Hogyan mondjam el Neked, hogy mindenki megértse?
Egy szomorú nap és egy átvirrasztott éjszaka után arra az elhatározásra jutottam:
Amit nem mondhatok el senkinek, elmondom hát mindenkinek! Aztán vagy „megérti” akinek szól, vagy nem. De legalább megpróbáltam „tisza viszonyokat és tiszta vizet” önteni a pohárba.
Ami elég „keserű”, ha egyedül kell kiinnom az utolsó cseppig. Ez az írásom lehet a KEZDET, vagy a VÉG. Hogy mi lesz a sorsa, az nagyban függ az „érintettek” hozzáállásán..
Most kiöntöm a lelkem, amit már sokszor megtettem, de ennyire szükségét még nem éreztem. Annak megértéséhez, hogy MIÉRT? Ismerni kell engem és a kötülményeket.
Minden embernek, nekem is vannak jó és rossz tulajdonságaim. Hogy melyikből több, nem az Én tisztem eldönteni. Én tudom, milyen vagyok. Egyszer ilyen, máskor olyan. Mint Jing és Jang. Vagy Angyal vagy Ördög. Ez minden emberben így működik, csak nincs mindenki tisztában vele. Az embernek van lelke, ebben különbözik az állatoktól. Ha lelke van, kell lekiismeretének is lenni. Ezt könnyű kontrollálni: Csak a tükörbe kell állni, és szembenézni Önmagunkkal. Aki erre képes, az általában „jó ember”.. A rossz nem kíváncsi a valódi Énjére...
Hogy Én ki vagyok? Annak megállapítását Rátok bízom. -Annyit magamról: Egy vagyok a sok közül, aki úgy éltem végig az életem, hogy nem kell szégyelljek semmit, amit tettem vagy nem tettem. Megöregedtem, de ellentétben sok más kortársammal, nem hülyültem meg. Viszont ezer sebből vérzik testem-lelkem egyaránt. Akik ismernek, nem kell részletezzem: akik nem, különbejáratú Blogomban megbizonyosodhatnak róla. Http://szilardba.blog.hu
Tanító voltam, Gárdonyi akár rólam is mintázhatta volna a „Lámpást”.
Mégis József Attilával értek egyet:
„Ha örül Horger Antal Úr, hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
Sekéj-e kéj!
Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon
TANÍ-tani!”
Nem hinném, hogy ez az idézet a nagyképűség jele lenne: Minden írásomban van walamy ebből, már aki olvasta őket. Hogy honnan az „ihlet”? Fogalmam sincs! Hiszek a lélekvándorlásban is. (sok más egyéb mellett) Meg abban is, hogy LESZ MÉG ÜNNEP A MI UTCÁNKBAN! Ez nem „holnap” lesz, lehet, hogy meg sem érem. Erre bizonyíték a tegnapi nap „Békemenet”-nek csúfolt kormány melletti tüntetés! Az a kormány, ami mellett FIZETETT TÜNTETŐKRE van szükség, szartseér! Az a Nép, aki ennyire „hülye”, még nem érett arra, hogy megszabaduljon a zsarnokoktól! A „magyar” a rabságot nem tűri! De SZOLGÁLNI tud. Nem csoda, ha egyik legtalálóbb kép az, amiben az ország területét BIRKÁK töltik meg. Két évnyi Fidesz-uralom után NÉGYSZÁZEZER seggnyaló, pénzért magát áruló „birka” egy kicsit SOKKK!
Ez az egyik oldala a történetnek! Van másik is. Kezdetektől fogva egy cél lebegett a szemem előtt: Csinálni egy olyan „Közösséget”, ahol barátok közt tudom eltölteni azt a kis időt, ami még hátravan. A sokadik próbálkozás sikerült! A Gyurcsány Ferenc tisztelői köre nem csak nekem okozott örömet. Ezt sajátomnak tartottam, a Tagokkal közvetlen kapcsolatot építettem ki, Barátokat (és ellenségeket) szereztem. Előbbiekből (hál' Istennek) mindig több volt.
