Hangulatjelentés egy Ünnepi Találkozóról.
A „hangulat” ebben az esetben az Én hangulatomra értendő. Amire a Találkozó napján a VÁLTOZÓ jelző a legkifejezőbb minősítés. Szerencsére a hangulatom „fokról-fokra javult” pedig az előjelek nagyon rosszak voltak:
A rossz időjárási viszonyok. A sok előre nem látható tényező. A „néma telefonok”.
Mind azt sugallták, hogy ez bizony naaaagy kudarc lesz: Hiszen az előzetes tájékozódás után NYOLC JELENTKEZŐ jelenléte vált kérdésessé! Pedig mennyire készültünk!
Bizonyítja ez az írás, amit egyik kedves segítőtársam „kedvcsinálónak” készített.
„Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben. „
/juhász Gyula/
KEDVES KLUBTAGOK!
BÜSZKÉN MONDHATJUK, HOGY MÉG MIELŐTT MEGPEZSDÜLT A MINDANNYIUNK SZÁMÁRA VÁRVA VÁRT MUNKA , (GYURCSÁNY FERENC AKTIVITÁSA, A DK LÉTREJÖTTE ...)
ELSZÁNT VEZETŐNK SZILÁRDBÁ’, ÉS KLUBTAGJAINK KITARTÓ RÉSZVÉTELÉVEL MI MÁR EGY MŰKÖDŐ, ÉLŐ KÖZÖSSÉGBEN, KLUBBAN GYŰJTHETÜNK ERŐT SZEMÉLYES FELADATAINKHOZ, SEGÍTHETJÜK EGYMÁST HITTEL, TAPASZTALATTAL!
LEGUTÓBBI NAGYON JÓL SIKERÜLT TALÁLKOZÓNK ÓTA TERVEZZÜK A KÖVETKEZŐT, KÖZÖSSÉGÜNK ÉLETÉBEN A NEGYEDIKET, KLUBUNK MEGALAKULÁSA HARMADIK TALÁLKOZÓJÁT.
LÉVÉN AZ ÉV UTOLSÓ TALÁLKOZÓJA, ÉS ÜNNEPEK KÖZELI IDŐPONJA MIATT
ÜNNEPI ÉVZÁRÓ TALÁLKOZÓT TERVEZÜNK!
Már egy órával a kezdés előtt megérkeztem: Megnyugodva láttam, hogy várnak minket. A pincér (régi ismerősöm, hiszen négy éve ott kártyázunk) mindent megmutatott, és megegyeztünk a részletekben. Egyedül éreztem magam: Meg isszánt,elémtett egy unicumot,hogy ha nincs kivel beszélgetni, ne üljek „egyedül”. Közben a telefonom állandóan „kicsengett”- kapás nem volt rá.
Azaz mégis! De nem volt örömteli. Egyik idetartó tagunk tájékoztatott, hogy éppen a szervízbe vontatják a kocsiját, kérdés, ideér-e? A másik a barátnőjéhez menve megcsúszott és olyat esett, hogy az utcai tócsából a vizet felszívta a ruhája. „Elázva”, mint az öntött ürge,- mégse jöhet, a barátnője pedig nem egy súlycsoportban van vele: Így nem tud jönni. A harmadiknak leégett a fürdőszobája, de talán ideér a közepére.Volt arcüreg-gyulladás, vízcsőtörés, és „néma telefon”.
Aztán kapásom lett, Gréczy Zsoltot sikerült elcsípnem a vonal végén. Eppen idetartott, kérdezte: Hányan vagyunk már? -Egyedül. De már látok walakit jönni! - És a többiek? Háromra itt lesznek, dolgoznak is! -Annyi időm nincs,-addigra a Könvbemutatón kell lennem! De ha lesz egy kis szabadidőm, - és lesznek vendégek, odamegyek egy órára. Vendégek lettek, ideje nem, sajnos.
Amikor az „ökör iszik magában” verzióra került volna sor, MEGJÖTT AZ ELSŐ FECSKE!
Helló! Köszönt rám, aminek úgy megörültem, hogy rögtön rendeltem Neki is. Ragaszkodott hozzá, amit fogyaszt, azt bizony Ő fogja fizetni. Mivel éhesek voltunk, megrendeltük a kaját: Ki mit kívánt, azt evett. Épp hogy hozzáláttunk, megérkezett a következő páros: Nem tehénháton, de hamarabb, mint gondoltam. Nem volt „szerencséjük”, Fortunát otthon hagyták.
Aztán két barátnő érkezett, az egyik régi ismerős, a másikat most láttam először: Magyikát megismertem, (nem fiatalodott azóta) de Panni nevűre nem emlékeztem. Aztán amikor Clementre váltott, már tudtam ki. Megérkezett közben az első Andrea, később a II. is,- a végére a HARMADIK is befutott, mire a szervízben tudta hagyni a lerobbant autóját. Nem jött egyedül, vele jött a „vontatója”, a hegesztőmérnök, aki azóta már a Klubunk tagja.
Közben megjöttek a „későnjövők”, akiknek előbb az akadályokat kellett elhárítani: Oxenos, Napsugárék Szaszy és Dalmi Zoli. Mindenki evett. Szerintem végigettük az étlapot, de a pincér kitartott mellettünk: Minden kívánságunkat teljesítette. Legkelendőbb a Törpék kedvence lett, ezt majdmindenki megkóstolta.
Miután mindenki jóllakott, Napsugár egy „kártyát” húzatott mindenkivel, amin valamilyen tulajdonságot tudhattunk meg magunkról: Mindenkire „passzolt”, amit kihúzott: De a tulajdonságok bárkire ráillenek, ha jobban belegondolunk.Én a VIDÁM kategóriát húztem, miszerint: „Megérzem az élet könnyűségét,- és látom a jövő szépségét..”Igaz egyfelől, de sajnos másfelől lehetett volna ez is: BÁNATOS „Kiittam már a keserűség kútját,- és látom sötét jövőmet”. Én is „megszabadultam” három trófeámtól, (VAN MÁSIK!) és azokat jutalmaztam meg vele, akik a legtöbbet segítettek munkámban. Mert ez néha „emberpróbáló”, ha az Ember komolyan veszi.
Közben a politika sem maradt el: Vita kerekedett a körül, a DK mardjon a párton belül, vagy inkább KÍVÜL tágasabb a tér? Erről a klubban lesz még vita, az álláspontok nem alakultak még ki. Közben észre se vettük, hogy FÉNYKÉPSOROZAT készült rólunk.
Szerintem az „elkövető” Gyuszi volt, aki minden mozdulatunkat „kileste”- és akkor kapott le a mobiljával.
Megköszönöm minden jelenlevőnek a részvételt és a kellemes hangulatot,
Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok minden klubtagunknak!
Azért a „hajóról” (és a többi még ez évi programról) ne feledkezzetek el.
Baráti üdvözlettel: Szilárdbá'