2013 február 9 a Remény újraszületésének napja.

Ma elkezdődött valami: Egy Új Magyarország képének kibontakozása.

A Remény feltámadása a reménytelenség kormánya ellen.

A kormány Szabadságharca már régen megbukott úgy népe, mint az Únió ellen.

Ma új Szabadságharc kezdődött: Az Együtt 2014-ért mozgalom 3 társelnöke közös Évértékelőjében jelentette be: Új pártot alapítanak, ahová minden demokratukus erőt várnak az Orbán rezsim elleni harcra.

Különösen Bajnai beszéde volt meggyőző!

Nyiltan felvállalta a Vezető szerepét,

amit ma nála jobban senki nem tudna képviselni.

Beszéde nyílt „tetemre hívás” volt Orbán rendszere ellen.

Erre várt már az ország gondolkodó társadalma,

ez jelenti a Reményt a normális Magyarország újjáépítéséhez.

Végre világos, érthető célokért érthető cselekvési programot hírdetett.

A három beszéd szervesen kiegészítette egymást.

Ezen a napon minden baloldali érzelmű Emberben újraéledt a Remény,

hogy le lehet győzni, /-és csak így/ Orbán rendszerét.

Ma újra jó volt „magyarnak lenni”, hinni a megvalósulásban,

a reményteljes Életben, az ország sorsának jobbrafordulásában.

Bajnai nem árult zsákbamacskát: Nehéz közdelmet ígért,

de ígérte: teljes erejét latba veti a győzelemért.

Minden párt, civil szerveződés előtt megynyitják a csatlakozási lehetőséget.

Beszéde világos, tényeken alapuló és bizakodó volt.

Hiszem, hogy ha a Nép egségesen kiáll mellette,

nincs az az erő, amely meggátolhatná az Együtt győzelmét.

De ehhez mindenkinek fel kell sorakoznia mellette!

Ugyan nem beszélt külön a DK-ról, de tudjuk: Gyurcsány Ferenc teljes mellszélességgel kiáll az Együtt, benne Bajnai Gordon támogatása mellett.

Remélem, az LMP „kiválói” tartják ígéretüket,

és Ők is az összefogást fogják erősíteni.

Az MSZP-nek sincs más választása, ha valóban le akarja váltani Orbánt.

A „hatalmi tortát” csak Orbán leváltása után lehet „osztani”..

Majd akkor lehet az „erő szerinti” felosztásról beszélni.

Addig? Együtt, egymásért!

Ma új korszak kezdődött:

Az elnyomottak szabadságharca az elnyomó rezsim ellen.

Ha azt akarjuk, hogy ez a harc legyen a végső, mindenkinek részt kell vállalni belőle, aki egy élhető, szabad, boldog országban akar élni..

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

De  itt  vannak  a  reflexiók,  amik  ugyanazt  vizionálják,  amit  Én  tegnap, közvetlenül  a  beszédek  elhangzása  után.  Véletlen  lenne?  Egyáltalán  nem!

http://www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20130209-bajnai-evertekelo-beszedet-mond-a-millenarison.html

A  jelenlevők  többsége  ugyanúgy  nyilatkozott  a  beszéd  után: 

Bajnai a remény koalícióját ígérte

És  a  többség  azt  kapta, amit  várt.

Egy  nappal  az  esemény  után  azt  mondom:

Nem tévedtem,amikor örömmel üdvözöltem Bajnai színrelépését. Ezt kellett tennie: Élére állni a közösségnek, amelyik  benne  látja  Orbán  leváltásának  lehetőségét.  Felvette  az  arcába  dobott  kesztyűt  és  hadat  üzent  az  Orbán-rezsimnek.

Az  összefogás  vezér  nélkül  olyan,  mint  a  nyáj  pásztor  nélkül. Tegnaptól  van Vezetője az ellenzéknek, aki  mellé  mindenki  felsorakozhat, akinek  nem  teccik a  rendszer. Ezt kell  "látni"  és  nem  azon fanyalogni, kit említett és kit nem:  Bajnai  azért  tudott  eredményes  lenni  a  legnehezebb  időszakban, mert  függetlenítette  magát  a pártoktól,  akitől  a  felkérést  kapta.

Most sem akarja "elkötelezni magát" egyetlen párt mellett  sem, viszont  mindegyik  támogatására  számít. Ez az "ereje", amivel megszólíthatja  /és  meg  is  szólította/                                        a  társadalom  széles  rétegeit.

Ma nincs más alternatíva: "vagy ez a mi ügyünk valósággá válik, vagy  elveszünk  egy  szálig"

Ez a véleményem. És amint a mellékelt ábra mutatja:  Nem  állok  vele  egyedül...

Szerző: Szilárd bácsi  2013.02.09. 17:17 Szólj hozzá!

Címkék: politika gazdaság orbán koalíció elemzés demokratikus

A bejegyzés trackback címe:

https://szilardba.blog.hu/api/trackback/id/tr285071372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása