Ami a Naplóból kimaradt...
Átnéztem az eddigi bejegyzéseket,- és sok olyan részt nem említettem- ami fontos a későbbiek megértéséhez...
Azazhogy Ő nem említette...-A kisgyerek,- aki leírta emlékeit...
Most Én korrigálom,- a „másik énje”,- aki mindent tud,- de eddig nem szólt bele:
Most viszont itt van az ideje a tisztánlátás érdekében.
Kiket „ismertünk meg eddig”? (lehet,- hogy még így is kimarad valaki,- de az már elég régen volt!)-
Nagy György és Kubányi Mária (anyai részről) nagyszülők,
Motsilnik Ferenc és Begala Anna (apai részről) szintén nagyszülők.. Itt meg kell állni egy szóra:Nagymamának ez a 2. házassága. Az első férje Vocsko volt,- aki odaveszett az I. Világháborúban.
Apám Vocsko Mihálynak „született”, majd magyarosította nevét VÁRSZEGI (M) BÉLÁRA. Akkor még bármilyen nevet lehetett választani..-Még keresztnevet is.
Anyám Nagy Erzsébet.
Az udvarban lakott Tóth néni,-aki özvegy volt,- és oda jártam „nassolni”- mert mindig volt valami finomság a számomra.
A „segédek közül” kettőre név szerint emlékszem: Kenyherc -és Hörcsik nevezetűek . Az egyik Fűzérradványi volt,- a másik László-tanyán lakott: Később még találkozunk velük.
Az unokanővérem Bezdán Éva,- akinek az anyja a szülésnél meghalt,- és nagyszüleim nevelték fel. 7-,8 -évvel volt idősebb nálam.
A szomszédék Ivaskóék,-róluk is szó lesz.
A másik Bachék, (a legkisebb lány volt a „Mari”,- akivel a „papás-manást” játszottuk,- meg megismertük a nemek különbözőségét.
Keresztanyám,Nagy Mária,- aki Pesten lakott,-később sokszor lesz róla szó.
Keresztapám,- Nagy László,- akit „málenkij robotra” vittek el,- és akit alig ismertem,- mert sokkal később került haza,- mint Apám,- de nagy szerepe volt az életemben később.
Az egyik szomszéd, aki visszajött a „haláltáborból”- és ahol sokat voltam előtte,- és lettem még utána is...Schwartz néni..
Egy másik Zsidó család”- Mückéék,-akinek a lánya,- Hilda volt Anyám barátnője, és akik „megúszták” a deportálást.
És végül Rimárék,- akik nemesi származásuak voltak,- és Monoron volt a bírtokuk.
Betegségeim: Vérszegény gyerek voltam,- minden „nyavaját” elkaptam. Szamárköhögés volt az első,- amire emlékszem,(az orvos Szanatóriumot javasolt ) Mückééknél töltöttem néhány napot Anyámmal a szőlőben, ami a Magashegy oldalában volt. Ott frissebb volt a levegő, de akkoriban a „kutyaugatás” elbújhatott a köhögésem mellett. Abban az időben nem voltak oltások. Így a „torokgyíkot is elkaptam”,- és már fúldokoltam,- amikor nagymamának „mentő ötlete támadt”: Háziorvoslási „receptje szerint” a legjobb módszer retróleumba mártott ronggyal a torkomat jól megsurpálni. Igaz, hogy majd bele döglöttem,- a belem is kihánytam, de csodával határos módon túléltem...Aztán már „csak a sárgaság” maradt,- ezt a szalonnától kaptam,- ezért attól a naptól kezdve többet nem ettem szalonnát.
A város felszabadulása után a felnőtteknek romot kellett eltakarítani.-Ebben már Apám is részt vett,-néha engem is elvitt,- ilyenkor a hasonló korú gyerekekkel háborúsdit játszodtunk,- és keresgéltünk a romok között valamire való dolgokat.
Lassan beindult az élet. Lehetett „jegyre kenyeret kapni”,- de ha nem igyekeztünk,- aki későn állt a sorba,- annak nem jutott. Volt,- hogy nekünk se jutott: -Ilyenkor Anyám teknőben kenyeret dagasztott, -volt kemencénk,- abban sütötték meg. A szomsuédok is áthozták a „sütnivalót”- amikor befűtöttük.
Közben Apám részt vett a város hivatalainak beindításában.Mivel beszélt oroszul,- Ő volt a tolmács Később beindították a z üzleteket,- ki kellett nyitniuk,- és azokban az üzemekben,- amik épen maradtak,- dolgozni kezdtek. Így indult el a munka a bútorgyárban is,- ahová Apámat választották meg Igazgatónak.
Az iskolákat is rendbehozták. Már az óvodát kijártam,- de tanítás még nem volt: Karácsony után viszont kidobolták,- hogy aki olyan idős gyerek,- januártól kötelező iskolába járni. Én örömmel vettem a hírt,- hiszen már nagyon untam magam otthon,- mert a „műhelyekből” ki voltam tiltva. Hozzám illő korú gyerek meg alig volt,- így nem volt kivel játszani.
Egyszer elcsentem egy fél kilónyi szöget,- hogy kipróbáljam iparosi hajlamaimat,és erre legalkalmasabb helynek a segédek szobájának küszöbje látszott. Egy kisebb kalapáccsal felfegyverkezve elfoglaltam a küszöböt, és megpróbáltam beverni a szögeket. Eleinte többet ütöttem az ujjamra,- mint a szög fejére,- de azért sikerült végül elég sokat bevernem,- de még több volt az,- ami „elgörbült”-Kihúzni nem tudtam,- ezért ezeket is „levertem”, hogy ne zavarjanak.
Mikor Apám kereste a szögeket, (azzal szögezte fel a fatalpú cipőkre a pántot)-és meglátta,- hogy a nehezen megszerzett készletét elpocsékoltam,-nagyon kikaptam. Innentől kezdve messze elkerültem a műhelynek még a környékét is...Talán ezért nem lettem IPAROS
Az iskolai évekről -majd legközelebb..
De azt már Ő fogja elmesélni!
