Sanca53válasz2008.12.13. 20:11:03

A holnapi döntőbe jutott versenyzőknek izgalmas,

sportszerü versenyzést kívánok!Sajnálom hogy önhibámon kivül nem lehetek ott. / Vasutas sztrájk miatt. /

Kérném az illetékeseket, ha van rá mód az év végi

ranglista pontok frissitését tegyék fel! /

Erre ígéret is elhangzott!/Előre is köszönöm.

Mégegyszer jó versenyzést!!

 

Sziasztok Kovács Sanyi

 

Dr.Tarsoly Zoltán és Kovács Sándor a vasutassztrájk

miatt nem tudtak eljövnni. Ezért 19 fővel indult a mezőny.

1 tartalék volt csak jelen, a tartalélistáról bejönni senki

nem volt hajlandó. Várszegi Szilárd ezért nem játszhatott tartalékként a döntőben. Jó hangulatban telt a verseny, komolyabb viták nélkül. Kulturáltan viselkedtek a játékosok társuk hibázása esetén is. Példaértékű volt a rend.

Szilágyi László profi módon vezette a versenyt.

 

Az Országos Ultibajnokság 2008-as döntőjének margójára.

 

Ez a két „hír” - egymás mellé téve azt bizonyítja,

hogy az Országos Ultibajnokság 2008-as döntőjén

nem volt minden „olyan fényes”,- mint amilyennek látszik.

 

Nem mind Arany,- ami Fénylik”!

 

Vannak „számok”,- amelyeknek tartalmuk van,- ezért megkerülhetetlenek, Ilyen a 21! -Vagy éppen a 15!

Hogy mikor melyik,- arról a VERSENYKIÍRÁS dönt.

 

A MUOE versekiírása a 15-öt „favorizálja” az általa szervezett

éves bajnoki rendszer végén lebonyolított DÖNTŐN.

Mindig 15,-még 1-x-se volt 14, vagy 13 fővel megrendezve.

Mert volt „ TARTALÉKLISTA”,- amiről a verseny elején

szokásos „névsorolvasáskor”- a hiányzót a lista

„soron következő játokosával” KIEGÉSZÍTETTÉK!

Így mindig 15 fő szerepelt a döntőben.

Ez a „feltöltés” azért szükséges és igazságos,

- mert a DÖNTŐBEN JÁTSZANI- 15 fő jogosult.

És ha „hiányzik játékos”,- addig kell KERESNI,

amíg meg nem TALÁLJÁK! -És ha nincs ott a 16. ,

akkor a KÖVETKEZŐ lép elő JOGOSULTTÁ!

(-legyen az bár a 35.) -ha „csak” Ő volt ott!

 

Ugyanez az elv működik a SZÖVETSÉG versenyein is. Csak itt

a 21 a nyerő! (nem mindig) Tény az, hogy (EDDIG)

-minden versenyt (elődöntő és döntő, minden „szakágban”) kiegészítettek a kiírásnak megfelelő létszámra.

 

A legeklatánsabb „példa erre” a 2006-os Társasági ulti I. elődöntő (Kőkapu) példája,- ahol a KIÍRÁS 120 versenyzővel számolt,

de az előzetes nevezés szerint talán még 80- se volt a várható létszám. Ezért az akkori vezetés -(helyesen) úgy döntött,

hogy KIEGÉSZÍTI A LÉTSZÁMOT azokkal a versenyzőkkel,

akik a „feltételeknek megfelelnek”, vagyis részt vettek 3 selejtezőn.

Így történt meg az,- hogy a KÖZELI RÉGÍÓBÓL csak az nem vett részt,- aki nem akart! Így is „csak 117”- jött össze,  ami elég szép szám,  de amiben voltak olyanok is, akik a „selejtezőben elért”65.-helyezésükkel bekerültek.  (jogosan,

hiszen a „kiírás” 120 versenyzővel számolt,- ami létszámra kiegészítést nyert azokkal,- akik”hajlandóságot mutattak”)

 

Ha ló nincs,- a szamár is jó!”

 

Ha Walaki azt gondolná,- hogy ez célzás téved:

Ez a két kiemelt szöveg csak közmondás,

ami a népi bölcsességeket „igazolja”!

