Nemhivatalos beszámoló a sportulti november 8.-ai fordulójáról.
Helyszín: Gulliver étterem.
Jelenlevők: Bírók,- játékosok, (31 fő,-türelmetlenül várva azt a KETTŐT,- akik szokás szerint mindig elkésnek,- ezzel a verseny „minimum 1 órát csúszik!) -számítógépkezelő, (Ő még „fontos személy” lesz a nap folyamán,- később meg pláne!),-és a két lapősszerakó.(„gyerekek”,- akik már ismerik a kártyát,- meg tudják különböztetni,- melyik a „filkó” - a sok emberes kártya közül.)
Hogy miért érdekes ez? -Mert ez olyan egyszerű munka,- amit mág a „gyerekre is” rá lehet bízni!
A „profi munka „ -pedig a számítógép-kezelőé. És ezért különleges EZ a verseny! Már a kezdés sem akármilyen. Ítélethírdetéssel kezdődik.
A MAUSZ Fegyelmi és Etikai Bizottsága 2008. októbet 12-én kelt fegyelmi határozatában Dudás Jánost 2009. október 31-ig eltiltotta a MAUSZ hivatalos versenyein történő részvételtől. A MAUSZ Elnöksége a mai rendkívüli ülésén tárgyalta meg az érintett fellebbezését és egyhangú határozatával helybenhagyta a FEB határozatát, amely így jogerős.
A határozatokat a Szövetség honlapján nyilvánosságra fogjuk hozni.
Petrik László
főtitkár
Az itélethozatal után mindenki elfoglalta a „helyét”.
Mindenki azt, amit eddig kivívott magának! Dudás János -(a „Dudi”)-a számítógépnél,
én, a ranglistavezető, az első asztal,-első székén..(-ez éven először,-ami nem bosszantott, „csak furcsálltam”-hogy míg más vezette a ranglistát,-Ő mindig ott ült,- mióta én,-soha.)
Úgy látszik, fegyelmi határozat kellett ahhoz, hogy mindenki a helyére kerüljön.Mert a Dudi minden szabályt betéve ismer. Azt is,- hogy az „ültetési sorrend” a ranglistavezetővel kezdődik,- és a legkevesebb ponttal rendelkezővel fejeződik be.(legalábbis „elméletileg)
A két asztal (Dudié és az enyém )egy szinttel feljebb volt,-így én végig „társaloghattam vele”-és megegyeztünk:-Egyikünk se lesz már hülye. Én azért hozzátettem,- hogy mire Ő annyi idős lesz,- mint én,- azért azt megnézném!?!-és jókat röhögtünk rajta.Aztán elkezdődött a VERSENY. A „szokásos módon”-mintha hullámvasúton ülnék:-Hol fenn,- hol lenn végeztem,-és a helyezéseim az egyes fordulók után aKÖVETKEZŐK VOLTAK: 9. ,-(gyenge kezdés) 13. -(erős visszaesés) 7. (mi történt???)(Csak nem???) -2. (Még a végén megnyerem!!!) 2. (-kitartás,- már „csak 2 pont választ el az elsőtől!!)
Ekkor kerültem össze a verseny 2. helyezettjével, neki semmi nem sikerült,nekem minden! Átvettem a vezetést 50 ponttal,amit Dudi szerint el se lehet bukni. Megnyertem a versenyt, az első sportultit az éven.Örültem,de még aznap 3-x-osan buktam el azt a kis pénzt,- amit kaptam mellé,- és amiről majd később számolok be,- hogyan...
Az eredményhirdetés után -(mivel ott nem játszhattunk),- elmentünk oda játszani,-ahol én a pesti kirándulásaim alkalmából „meghúzom magam”,- és ami tulajdonképpen az egyik barátom irodája,- ahol már elég jól „berendezkedtem”.
Hogy milyen eredménnyel zárult a „mérkőzés”?
Azt is megtudjátok,-rövidesen...
Mikor hazaértem, megnéztem a fórumban a véleményeket. Ezt találtam: | ||
2008.11.08. 23:27:56 (1552) |
Köszönjük a tájékoztatást!
