Mindenkinek van egy álma.-Egy jólsikerült rendezvény margójára tett megjegyzések a rendező szemszögéből nézve-
A „Születésnapi buli” története,
elő és utóhangja képekben „elbeszélve”...
https://www.youtube.com/watch?v=QFQKzQZ8c-A
„Minden ember életében van egy pillanat, úgy szeretne olyat tenni, amit nem szabad”... Akik ismernek, nagyonis tudják, miről beszélek. Arról az időszakról, amikor 58 évnyi Élet után rámtört a betegség, egyik napról a másikra elvesztettem a lábam alól a biztonságot jelentő talajt és a Halál gondolatával kezdtem „barátkozni.” Aki kíváncsi természetű, megtalálja erről a korszakomről ítr önvallomásaimat a Naplómban, amely saját, különbejáratú blogomban / http://szilardba.blog.hu / megtalálható.
-Hogy ma mégis „megvagyok”, ennek a kérdésnek sok összetevője van. 1. Volt egy „Angyal” - Aki vigyázott rám... 2. Volt egy makacs Ember, aki nem akarta az „Angyalt” magára hagyni...-Ezért megpróbált kimászni abból a gödörből, amit saját magának ásott... 3. Volt egy szerető családja, akik ebben a nehéz helyzetben mellette álltak...
Volt egy „lehetőség” is, amit kihasználtam: Kaptam számítógépet 2006-ban karácsonyi ajándékul egyik lányomtól, amit kezdetben /elég hosszú ideig tartott/ rendeltetésszerüen nem tudtam használni segítség nélkül. Szerencsére volt egy mindenhez értő unokám, aki a kezdő lépéseket úgy tanította meg, mintha Én lennék a világ legbutább embere (ami a számítógép használatát illeti, ez igaz is) ezért mondta mindig, amikor megint hívtam olyan probléma megoldásához, amit már százszor elmagyarázott: „Háteznemigaz” Papa, hogy ennyire analfabéta légy! Hogy mennyire igaz, azt az a tény bizonyítja, hogy kénytelen volt (jóval később!) utánamjönni a Kapcsolatra Háteznemigaz néven, tagja is lett az ott működő klubomnak, amiben azon kívül, hogy nekem segített alkalomadtán megoldani nekem nehéz feladatokat, egy qrva azót nem szólt...
Az „Analfabéta” név azóta is jellemző rám: Ha megakadok, segítség nélkül nem vagyok képes megoldani olyan egyszerű feladatokat, amit egy nagycsoportos ovodás is tud már. Amit sikerül megértenem, abban már „otthon érzem magam”- és a „profikat” jellemző módon tudom csinálni, sőt, oktatom a nálam kevesebbet tudókat. Hiába, a „szakmát” nem lehet elfelejteni. Tanító voltam (a szó legszorosabb értelmében) és az is maradtam. József Attila szavaival élve: „Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon taní-tani”
Hogy a gyakorlatban hogy működik? Erről számtalan blogban számoltam be, valamennyi megtalálható a fentebb említett, csak kuplerájnak becézett blogomban. Miért hívom így? Mert ahogy „születtek”, úgy raktam be válogatás nélkül oda, amit Én sem találok meg, ha keresem. De a címkefelhőben a kulcs-szó alapján mindenki megtalál, ha nagyon kíváncsi..Magához az Eseményhez két megjegyzést fűznék: 1. Az előzetes jelentkezések utáni „lemondási hullám” után az volt az érzésem, hogy megismétlődik az első Találkozón az Alma Materban tapasztalt „Kész átverés show”... 2. Nem ez történt: A megjelent 30 Ember /volt egy, akinek csak a szellemisége volt ott, de végig éreztük/ meghitt, baráti légörben érezte jól magát, hogy azt vontam le tanulságul: Ilyen megtiszteltetésben nem volt részem, még a szűkebb családom körében sem.
Minden az előre meghatározott „menetrend szerint” zajlott. Ez a makacsságomnak éppúgy köszönhető, mint a jelenlevőknek, akik meggyőztek arról, hogy nem kell megváltoznom, így is megfelelek az elvárásoknak.. Végül boldog emberként jöttem haza. Ezért is nem énekeltü el a harmadik „nótámat”, hogy ne rontsam el a hangulatot, ami az est végére kialakult. Nem illett volna oda a „Kék nefelejcs”...
Habár alapjában véve semmi nem változott, megint öregebb lettem egy évvel. De ez az a tény, amin Ember nem változtathat. Legfeljebb elfogadja, mint Isten ajándékát. Azt a bizonyos „centit” ettől függetlenül már vágni kell. De ellentétben a katonasággal, /ahol a centi vége belátható időt mutat/ itt a „Vége” a Sors kezében van.
Volt egy gondolatom, hogy ez volt az „utolsó tánc”. De látva a szeretetet és tiszteletet, amit a Társaktól kaptam, egy másik gondolat született meg: Amit a „felek” a házassági esküben fogalmaznak meg: „Holtomiglan – holtodiglan, míg a Halál el nem választ” Az írásaimból, amit magamról írtam, bő volt a választék: Vittek belőle haza. Mégis maradt sok, azzal magyarázom: A „Törzsgárda” jobban ismeri az életemet, mint magam, annyiszor olvasrák.. -És még meg is van a számítógépen, bármikor belenézhetnek..
Milyen volt a „buli”? Erről a képek „beszélnek”. Hogy ne maradjon ki a lényeg: Én is hozzáteszem a magamét a külön beszámolóban, amit megtaláltok a mellékelt blogban.
Köszönöm, hogy ott voltatok. Köszönöm, hogy kitartottatok mellettem. Köszönöm, hogy „vagytok nekem”... Köszönöm, hogy életem egyik legboldogabb napját „Barátok közt” élhettem meg.
Az élet nem áll meg: Kedden este 7-kor ebben a posztban elkezdjük a jövőt tervezni. Van hová: A Kőbányai Barátaink már jelezték: Az Ő otthonukat megosztják Velünk.
