KEDVES BARÁTAIM!
- A ma esti vita elé -
Örülök annak, hogy már a „vita” kezdete előtt ennyire sikerült „felpiszkálni” az érdeklődéseteket a különböző „lehetséges szövetségeseket” illetően.
Annak már kevésbé, hogy nem megfelelő következtetéseket vontok le a „témát illetően”.
Más a DK tagság és más a különböző identitásu, valamilyen szinten „baloldali értékek védelmében” fellépni szándékozók SZÖVETSÉGE. Direkt tettem idézőjelbe, amiből kiderül, mit értek alattuk . Demokráciát, Köztársaságot, Jogrendet, szabadság-jogokat! Nem egyet – kettőt, mindet! Amelyik párt, civil szerveződés, szakszervezet ezek mellett teszi le a voksát, vagyis az orbáni diktatúra ellen hajlandó csatasorba állni, az MIND a szövetségesünk.
Akár bevalljuk, akár nem: HÁBORÚ VAN! Háborúban kellenek a „szövetségesek”, pláne akkor, amikor az ELLENSÉG (nem ellenfél!) minden aljas eszközt felhasznál úgy a saját NÉPE ELLEN, mint az Unió ellen.. (ahová Mi akartunk tartozni, és ahonnan Orbán a maffia-kormányával és az oligarháival ki akar bennünket „terelni”, mint a birkát a karámból) Az általa meghirdetett SZABADSÁGHARCNAK Mi vagyunk a kárvallottjai és egyben ellenségei! Kit értek „Mi” alatt? A négymilliónyi nyomorba taszított Népet, a zsidót, a cigányt, a „kommunistát”, (kivéve a sajátjaikat) és a célszemélyeket. Ebben a „sorban” első helyen áll Gyurcsány Ferenc! A „sajnos” az benne, hogy még az „egymásnak ítélt párt” belső berkeiben is EZT VALLJÁK!
Ezen a szemléleten kell változtatni. Meg kell becsülni minden Embert, aki tenni akar és tud az orbáni rendszer kialakulása ellen. Aminek az alapja az oszd meg és uralkodj rajta! ezeréves elve. Orbán ezt az egyet nagyon érti és gyakorolja lassan tíz éve határon innen és túl: Hogy kell egymásnak uszítani a különböző identitással rendelkező pártokat, szervezeteket.
Ha harcolni kell az Igazságért, ne válogassunk a lehetséges szövetségesek között. A DK tagjait meg lehet válogatni,a szövetségeseket nem. A hatalmon levőket csak többséggel lehet legyőzni! Ehhez pedig szükség van minden demokratikus erőre!
Vannak kivételek, akik nem a demokrácia szabályai szerint gondolkodnak. Velük nem lehet „együtt-működni”. A többséggel viszont kell. Ha a „Sátánt” akarjuk legyőzni, az „ördöggel is” össze kell fogni. Ami nem jelenti azt, hogy egyetértenénk vele.
Mondandómat a mai Vitanap elé teszem „gondolat-ébresztőnek”, a tisztánlátás érdekében. Ne keverjünk két fogalmat: A Demokratikus Koalíció tagságát és a leendő szövetségesek mai helyét a politikai palettán. Nem állítom, hogy velük a hatalombakerülés után egyet kell érteni mindenben és együtt lehet működni minden kérdésben, de „koalícióban” szükség lesz rájuk! Az SZDSZ nélkül nem lett volna nyolc évig kormányzó többség. A koalíció a kompromisszumok tudománya. Aki azt állítja, nincs szükség mindenkire a „háborúban”, az nem Magyarországon él és nem érzékeli azt a „szabadságharcot” amit a kormány ellenünk folytat!
Ha a TÁRGYALÁS előtt hírdetünk ÍTÉLETET, semmivel sem vagyunk jobbak a Fidesznél. Ez (is) koncepciós pernek számít! - (előre kimondani az ítéletet)