Ez után Dudás Úr a sérelmét félrerakva rendkivűl jól levezényelte a számitógépnél a versenyt, külön köszönet neki, mert úgy gondolom, hogy ez nagy dolog és alig várom hogy újra velünk versenyezhessen,mert a cél az, hogy a legjobbak legyenek a döntöbe és Ő az. Külön hálával tartozunk a fair játékért mozgalom miatt, mert ma ezen a versenyen eldölt egyértelmüen volt értelme bevezetni. A szünetekben az asztaloknál történt korrekt játékok voltak a témák és a dijat is olyan kapta aki egyértelmüen a sportszerüségéért érdemelte ki. Ez óriási elörelépés az elmult évhez képest, szóval jó úton haladunk és mindenkinek köszönet aki ehhez hozzáteszi a magáét
Én se maradhattam ki,- hiszen „volt miről beszámolnom”!
Szilárdbáválasz2008.11.09. 06:17:01 (1553)
Amit Ági írt,- szó szerint igaz.. Ez az év már nem "az az év", amikor elmenekültek a játékosok a sportultiról,- mert "egyesek elvették a kedvüket" -még a kártyától is.
Persze az évet nem januártól,csak legfeljebb szeptember, októbertől számítom,- amikor már a sportszerűség (is) előtérbe került, és "a Dudi is" méltó helyére ???- került.(először az "oldalvonalon kívűlre",-másodszor pedig a SZÁMÍTÓGÉP MELLÉ,- ahol azt (is) -bebizonyította,- hogy ha akar,- tud Ő "rendes ember is lenni"!
Hogy játszani se felejtett el,- azt azzal "bizonyította",- hogy utána egy baráti partin úgy elvert, mint szódás a lovát,de a hangulat,kifogástalan volt. (-kivéve at enyémet) Tudni kell, Nekem (is) barátom a "Dudi", alias Dudás János, aki éppen tegnap kapta meg az egyéves eltiltását, és aki ezek utánkitűnően levezette a versenyt,- és utána még engem is "megtanított játszani".
Aki ettől függetlenül a barátom,-és bármikor leülök vele játszani. Csak ne lenne olyan nagy pofája!( a Fülöpkéről nem is beszélve) Jól éreztük magunk, mind a 33 ultis, aki tegnap a Gulliverben kellemes napot töltött el, barátok közt. Megérte hogy sokan,-sokféle úlitást javasoltunk, ami lassan kezdi meghozni a GYÜMÖLCSÉT...
Bízom abban,- hogy ez a szép játék most már "valóban feltámad",- és jövőre a még szükséges KORRIGÁCIÓK MEGHOZATALA UTÁN -még hangulatosabb versenyeknek nézünk elébe! Úgy legyen!
És itt még nincs vége!
Mert a következő hét a „visszavágó napja volt”!
Csak most én szerveztem partit az „irodába”-eredetileg MÁSOKAT,-de a két „jóbarát”-akik a multkor megkopasztottak,- se akart kimarani a jóból:
Így HETEN LETTÜNK,- mint a „gonoszok”,-és még jobban éreztük magunk,-.mint a multkor.
Igaz,- most még „háziasszony is volt”-aki mindennel ellátta a társaságot,- hiszen a szomszéd boltban mindent lehetett kapni. Kávé az volt készleten,-az idő is eltelt szépen,-most ugyan nem buktam,- de sikerült rekordot dönteni egy parti bukással: Egy fogóval elbuktam a TERÍTETT BETLIT- rekontrával.
Hát így telnek napjaim Pesten,mikor kedvem szottyan egy kis baráti partira.
De nem adom fel! -A hét végén megint „lesz Walami”-hogy oszt mi lesz?
-Majd Fortuna eldönti!
Most viszek valami madzagot itthonről,- hogy ha „megérzem a közelemben”,
a szék lábához kössem,- hogy ne tudjon „továbbállni”.
-Akkor biztos lenne a nyerés! -De ki tudja ebben a „feszült helyzetben”- Ő se mer kimerészkedni,-és el se jön,-akkor már egyáltalán nem biztos...
Olyan ez,- mint a „kutya vacsorája”!
-Egyszer HOPP,- máskor KOPP!
-Ezért szép,- és ezért szeretem.