A Lányok,a Lányok -nem mindig ANGYALOK!
Edith Márta Ildikó ARANKA!
Tizenhétéves alig multam el,- amikor rájöttem: -A Lányok is léteznek!
Különösen akkor került ez a kérdés napirendre,-amikor hiányát éreztem annak, -hogy NEM TUDOK TÁNCOLNI!
Ezért beiratkoztam a tánciskolába.
Különösen nagy jelentősége volt annak,- hogy a „szalagavató bál”- közeledett, mert nem akartam a „Majomsziget”- egyik tagja lenni! Kezdetben az is nagy feladat volt,- hogy ne lépjek a lány lábára,- akivel éppen táncoltam! Ezért nem is nagyon „válogattam”- mert mire RÁSZÁNTAM MAGAM, már csak a „maradék jutott”- azok meg még azt is „elnézték”- ha néha a „lábukra lépek”...
-De egy idő után (mikor már a „külcsin is számított”)- válogatni kezdtem!-Aztán egynél „kikötöttem:”
-Ő volt Edith...
Nem volt túl szép, de nekem tetszett! -Odaadással táncolt! -Úgy hozzámsimult,
-hogy akkor kezdtem megérezni azt, hogy Én is FÉRFI VAGYOK! Ő meg élvezte is a helyzetet, meg is kérdezte, huncutul mosolyogva: -Csak nem „elélveztél”?
-Én meg majd elsüllyedtem ”szégyenemben”,- mert rátapintott a lényegre....
Így Ő volt az,- akit elvittem magammal a „Szalagavató Bálra”
(-ahol „nem csak Velem táncolt ÚGY!- és ami egyáltalán NEM TETSZETT!)
-Ő volt,- akinek először vittem SZERENÁDOT!
-Ő volt,- akit „először csókoltam meg”...
-És az is Ő volt, -akit az utca MÁSIK OLDALÁN -egy másik fiúval! ”karonfogva csókolózni láttam”... -Eddig tartott...
-Aztán „összefutottam” Mártával.
Ő már „dörzsölt volt”- én meg tapasztalatlan. -De ez csak később derült ki! A „második” hazkíséréskor! Örültem annak,- hogy amikor meg akartam csókolni,- nem ellenkezett!- Sőt,- azt „ajánlotta”- hogy a kapuban állva „nem ideális”,- de ha a másik ház falához állunk, ott nem lát Minket senki...-Ezt még be is láttam:- De arra nem számítottam,- hogy az „első forró csók”- után elengedi magát...Erre nem számítottam, még fel se voltam „készülve” arra, hogy mit is kéne „kezdeni” így hát én is „elengedtem”...Ő „lecsücsült a földre”,- én meg úgy otthagytam, mint „Szent Pál az oláhokat!” Nem is kerestem többet a „Márta kegyeit”, mert megtudtam közben: -A város egyik „legnagyobb” K....jával „futottam össze”!
-Aztán jött ILDIKÓ!
Őt is a tánciskolában ismertem meg:-De nem „magamtól”, hanem Anyám barátnője kért meg,- hogy „vegyem szárnyaim alá Őket” (ugyanis volt egy ikertestvére is) -mert senki nem kéri fel táncolni... Megígértem,- és „hivatalból”- meg is táncoltattam mindkettőt.-De az „egyiknél” azt éreztem,- hogy nem is olyan rossz érzés Vele táncolni! -És úgy éreztem,- hogy Neki is ez az „érzése”!
Így legközelebb már nem „csak hivatalból” kértem fel! Sokat táncoltunk.Nem úgy, mint Edittel, de ez sokkal jobban tetszett nekem,mert ezt úgy éreztem,- az érzés szívből jön mindkettőnknél! Nem lett volna semmi probléma, ha nem annyira fiatal (15 éves mult) és nem akartam volna elkerülni hazulról! Nagyon szépen alakult a „kapcsolatunk”,nem akartunk egymástól semmi különöset, legalábbis addig nem,
amíg iskolába jár! De a sors másképp akarta: -Én már „kistanítóbácsi” voltam,
- Ő meg még „gyerek”,-és közben voltak ESEMÉNYEK IS!
Többek között 1956 október 23. Azt se tudtam akkor még, mi történik körülöttem, nekem annyi elég volt, hogy nem volt tanítás, helyette kártyáztunk, mert bent kellett lenni az iskolában.Nem esett nehezemre, mert ezt szerettem, most meg volt idő GYAKOROLNI! Közben azért udvaroltam is, de éreztem,- hogy nem lesz erőm kivárni, míg elvégzi az iskolát, de egy szép telet eltöltöttünk vidám szánkózással,
-és mindennel „azon kívül”,- amit a fiuk a lányokkal el tudnak követni...
-Ha nem szól bele a SORS,- talán lett is volna belőle „walami”!
De miután a „helyzet konszolidálódott” és rendes kerékvágásba került az életünk, 1957 februárjában FARSANGI BÁLT RENDEZETT az iskola. Ahol nekem is részt kellett venni. Pedig nekem inkább „kártyázni lett volna kedvem”,
mert senki olyat nem ismertem, akin „megakadt volna a szemem”! De ha már OTT VOLTAM, tanácsot kértem a szülői munkaközösség ott lévő „oszlopos tagjától”,
Bandi bátyámtól, hogy ugyan „kit kéne felkérni táncolni?” Ő két „feketét” ajánlott: -Szemügyre vettem Őket,- és meg voltam elégedve a „látvánnyal”: mindkettő „szemrevaló” teremtés volt,- és jól táncolt! De a fiúk is „kapkodtak értük”!
Nagy levegőt vettem. Aztán nekivágtam:-Felkértem az „egyiket”- Aztán a „másikat is”...Az Egyik jobban tetszett! -Így hát Őt választottam „partneremnek”.
Ő volt ARANKA!
Akkor még nem tudtam, hogy „egy ÉLETRE” választottam!-Mert úgy alakult, hogy azon a napon a falu „bikaistállójában”- (nem volt még Kultúrház se a faluban) a FELESÉGEMET ismertem meg!De erről majd később fogok beszámolni.Mert van miről! Hiszen 52 éve vagyunk házasok,- és 52 éve „veszekszünk naponta”.
Ma reggel,- mikor „megöntöztem”,- egy jókívánságot is mondtam Neki!
Azt mondtam: „Szeretnék még sokáig veszekedni Veled,- BÉKESSÉGBEN”!
Úgy legyen!
