-Nagyapámtól hallottam
És elérkezett a NAGY NAP! Nem volt „felhőtlen öröm”- senkinek az „érdekeltek közül”. Ezt a „Fejezetet”-hallomásból,-innen onnan „szedtem össze”,- még a „tudatelőtti” -állapotban.
Az egészben „csak egy a biztos”:- A LÉTEM.
-És a „lét” már egész kis korban meghatározza a tudatot:- Amikor még „mikroszkóppal” is alig lehet kiválasztani a megfelelőt:-Ezt az ÉLET TÖRVÉNYEI- megteszik maguktól.
Amikor Apám megkapta a SAS -behívót,-különös izgalom vett erőt rajtunk. Megéreztük, hogy MA nem olyan lesz a „bevetés”, mint MÁSKOR!Ezen a napon élesben ment a harc, hogy ki lesz az első?Amikor a startpisztoly eldördült,-megkezdődött a maratoni küzdelem azért,- hogy „ki lesz” Apám örököse:- Mert ki tudja,- visszajön- e még:
A háború soha nem jelentett „életbiztosítást”-pláne ez. Ezért mindent beleadtunk,- és rohantunk a cél felé!Sokan elhulltak a „hosszú úton”-de végül Én lettem a GYŐZTES!
Nekem sikerült „átszakítanom” a célszalagot.
Apám elkeseredett volt,- hogy el kell menni,-anyám is,- de annak örült,- hogy Apám „nyomot hagyott benne”,-ha netán a háború nem ér számára sikeres véget.Így lettem a KETTŐBŐL eggyé,önálló „emberi lénnyé”,- aki még azt se tudta,- hogy létezik. De aki „napról napra” -gyarapodva -egyre nagyobb teret „követelt magának”,- és ha nem kapott meg MINDENT,- „életjelt” adott magáról. Ilyenkor „toporzékolva követeltem a magamét”- és rúgtam is,- ha valami nem tetszett.
Igaz,- még „hangot nem adtam” -eljövetelemnek”,- de egyre szűkebb lett a hely,- és úgy döntöttem: Élég volt a sötétségből,- „világosságra vágyok”,- és elindultam...-Előbb „csak próbáltam” -keresni a „kijáratot,-” de aztán nyílt a KAPU:- „Az Élet Kapuja!”
Én is „teljes erőbedobással” kúsztam kifelé.-Közben hallottam Anyám fájdalmas kiáltásait,- nem akartam,- hogy sokáig szenvedjen,- így „összeszedtem maradék erőmet” -és MEGSZÜLETTEM.
OTT FEKÜDTEM A LEPEDŐN, - ELNYÚLVA,- MINT EGY BÉKA:
-És nem szóltam. -Mért van ilyen „csönd”?- Csak nincs valami baj?-kérdezte Anyám.
A bába kézbevett és két „pofonnal”-életet lehelt belém. -Amit Én már természetesen szó nélkül nem hagytam. Hangos Oááá! Oááá! -kiáltásokkal jeleztem:-Ebből nem kérek!
-Mindenki „felsóhajtott”,- és örült:-”De szép hangja van a Fiúnak”,- ebből még pap lesz!
Amikor Anyám kezébe adtak,rögtön megismertem! De hisz Ő adott otthont eddig Nekem!Igaz,- belűlről nem láttam még,- hogy milyen,- de TETSZETT! Elégedetten „húztam meg a fülét”,-néztem az arcát,- de amikor az emlőjét „kínálta nekem”,- rögtön „ráharaptam”.
Ez volt életem egyik legszebb napja. Akkor még nem tudtam- „hová kerültem”.
-majd folytatom,- ha eszembe jut a „folytatás”..
