Ismerkedtem a világgal,
az emberekkel és állatokkal.
Meg a pénzzel.
Ezen a nyáron sokat csavarogtam a radványi erdőkben. Szedtem gombát, hazavittem, de a felét mindig ellökték,- mert „mérges volt”.Megtanultam,- hogy ami szép,- az nem biztos,- hogy jó is.
Megismertem a Károlyi-kastélyt. Nem lehetett nyomát se látni a főúri gazdagságnak, hiszen amit csak lehetett,- mindent elloptak belőle. Mégis szép volt. A parkja meg csodálatos! Annyi -féle fát,- bokrot és virágot -még soha se láttam! Az óriás platánok, meg a „tulipánfa”- tetszettek a legjobban. Még sose láttam fán „tulipánt”,
pláne olyan nagyot! Háromszorakkorák voltak,- mint amiket a kertekben láttam.
Egyik nap betévedtem az istállóba. Tele volt lyukakkal. Megkérdeztem Pista bácsitól:
-Mi fúrta ki ezeket a lyukakat?
-A patkányok!-felelte,- de nem tulajdonított a kérdésemnek nagy figyelmet.
Pedig kellett volna! Mert elhatároztam,- hogy a „kutyával”- majd mi elintézzük a patkányokat. -Csak azt „felejtette el” megmondani,- hogy az ólban a nyulak is ezekben a lyukakban élnek. Így amikor „patkányvadászatot” -rendeztünk,- a nyulakat sikerült kiteríteni szép sorban.
Mikor Pista bácsi rájött az akciónkra,- a kutyát jól elverte és megkötötte. Aznap nyúlhúst ettünk,- de másnap „vége szakadt” a nyaralásomnak. Felpakolt a szekérre és hazavitt. Nem dícsértek meg otthon se,- amikor idő előtt telt le a nyaralásom.
Egyik nap hadifoglyok érkeztek a városba. Ők a „málenkij robotból”-jöttek haza. Ugyanúgy néztek ki,- mint annak idején a frontról szökött katonák: -Soványak,- betegek ,- csak a hasuk volt nagy,- mint az afrikai éhező gyerekeknek. Köztük volt Anyám testvére,- aki a Keresztapám volt,- és tanító volt,- amikor elvitték.
Én nem ismertem,- de a többiek nagy örömmel fogadták,- mert már „lemondtak róla”,- hiszen egy éve nem jött hír felőle. Először is minden ruháját elégették,- mert tele volt tetüvel. Nagymama és anyám egy dézsában megfürdették,- és felöltöztették: Így már inkább volt „emberi formája”. De az orvos azt mondta: Csak fokozatosan szabad enni adni,- mert ha egyszerre sokat eszik, abba bele is halhat!
Értesítettük a feleségét,- aki tanyán volt tanítónő, hogy hazajött a férje. Másnap már ott is volt.-Nem egyedül jött: -egy 4 éves fiút is hozott magával.Akkor ismertem meg Elvira nénit és az unokaöcsémet, Csabát.
Később fontos szerepet játszottak az életemben. Néhány nap mulva Keresztapám annyira megerősödött,- hogy már haza tudták vinni. Mindenki örült.
Még Keresztanyám is hazajött Budapestről,- hogy együtt legyen a család.
Mások is jötte. A szomszédba hazajött Swartz néni, akit még a nyilasok hurcoltak el. Nem egyedül vitték el,- de haza egyedül jött. A házában mások laktak. Amikor nem tudott bemenni,- megláttuk,- és mondtuk az új lakónak,- hogy az övé volt a ház.
Megértették,- és egy szobát kiüritettek a számára. Ott lakott élete végéig. Én nagyon szerettem hozzá járni. Mindig mesélt a lágerről, de soha nem tudta befejezni: Mindig sírásba fulladt a végén. Nem csodáltam: az egész családjából csak Ő került haza.
Mikor Keresztanyám visszament Pestre,- engem is elvitt magával. Még volt két hét a szünidőből,- így ezt az időt Velük töltöttem Pesten. Gabi bácsi volt a férje: Hajóépítő Mester volt. Ő is fával dolgozott,- de nem olyan volt ez,- mint a „kádár mesterség”! Míg ahhoz,- hogy sok pénzt lehessen kapni,- sok hordót kellett csinálni,- de egy Naaagy csónakért- több pénzt lehetett kapni,- mint 30 hordóért!
Jó mester volt,- a Hajógyári szigeten volt a műhelye. Láttam,- hogy készül a hajó: nagyon lassan,- és sokat kell rajta „pepecselni”- Éppen abban az időben adott el egyet,- így mindjárt lett pénz is,-így meglátogattam Keresztanyámmal a Vidám Parkot és az Állatkertet is.
Felejthetetlen élményekben volt részem: Megismertem a pesti rokonokat, Budapestet, (igaz,- nagyon sok volt még a rom)-még horgásztam is a Dunában,- és fogtam egy olyan nagy halat,- mint a Ronyvában addig egyet se. És a RONYVA UTCÁBAN LAKTAK! Megfejthetetlen volt számomra,- hogyha a Ronyva Sázoraljaújhelyben folyik a „kertünk alatt”,- a Ronyva utca hogy lehet Pesten.
De ezen már sok időm nem volt „töprengenem”. Egyik reggel megjelent Anyám, hogy INDULÁS HAZAFELÉ! Nem volt mit tennem:Hazamentünk, és kezdődött a tanulás.
Majd elfelejtettem:-Ezen az éven már lett PÉNZ! Bevezették a FORINTOT,- amivel már mindent lehetett venni. Csak nem volt minden a boltokban! De örült mindenki annak,- hogy véget ért a „cserekereskedelem”- meg a „dollár időszaka,”- mert az csak az uzsorásoknak kedvezett!
Most már,- ha a boltba küldtek,- már 10 fillérért is lehetett kapni „walamit”! De még a „lyukas 2 fillér is”-fizetőeszköz volt! Nem csoda,- ha Anyám minden fillérrel „elszámoltatott”-Nem is volt „divat” abban az időben a zsebpénz...
A többiről,- majd legközelebb..
