ezzel a hárommal. És össze kell fogniuk mindazoknak, akik erről hasonlóképpen gondolkoznak.
Ennek csak egyik első lépése akar lenni, hogy a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platform most egyesül a Progresszív Platformmal. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy igen közel állunk egymáshoz. Az egyesülésnek az a folyamata, hogy legelőször azok fogjanak össze, akik legközelebb állnak, de utána szélesítsük ki ezt a tábort. De ezzel a kérdéssel most benne is vagyunk a problémában, az összefogással a demokratikus Magyarországért, amely egyben koalíciót jelent mindenkivel, akiben megvan ez a gondolkodás.
Kedves Barátaim!
85 éves vagyok. Végigéltem majdnem egy századot. Hadd vessek számot magammal! Már 15 éves koromban Bartók, Ady és József Attila győzött meg az úri Magyarország, a király nélküli királyság, az elmaradt Magyarország helyzetéről, és arról a feladatról, hogy ezzel szembe kell szállni. Sok mindent tapasztaltam. Belülről ismertem a 45 előtti Magyarországot, belülről ismertem a Gestapo börtönét és a fasizmust. Belülről ismertem a baloldali mozgalmak erényeit és hibáit. Igen, részt vettem ’56 mozgalmaiban, és viseltem a következményeit. Dolgoztam a magyar kultúra felemelkedéséért, 20 évvel ezelőtt pedig megalapítottuk a Szociáldemokrata Társulást, hogy megírjuk a párt első programját. Ebben kimondtuk, hogy nem vagyunk örökösei a sztálinista rendszernek, kimondtuk, hogy örökösei vagyunk ’56-nak, kimondtuk, hogy kapitalizmus lesz Magyarországon, kimondtuk, hogy mi viszont a szociáldemokráciát akarjuk a magyar nép fölemelkedéséért.
Azt hiszem, hogy lényegében - itt-ott hibákkal - mindig a helyes oldalon álltunk, de szavunk nem volt teljesen elég ahhoz, hogy érvényesíteni is tudjuk. Most ezért gondolkozom szélesebb összefogásban. És azt gondolom, hogy én továbbra is részt veszek, de helyet a fiataloknak, Gyurcsány Ferenc egy fiatalember, jó lesz ő a közös platform elnöki tisztére.
Bocs, hogy ennyit személyeskedtem, öregembertől ez elviselhető. Elterjedt viszont a sajtóban, hogy én mintegy orvul kiléptem a szociáldemokrata társulásból. Több újság megírta, utcán is megszólítanak ezzel, hogy miért csinálom? Ezért most elmondom: nem kiléptem, hanem alapítunk egy új platformot. Ez nem cserbenhagyás.
Azok, akik arról beszélnek, hogy én kiléptem, fölsorolják azokat, akik nem akarnak kilépni, de nem sorolják fel azokat, akik velünk együtt jönnek. A Szociáldemokrata Társulás 25 főnyi vezetéséből 20-an lépünk át és leszünk erősségei az új platformnak. Vidéki tagjainknak szintén túlnyomó része. Csak ma reggel tudtam meg, hogy a Szabolcs megyei szervezetünkből most 465 tagnak hozták el a belépési nyilatkozatát. Akkor akár azt is kérdezhetném, hogy ki hagyta ott a másikat: azok, akik velünk jönnek, vagy azok, akik nem jöttek át? De nem akarom ezt mondani: mindenkinek joga van dönteni arról, hogy hová tartozik.
Természetesen baloldaliak vagyunk, így nincs szükség baloldali fordulatra. Még pontosabban: nem baloldali fordulatra van szükség, hanem következetes baloldaliságra.
Mit jelent a baloldaliság? Az érzékenységet a társadalom problémáira. Hogy figyelünk az elesettekre, a szegényekre, a nyomorgókra is. Ebben lemaradtunk Nyugat-Európától, Bibó István annak idején ezt nevezte a zsákutcás magyar fejlődésnek. Az európai hivatalos iratok azt mondják, hogy az európai országok kétfajta fejlődési úton mennek végig. Van egy gyorsabb fejlődése a gazdagodásnak, s van egy lassúbb. Mennyi pénzt sorsoljak ki arról, akik kitalálják, hogy mi melyikbe tartozunk? Úgy hallom, hogy tudjátok: mi a lassúbba tartozunk. Akkor tehát elsőrendű kérdés, hogy ezen segíteni tudjunk – reformokkal, modernizációval.
Végre kell hajtani azt a modernizációs folyamatot, azokat a reformokat, amelyek Nyugat-Európában például már megtörténtek. Nem mondom, hogy ott minden tökéletes, korántsem. De ebben a téren előbb vannak nálunk. Akkor mi ne hagyjuk azt, hogy bárki is különb legyen nálunk.
