TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS

Élt több ezer éve egy nép a távolban, Kaukázus tövében, a volt Őshazában. Ahogy telt az idő, egyre többen lettek, Az Őshazában ők már többé el sem fértek.

Elindultak tehát,Új Hazát keresni… - egy akaraton volt ekkor még mindenki. Etelközbe érve, fogadalmat téve… egy kupába csorgott 7 vezérnek vére.

Vérszerződéssel fogadták meg azt ott, hogy közösen vívják meg majd a kemény harcot. Hogy seregük eztán mindig egy kézben legyen, Így lett Árpád vezérből akkor Fejedelem.

Elvégezte Árpád, - mit népe tőle kért, Elfoglalta Kárpátoknak „véráztatta” völgyét. De a „munka”nagyobb része csak Istvánra maradt: Letelepíteni népét. Nem volt ez „kis falat”!

Kalandozó népét házakba terelni, addig pogány népét kereszténnyé tenni. A pogánylázadásokat keményen leverni… Új HAZÁT és új ÉLETET kellett teremteni.

Országot épített István király nekünk, Méltán lett nekünk Ő az első szentünk. De a Béke országunkat sokszor elkerülte, mert nálunk e helyzeteket a belviszály szülte.

Mert nincs nagyobb ellenség: magyar a magyarnak, Pláne, mikor egymást öli,s nem egyet akarnak. Ilyenkor volt könnyű dolga töröknek, tatárnak, Mert Uraink nem nézték érdekét Hazánknak.

Így volt ez majd ezer évig-nem voltunk szabadok: Vívtunk mi ez idő alatt sok Szabadságharcot. Most, amikor a Szabadság az ölünkbe hullott, Most se tudtunk élni vele…- nem mirajtunk múlott.

Mert mi küldtünk sok-sok embert az Ország Házába, Azért, hogy ő ott népének javát szolgálja. Nem azért,hogy egymásnak „keresztbe tegyen”, Hanem hogy népének szószólója legyen.

Ezért Mi, a NÉP –most csak azt akarjuk,- Az úton, min elindultunk, ELŐRE haladjunk. Ezért a PÁRTHARCOT tegyék végre félre, Legyen ORSZÁGUNKBAN végre BÉKE, BÉKE.