1944 Karácsonya közeledett. Az ország nagy részén még dúlt a háború, - de a "felszabadított területeken"- lassan megindult az élet.
Az enyém is sokat változott: Véget ért a "gyermekkor" első szakasza.
Nagyfiú lettem.
Az első békés karácsonyom a
háborúban
A családunk élete megváltozott egy csapásra. Apám mindenhez értett,-ezért hívták ”ezermesternek”.A háború ugyan átvonult rajtunk,- de az orosz katonák továbbra is a házaknál voltak elszállásolva.
Nálunk is voltak mindig,- de nem ugyanazok: És nem volt mind egyforma! Voltak olyanok is,- akitől féltek,- különösen a fiatal asszonyok és lányok! Igaz,- hogy nem volt nekik megengedve, hogy a lányokat zaklassák, de mégis sok minden megtörtént. Sokszor nem is kellett erőszakhoz folyamodni,- mert a katonák szép szál legények voltak,- a lányok meg már rég elszoktak az „udvarlástól”..
Olyan eset szemtanúja voltam,- amikor egy fiatal katonát rajtakaptak felettesei, hogy egy magyar lánnyal volt együtt: Már majdnem falhoz állították, hogy lelőjék, amikor a lány sírva állt elé, és azt kiabálta: Ne lőjék le!! Szeretem, és nem erőszakoskodott!
Ezzel mentette meg a kiskatona életét. Sajnos,- voltak csúnyább esetek is. Ezért dugtuk el a fiatalabbakat sokszor,- hogy ne legyenek szem előtt!
Az unokanővérem is többet volt a padláson,(én vittem neki enni)- mint köztünk.
Amikor nem kellett harcolniuk, az orosz katonák szerettek táncolni, énekelni. Mindig akadt közöttük olyan, akinek tangóharmónikája volt,- ilyenkor fergeteges táncokat jártak. Gyakran voltak közöttük nők is, akik épp úgy harcoltak,-mint a férfiak.
És épp úgy táncoltak is! Néha az utcában élő, bátrabban viselkedő civilek is bekapcsolódtak a mulatságokba! Még a lányok is,- akiknek sokszor tetszettek is a katonák,- és nagyon nem kellett kérni Őket...
Apám ezen közben dolgozni kezdett:-Ahhoz,- hogy el tudja kezdeni,- előbb gépet kellett csinálni. Volt a városban épen maradt műhely,- ahol összehoztak néhányan,
akik értettek hozzá, olyan gépeket, amivel el lehet kezdeni dolgozni.Mivel fa volt az udvaron,- hiszen a hordókat fából csinálták Nagyapámék,- fűrészgépet barkácsolt,
- amivel fel lehet vágni a fát.
Sok mindent nem lehetett kapni,- mert a pénz nem ért semmit. Tulajdonképpen cserekereskedelem indult el. A falusi emberek élelmet hoztak a városba,- a városiak meg azt adták,- amijük volt. Így éltünk.
Apámnak az az ötlete támadt,- hogy fatalpú cipőket fog készíteni,- hiszen a lábbeli volt a legkeresettebb cikk. Ez az üzlet nagyom bejött! -Hiszen mindenkinek szüksége volt lábbelire! Mi meg mindenfajta élelmiszert megkaptunk érte.
Közeledett a Karácsony. Én is vártam, hogy most, mivel már Apám is itthon volt, más lesz: Már biztos nem Nagyapa lesz a Jézuska! Apám műhelyébe is sokszor bejártam, de mivel sok hasznomat nem vette, csak „láb alatt” voltam,-így hamar kitette a szűröm. Meg „walamit titkolt is”, nem akarta, hogy meglássam, mit „mesterkedik”.
A faanyagból nem csak fatalpú cipők,- de szánkók is készültek.Az is kelendő cikk volt. De csak Karácsony estéjén derült ki,- miért is kellett mindig „kívülről bezárnom” a műhely ajtaját.
Ezen a karácsonyon már nem jött a Jézuska. Csak az Angyal hozta az ajándékot, amit csengettyűszóval jelzett. Amikor bemehettünk a nagyszobába,a menyezetig érő karácsonyfa feldíszítve mindenféle jóval, gyertyafényben csillogott, és alatta ott volt Apám ajándéka, amit dugva csinált Nekem: Egy olyan nagy hintaló, mint Én, szépen feldíszítve és kifestve, mintha élne! És egy szánkó! Sokat láttam a műhelyben, de egyik se volt olyan szép!
Elsírtam magam örömönben: Ilyen szép ajándékra nem számítottam! Átöleltem Apám lábát, és sírva köszöntem meg...Hiszen tudtam már,- hogy az ajándékokat nem a Jézuska,- nem is az Angyal,- hanem a szülök teszik a karácsonyfa alá.
Ő felemelt,-megcsókolt,-(most először)- és azt mondta:
-Aztán becsüld meg,- mert jövő karácsonyig nem kapsz másikat!
Én megígértem,. hogy jó gyerek leszek. Nem tudtam még akkor, milyen nehéz egy ilyen „felelőtlen ígéretet” megtartani.
Aztán Apám meggyujtotta az egyetlen csillagszórót, -(nem tudom, honnan szerezte)
-Anyám pedig elkezdte énekelni a „Mennyből az Angyalt”. Mindannyian áhitatosan énekeltük, és közben annak örültünk: Együtt ünnepelhettünk MINDNYÁJAN!
És hálát adtunk a Jó Istennek, hogy Apámat hazavezérelte annyi veszély között.
Így ünnepeltük 1944 karácsonyát.Talán először örültem felhőtlenül ennek a napnak. Örömünk azért nem volt maradéktalan, mert a rádióból nagyon rossz híreket lehetett hallani. Még teljes erővel dúlt a háború az ország nagy részén, és aggódtunk azon, mi lesz a sorsa a Pesten élő rokonoknak...
De erről majd később...