Azért a névsort csak az emlékezés okáéer nem árt feleleveníteni, ki mindenkit „vesztettünk el” a megnemértés, a túlzott ügybuzgalom (részemről) és a tolerancia hiánya okán.. Ebben a „névsorban” az akkori Közösség értékes tagjai éppúgy megtalálhatók, mint a kevésbé azok: olyanok is vannak, aki azóta (nem is eccer! ) visszajöttek! Köszönöm Nekik.
Válogatás nélkül: Kataaa, Kacu, Fehér Rózsa, Citojen, Sebaj, Tigrincs, Kistigris, Objeltív.
-és egy „második hullám”, amikor a Baloldali Értékvédók Klubja megszületett: Plenair, Macskamúmia, KerényiSándor Pacis... ésatöbbiek. /nem véletlenek a vastaggal szedett nevek!/
Azt nem állítom, hogy Nekem nem volt szerepem abban, hogy sokan itthagytak. De azt gen, hogy akkori „Énemhez viszonyítva” sokat változtam, nem hátrányomra. Van önkritikám: amikor nincs igazam, be tudom ismerni.-És elnézést is tudok kérni. Megbocsájtani is! Bizonyság erre, hogy akik elmentek, sokan visszajöttek. Mert Ők is bírnak egyfajta toleranciával..
Hogy mégis „ki vagyok borulva”, annak egyetlen oka van: Úgy érzem, sokszor az a kérésem, ami jogos, mert egy Klub vezetése nem kis „munka”, süket fülekre talál. Pedig itt mindannyian egy célért küzdünk, egy ember mellett állunk! Hogy más is „belefér” a tiszteletünbe, az természetes! Hiszen ha jól tudom: MI KÜLDTÜK ŐKET ODA, hogy az érdekeinket képviseljék!
Politikusainkat nem kell szeretni! De a TISZTELET kijár Nekik. Mert Ők mutatják az irányt, és Nekünk azt kell követni! (még ha nem is értünk velük mindenben egyet!)
A klub „modellje” a naaagy politikának. Itt kicsiben ugyanazok a szabályok. Demokratikusan eldöntünk „walamyt”, és aki kisebbségben maradt, elfogadja a többségi akaratot. Idézek egy gyurcsányi gondolatot: „Az ember nem szívesen fekszik egy ágyba az ellenségével”! Ugye, mindenki ismeri? Erért is bukott meg a szocialista kormányzás, mert pl: Gyurcsány nem Maga választhatta meg az „embereit”, henem az ELNÖKSÉG ültette a nyakába! Nem sorolom fel, mert mindenki tudja: MIÉRT KELLETT ÚJ PÁRTOT ALAPÍTANIA? És miért olyan KÉSŐN? Mert bízott abban, hogy az MSZP-n belül RENDET TUD CSINÁLNI. Tévedett. Mindenki, aki „dolgozik” tévedhet. Csak az nem, aki nem csinál semmit!
Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy a demokrácia kicsiben éppúgy működik, mint nagyban, akkor tudni fogjátok, (legalább az illetékesek) hogy MI FÁJ! Ezt az írást azoknak szánom olvasásra + válaszadásra, akik magukra ismernek. Nem lesz nehéz! Tudnom kell, számíthatok - e Rátok, akiket válaszottam arra a nem kis feladatra, amire „szövetkeztünk” itt, és a DK színeiben.
Az alábbi két dalt azért küldöm, (kísérőül) hogy jobban megértsétek:
BIZALOM NÉLKÜL el sem érdemes indulni azon az úton, amire elközeleztük magunkat.
Várom a Tagság és az érintettek véleményét és hozzáálládát a kérdésemre.
Tisztelettel: Szilárdbá'
Hogyan mondjam el Neked, hogy megértsd? https://www.youtube.com/watch?v=UKy5zr0T5vg
Mert fáj mindnen szó! https://www.youtube.com/watch?v=UKy5zr0T5vg