Egyébként pedig inkább”találat”.

 

Mert a 2008-as év „ultis szempontból” -mindennek mondható,

csak „sikeresnek és eredményesnek” - nem.

Ha csak az év eleji tisztújító közgyűléseket említem,

azt kell mondanom: Nem indult rózsásan az év.

Választottunk végre ÚJ ELNÖKSÉGET!- Jó hosszú időre,

5 évre! De „kiderült”-hogy „sok a dudás a csárdában”!

 

Két dudás nem fér meg egy csárdában”!

 

Év közben egyet azért sikerült a „partvonalon kívülre tenni”.

A „Janit”! Így már csak kettő maradt, de tudjuk,- az is  sok.

 

Nem tudja a jobb kéz,- mit csinál a bal”!

 

Így fordulhatott elő az,- hogy a Kisvárdán megrendezett

Sportulti selejtezőn (amelyiken az „új elv”-megbukott)

 

A sok bába között -meghalt a „gyerek”!

 

Aki kicsit is „képben van”,- az tudja,- hogy miről beszélek..

-A többi meg úgyse értené meg..

Volt Kisvárdán még egy „esemény”

ami szintén nem csillogott olyan „fényesen”

mint amilyennek látni szerettük volna.

Ennek az volt az oka,- hogy a SPORTULTI DÖNTŐRE

sokan nem jöttek el, akik alanyi jogon ott lehettek volna.

Így a „szokásoknak megfelelően” feltöltötték 21 före,

mert ennyinek kell lenni a döntő létszámának.

Ez a „feltöltés”- már akár a 30. versenyzőt is érintette,

mert addig „keresték”,- amíg a létszám teljes nem lett!

 

Így lett a versenyre „kijelölt bíróból” (Uthy Ilonából)

egyszerre játékos,- aki nem erre készülve, egy átpókerezett éjszakával alapozott egy kétnapos versenyre.

Mert ha „bíróként” elalszik, nincs probléma:

A másik oldalba böki: Ébresztő! és írja tovább az

eredményeket! Mert erre készült,- és ebbe a „munkába”

akár belefért „volna” -egy éjszakai pókerparti.

 

Visszatérve a „problémára”:

A 2008-as év Társasági Ulti döntője volt az első olyan döntő,

ahol nem egészítették ki a létszámot a meghírdetett 21 főre!

És ezt nem azért kifogásolom, mert érintett (is) vagyok,

mert akik ismernek, TUDJÁK,- akkor is elmondtam volna,

ha NEM! Pusztán az igazságosság okán.

Mint ahogy leírtam 2007- ben a „Tar Jani”- esetet,

vagy a „Dudiról”- is a véleményemet,

és minden olyan „esetről”,- amelyik nem illik

bele a versenyek tisztaságába és sportszerűségébe.

 

Aki nem hiszi,-járjon utána”!

 

Ha még „szerencséje van”- el is olvashatja.

ITT,- Fórumon,- ha elég mélyre ás le.

Jövőre már nem biztos:-hogy olvashatja...

 

Ki,- miben,- mikor és mit hibázott?

 

Ha azt mondom, a teljes ELNÖKSÉG,

nem járok messze az igazságtól!

Mert a feladatok ki lettek osztva. (elméletileg)

Gyakorlatilag meg azon a néhány „szorgalmason kívül”

aki majd belegebedt a sok munkába

(aminek „nagy része”- a x@rkavarásban” - ki is merült)

és akik ezért már BEDOBTÁK A TÖRÖLKÖZÖT,

megígérve, hogy addig  viszik az ügyeket”,

amíg hivatalossá nem válik a lemondásuk.

 

Ha „enyhén akarom kifejezni a véleményemet”,

akkor csak azt mondom: - NEM MINDIG VITTÉK!

Néha „elfelejtették feltenni”- hol ezt,- hol azt.

Most pl. a tartalékok listáját. Hogy ki?

Annak az eldöntése „nem az én dolgom”!

Pedig egyértelmű volt a HELYZET! Volt egy „meghírdetett,

de megvalósult” vasutassztrájk, (-hála Gaskó „elvtársnak”),

és volt egy „bejelentett távolmaradás”,

(Kovács Sándor)- aki jelezte: Nem tud eljönni.