Mi magyarok sohasem tudtuk a magunk erejéből legyőzni a diktatúrát. Valahányszor felkeltünk ellene, mindig véres fejjel vertek vissza. És utána megpróbáltunk alkalmazkodni Horthy vagy Kádár alatt, merthogy élni muszáj, és a családban a gyerekeknek levest kell adni. Most itt van a történelmi pillanat, hogy a magunk erejéből küzdjük le a fejedelmi abszolutizmust.
Azt, hogy a társadalom felemelkedése csak akkor fog végbemenni, ha felhasználjuk a legjobb eszközöket, egy olyan ember mondta ki először, akinek a nevét nem mindig szoktuk említeni, úgy hívták, hogy Marx Károly. Ő azt mondta, hogy a szocializmus előfeltétele, hogy megvalósítsuk mindazokat a polgári reformokat, amelyeket a fejlettebb polgári nemzetek elértek. Mi ezt még nem tettük meg. Ez tehát az első lépés.
Azt, hogy ez csak demokrácia útján lehetséges, ezt még nem Marx mondta ki, hanem a XIX. század végén a megújuló, megerősödő szociáldemokrácia. És ez változatlan alappillére a szociáldemokrata gondolkodásnak. Az előbb említett reformok elmaradása nem pusztán a mi bűnünk, hanem az egész magyar politikai osztályé, mely 1990 után nem tudott ennek igazán hozzáfogni. Belemerültünk abba az ördögi körbe, amely ígérgetésekből és az ígérgetések sanda visszavonásából áll.
Szekfű Gyula mondta egy más korra, hogy valahol utat tévesztettünk. Én azt szeretem mondani, hogy igen, a politikai osztály valahol utat tévesztett 1990 után, és ebben egyaránt megvolt minden kormánynak a maga bűne. Mégis, az utolsó években mégis megtörtént az, ami minden fejlődés alapfeltétele: a költségvetést egyensúlyba hoztuk. Szakítottunk az egyoldalú osztogatás politikájával, és ezt a Gyurcsány-kormány tette meg.
Ugyancsak a Gyurcsány-kormány épültek autópályák és iskolák, s e korszaknak köszönhető, hogy a világválságot úgy kezeltük, hogy Magyarország ebbe nem pusztult bele. Ezért dicséretet érdemlünk, nem szidalmat. A magunk részéről pedig öntudatot. Túlzás, hogy azt mondom, hogy erre büszke vagyok, azt mondom, hogy ez jólesik nekem.
Mi ezt a programot akarjuk képviselni - mindenekelőtt a szocialista pártban. Együtt az egész szocialista párttal. Örömmel látom, hogy Mesterházy Attila közöttünk van, jelképül annak, hogy együtt vagyunk. Ez – mondom – nem jelenti azt, hogy nem kritizáljuk egymást és magunkat, de együtt vagyunk. Mára azt is látnunk kell, hogy a választóvonal nem jobb- és baloldal, hanem demokraták és nem demokraták között van.
Közelebb áll hozzánk egy demokratikus, liberális vagy konzervatív, mint egy diktatúráról ábrándozó, úgymond szocialista. A három irányzatnak szövetségben kell lennie. Mert nem abban különböznek a szociáldemokraták és a liberálisok, hogy mi nem vagyunk liberálisok, hanem, hogy mi több jelentőséget tulajdonítunk a társadalom minden része felemelkedésének, és úgy hisszük, hogy a szabadság mellett egy kicsi kell a társadalom közgondoskodásából. Nem abban különbözünk a nemzetiektől, hogy nem vagyunk nemzetiek, hanem abban, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy a nemzet mások kirekesztését jelenti. Mi nem rekesztünk ki senkit. Nem abban különbözünk a konzervatívoktól, hogy nem akarjuk megbecsülni nemes hagyományainkat. Hanem abban, hogy különbséget teszünk a nemes hagyományok és múltunk bajainak szövevénye között.
Azt tudom jó hírként közölni, hogy ez, amit most elkezdtünk, jó jel. Pesten szokás kérdezni, hogy mondjam, vagy mutassam? A Szociáldemokrata Platformban sajnos az volt a helyzet, hogy sokszor csak mondani tudtuk, mutatni nem. Most talán mutatni tudjuk azt, amit mondani akarunk. Itt, együtt.
Azt mondom tehát, befejezésül, egy öregember üzeneteként, aki nem hagytam abba a politikát, csak azt hiszem, hogy egy fiatalember alkalmasabb arra, hogy gyakorlatilag vezessen egy ekkora munkát, és Gyurcsány Ferenc egy fiatalember. Azt mondom tanulságként, hogy mindannyian, akik együtt vagyunk, az együttlét közben ne feledkezzünk el önmagunk és egymás kritikájáról. És egymás kritizálása közben ne feledkezzünk arról, hogy együtt vagyunk.
