-Amikor  megtelik  a  keserű  pohár... Ma  kiöntöm  a  lelkem...

Az  éjjel  nem  aludtam.  -Kísértettek  élt  életem  baljós  álmai.

Amiket  már  eccer  „megéltem”,  - túltettem  magam  rajtuk,  de  a  tüske, 

ami  még  mindig  bennem  van, - ott  is  marad,  ameddig  csak  élek..

De  meddig?  Baljós  előjelek  eddig  is  voltak.  Nem  vagyok  babonás,  de  hiszek  az  előérzetekben.  -Még  az  állat  is  megérzi,  ha  a  vég  következik.  Maga  indul  el  örök  nyugvóhelye  felé. -Többnyire  oda  is  ér.  Ezért  keresik  olyan  nagy  gonddal  az

elefánt-temetőket...Ott  kevés  ráfordítással  nagy  haszonra  tesznek  szert  a  „gyűjtők”...

Az Ember sem rosszabb jós. Megérzi. Pláne az, akit  már  megérintett  a  „halál  angyala”...

-Vagy  aki  bevallja, hogy  korunk  betegségétől,  a  depressziótól, a  pánikbetegségtől  szenved  és  él  együtt  már  jóideje.  Rám  mindkettő  vonatkozik. 

Hogy  még  élek,  az  talán  a  világ  „nyolcadik”  csodája... 1996-ban  „csapott  be”  az  első  mennykő – egy  srtoke  képében.  Addig  orvost  csak  a  kártyasztal  mellett  láttam.

Ez  után  „mindennapos”  látogatóm  lett.  -Ami  betegséget  el  lehet  képzelni

(-és  eddig  elkerült) az  mind  bekopogott  hozzám,  és  „maradt  is”... Egyik-másikat  lehet így-úgy  kezelni,  van  rá  gyógyszer,  lehet  vele  együtt-élni...Vagy  belehalni...

Egy viszont nagyon  el  tudja  venni  az  Embertől  még  az  életkedvet  is. Ez  a  depresszió. Ebben a „gödörben” három évet töltöttem el. Ha nincs a  feleségem  szerető  gondoskodása, 

ma már semmi gondom nem lenne..De erről álljon itt Naplóm egyik legszomorúbb fejezete.

http://szilardba.blog.hu/2009/08/21/depresszios_lettem_1

Persze,  van  másik  is!  Bőven.. Aki  ismeri  életem  történetét, 

az  tudja  a  bánatunk  legfőbb  okát:  A  lányunk  elvesztését.

De  ez  csak  egy  „kereszt”  a  sok  közül.

A  „Hetedik”  Én  magam  vagyok  Maganon..

Ott,  ahol  ez  van,  megtalálható  a  többi  is.

Aki  kíváncsi  és  keres,  az  megtalálja.

http://szilardba.blog.hu/2009/02/09/eletem_legszomorubb_napja

Ma  nem  „ezek  miatt”  nem  aludtam.   Mindig  „van  másik”  új  seb,  ami  az  eddigiek  mellett  fájdalmasabb  tud  lenni,  hiszen  a  „régieket”  már  megszoktam,  ez  az  Életem 

és  együtt  élek  velük..  De  az  új  -  új  helyzetet  szül.

Mindig  tudtam,  hogy  az  élet  véges,  csak  az  ideje  volt  kétséges: Hogy  nem  sok  van  „hátra”,  tisztában  voltam  vele.  Csak  azt  nem  tudtam,  Mikor?  -  és  Mi  okból?

Tegnap  erre  (is)  kaptam  némi  magyarázatot.  Volt  még  egy  „szervem”,  ami  úgy  tünt,  jól  bírja  a  gyűrődést. A  tüdőm. Igaz,  jelei  voltak  már,  hogy  talám  mégse, hiszen  már  az első emelet fordulójában meg kellett állnom,  hogy  ne  köpjem  ki...ha  felfelé  mentem..

Hogy  menni  már  „csak”  200 mérerre  vagyok  hitelesítve, ezt  az  érszűkületnek  tulajdonítottam.  Úgy  látszik,  tévedtem.  (nem  először)

De  a  közeli  napok  történései  is  azt  erősítették  meg  bennem: 

már  nem  a  „régi”  semmi..  Még  a  kártya  sem.

Hiszen  barátaim  „igérték”,  hogy  jönnek...

-Hiába  vártam  Öket  - kedden.

Szerdán  bementem  a  hivatalos  „edzésnapra”

 mindössze  KETTEN    voltunk..

-És  nem  akadt  egy    HARMADIK,  

 hogy  legalább  játszhattunk  volna  néhány  órát..

Haza  kellett  jönnöm..ez  még  nem  fordult  elő,  mit  mondjak:

- Nem  repestem  az  örömtől.

Ekkor  jött  a  telefonhívás:

Menjek  be  a  Tödőgondozóba...Találtak  „walamyt”...

Úgy  „esett”-  mint  a    BALEGYENES   Ferinek.

 Váratlanul, - onnan,  ahonnan  nem  vártam.

Az  már  „csak”  hab  a  tortán,

hogy  nosztalgiázás  közben  írtam  egy  blogot, (lehet,  hogy  az  utolsót?) 

amire  nem  mindenki  reagált  úgy,  ahogy  azt  szerettem volna..

Ettől  „kiborultam”. Belekötöttem  mindenkibe,  aki  az  utamba  került.  Megbántottam  A -tól  Z – ig  szinte  minden  Barátomat...

Az  vesse  rám  az  első  követ,  aki  még  nem  járt  ebben  a  cipőben.

Ezt  a  vallomást  -  bocsánatkérésnek  (is)  szánom.

Hogy  mi  sül  ki  belőle,  az  a  jövő  zenéje:

Aminek  az  első „strófáját”  jövő  szerdán  írják  meg  a  tüdőgondozóban.

.A  „többi”  Rám  és  Rátok  egyaránt  vonatkozik.

Nem  abból  a  fából  faragtak,  hogy  egykönnyen  feladom.

Ezt  már  megtehettem  volna  100 – X!

 A  nehezebbik  utat  választottam  eddig  mindig: Az  életet.

Nem  magamért,  a  feleségemért,a  gyerekeimért,  unokáimért, 

a  „szórakozásomért”,  és  legújabban  a  hitemért.

-Abban,  hogy    LESZ  MÉG  ÜNNEP    a  Mi  utcánkban!

-És  akármilyen  az  állapotom,  a  közérzetem,  a  hangulatom,   

EZT  MÉG  SZERETNÉM  MEGÉRNI. 

Ezért  gondolom  úgy,  ezért  érdemes    ÉLNI.   Vagy  meghalni..

Addig  pedig  „cürhődni  Veletek”..Ha  nincs  ellenetekre, 

és  segítetek  az  élet  kisebb – nagyobb  akadályainak  legyőzésében.

Barátsággal:  Szilárdbá'