 

-De...Van ugyan HONLAPJA a Szövetségnek!

(legalábbis „még van) -Csak nem olvassa „mindenki”!

Leginkább azok nem,- akiknek ILLENE ELOLVASNI,

hogy legalább tájékozódás szintjén „képben legyenek”!

 

Így esett meg az az „eset”-hogy habár Kovács Sanyi

szombat DÉLBEN!- jelezte távolmaradását,

az arra „illetékesek közül”- senki nem szerzett tudomást

az „esetről”! Pedig „csak egy telefonba”

került volna felhívni a RENDEZŐ EGYESÜLETET (MUOE)

és a „problémát”- néhány további telefonbeszélgetéssel

el lehetett (volna) intézni.

 

Így ez a TÉNY,- hogy 2 versenyző nincs ott,

OTT derült ki,-negyed 10-kor. OTT VOLT az elnökség

„több mint fele”,- Mészáros Károly -elnök,

Muzslai Róbert -alelnök,- Bartos Gábor-alelnök,

-Szilágyi László -alelnök + (levezető bíró)

+ a FB elnöke,- mint játékvezető, aki az egyetlen volt,

hogy „megpróbálta”-kiegészíttetni” a létszámot.

Mindössze 1 játékost tudtak elérni,- Budai Lászlót,

aki mivel erre a „tökölés után”- 9 óra 45 peckor került sor,

elment „walahová”-ahonnan időben nem tudott már odaérni

Ha ugyanez a „megkeresés”- negyed 10-kor történik,

odaért volna! Hab a „tortán”- (vagy inkább „hal),

hogy Muzslai vasárnap reggel felhívott,

hogy nem jön a Kovács,- így ha nem jön a 22. „játékos”.

akkor legyek ott,- mert én játszok helyette. Akkor még

nem tudta,- hogy „csak 19” a létszám,  mert nem

tudott Tarsoly Zoltán sem jönni- a SZTRÁJK MIATT.)

 

Negyed tízkor már TUDTA! Tudta mindenki,- aki ott volt.

És „közösen”- nem tudtak olyan döntést hozni,

ami a szabályoknak (is),-meg a „sportszerűségnek is”

megfelelt volna! A szabály azt mondja: A „legjobb 21”

eddig úgy működött,- ha nem volt ki a „létszám”-a tartalékjátékosokkal kiegészítették. Pláne akkor,

ha már „egyet találtak is” (keresni se kellett,- hiszen hívtak).

És hogy az IGAZSÁGOSSÁGOT két oldalról is „alátámasszam”:

Ha a 21-ből KETTEN HIÁNYOZNAK,

akkor kettővel KELL -kiegészíteni!

 

Hiszen a rendszer arra van beállítva! OTT VOLT,

még 1 „játékos”, aki a társát hozta fel, mert Ő nem került

be alanyi jogon. Továbbá kéznél lett volna -+ 1 „játékos”

aki, ha igéretéhez híven OTT (lett) – VOLNA,

meg (lett) volna a 21 fő! Ez „csak az egyik fele” az IGAZSÁGOSÁGNAK! Mert 19 fővel lebonyolítva

csak 10 játékos - lehetett ERŐ- nyerő!

-Ami tudvalevően „nem igazságos”- hiszen 40 pont

„erölködés nélkül” kerül Fortuna kegyeltjei kezébe,

amivel a verseny végkimenetelét akár befolyásolható

tényezővé is előléphet! Pláne azoknál,

akik az eső két fordulóban voltak a „kiválasztottak!”

 

Míg a 20- as létszámnál a 2 erőnyerővel igazságosabb eredmény születhetett (volna) mert ebben az esetben MINDEN JÁTÉKOS egyszer „ingyen” -jutott (volna) a 4 ponthoz.

 

Ez már a MULT.

De mit hoz a „jövő”,- és mi a „teendő annak érdekében”,

hogy ehhez hasonló esetek ne fordolhassanak elő?

 

Először is a feladatát mindenkinek el kéne látni.

Aztán a „döntéshozóknak”- megfelelő döntéseket kéne hozni.

Nem ártana a szabályokat is „összefésülni”,

hogy a játékos ne tévedhessen abból a szempontból,

hogy most HOL IS JÁTSZIK?

És a játékosoknak a sportszerűséget mindig be kéne tartani,

Fair Play díj nélkül is.


És a legfontosabb:

A VÁLASZTOTT VEZETŐKNEK együtt kell tudni dolgozni,

és dönteni mindig,- mindenben,- és mindenkor.

Ha ez megvalósul (na),- nem kéne az odahívott játékost

az utolsó pillanatban elküldeni. Ez nem használ a mi játékunk népszerűségének (se).-meg a hangulatunknak (se)

 

Így lehet olyan játékosokat „elveszteni”,- mint Kovács Sanyi barátomat,- akinél a 2008-as év „eseményei”

KIVERTÉK A BIZTOSÍTÉKOT! És vagyunk jópáran,

akiknek lassan ez a véleménye alakulóban van:

A Szolnoki U E,-vagy a Sárospataki,

ahol lassan 3 embert nem lehet összehozni egy parti erejéig,

és ahol az egyik legjobb játékos tönör véleménye:

„A tököm tele van az Ultiszövetséggel,- meg az egésszel!”

Ez Ivaskó István tömör véleménye a 2008-as évről!

És be kell látnom,- ezzel a véleményével „nem áll egyedül”!

 

Én is „közel állok hozzá”,- hogy ezt a véleményt „osszam”.

De megvárom a véglegessel a januári közgyűlést.

Habár sok reményt nem fűzök hozzá:

Mert olyan „vezetőktől”- akik a homokba dugják a fejüket

a helyett,- hogy „rendet teremtenének a portán”,

nem lehet eredményes munkát elvárni!

Már „tegnap se,- ma se,- de főleg HOLNAP NEM!


ÉS „CSAK EGY MEGJEGYZÉS”- az arra illetékeseknek:

Az Ultiszövetség honlapján megint felbukkant „kedvenc költőnk”, Richard von Burghnagel,- akinek szebbnél szebb verseiben

már volt alkalmunk „gyönyörködnünk”- ez éven már.

Akkor Én a VÁLASZÉRT -féléves kitiltást kaptam.

(-akár jogosan is). De most „senkinek nenn b@ssza a csőrét”

az újabb műalkotások élvezete? -Pedig most nem

csak Engem vett célba!- Talán olvashatná az ELNÖKSÉG IS!

és ha tetszik,- akkor meg kell dícsérni!- DE HA NEM,

már le kellett (volna) vétetni ,

de inkább már Marcinak kellett (volna) levenni az írást.

Hacsak Neki annyira tetszik,- hogy „helyet ad neki”,

vagy esetleg Ő a „titokzatos költő”- mert ilyen

technikai tudással földi halandó nem igen rendelkezik.

 

Összegezve:

 

AZ ÉREMNEK (mindig) KÉT OLDALA VAN!

 

( néha három)

 

Hiába „fényes”- az egyik,- ho ROZSDÁS a másik!

És hogy ez a „helyzet” kialakult,- azért nem azok a felelősek,

kik RÁMUTATNAK A HIBÁKRA,- hanem akik elkövetik azokat!

Szó esik ITT- „x@rkavarókról! DE HA NEM LENNE X@R!

Mit lehetne „kavarni”?Legfeljebb a „kávét a szünetben”,

hogy egy hosszabb ultiversenyen ébren tudjunk maradni.

De míg a kávé kavarásához „jó hangulat járul”,

ugyanaz nem mondható el  arról a másikról”,

amivel meg egyébként sokunknak TELE VAN A TÖKE!

 

Mindenkinek Kellemes Ünnepeket Kívánok,

és + azt,- hogy az ÚJ ÉVBEN a „x@rkavaróknak” 

(magamat is beleértve) ne legyen a kávén kívül mit kavarniuk.

 

Várszegi Szilárd.

 

Szerző: Szilárd bácsi  2008.12.15. 15:37 1 komment

Címkék: ulti

A bejegyzés trackback címe:

https://szilardba.blog.hu/api/trackback/id/tr16824346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hornista 2008.12.15. 19:54:38

Társasági ultiversenyen még nem voltam, igaz megtanultam ultizni, mert a diplomát másként nem adják!
Neked és a portált látogatóknak is KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET kívánok!
süti beállítások módosítása