A holokauszt túlélői EMLÉKEZNEK.
Évente összejárnak megemlékezni Azokról, akik ezt már nem tudják megtenni.
És örülnek egymásnak, akik még el tudnak jönni, és akik EMLÉKEZNEK!
Azokra az évekre, - hónapokra,- napokra, - órákra és PERCEKRE,
amit szeretnének örökre ELFELEJTENI,
de amit soha nem fognak tudni az „emlékeik közül” KITÖRÖLNI.
MINDEN ÉVBEN más házban,-/egy túlélőében/ gyűlnek össze.
Minden évben kevesebben vannak, de az EMLÉKEK élesen élnek Bennük:
Hiszen minden nappal világosabban „látják”,- mi is történt AKKOR.
Ők látják. De vajon a Ma a Multat visszahozni akarók TUDJÁK,
hogy mit akarnak VISSZAHOZNI?
NEM HINNÉM: Mert ha TUDNÁK,- nem „akarnák”!
Persze hogy NEM TUDJÁK!
DE AKIK TUDJÁK! és mégis úgy tesznek, mintha NEMTUDNÁK,
Ők a „valódi Bűnösök!”!
HÁBORÚS BŰNÖSÖK! Holocaust- TAGADÓK!
Akik merő „ellenszenvből”,-/ha úgy tetszik irigységből/
gyűlölnek MINDENKIT, - aki nem „magyar”!
Aki ismeri a Mesterről, a Tanítványokról és a Tálentumról szóló MESÉT,
-ami nem „mese” az tudja:
A „magyar tanítvány” (különösen a „mély-magyar” fajtából való) ha kap TÍZET, mire el kell számolni vele, nincs mivel,
mert EGYSEMARADT! -”mindelqrta”!
Egy „más nációhoz tartozó” EGYBŐL legalább „kettőt csinál.”
A zsidó? Sokat! Ezért volt a holokauszt IS, és ezért „irigyelik” Ma is Őket:
ISMERIK A MÓDJÁT! Hogy lehet „megélni” a JÉG HÁTÁN IS!
Na,- ebbe a HÁZBA kéne "beterelni" a Bácsfi Dianákat,
a "kábitószeres cukorkát szopogatókat" azokkal együtt, akik TAGADJÁK!
Nem volt holokauszt, nem volt Auswitz, és természetesen „Dunábalövés se”.
„Azok a CIPŐK” lehet, hogy még az Aquincumi ásatások feltárásakor „véletlenül” kerültek a DUNAPARTRA, bizonyítva azt:
Már az ÓKORBAN! „gyártottak” bronzból CIPŐKET!
Nem is volt „kényelmes” aBBan járni, ezért húzták és rakták le,
mielőtt „fürdeni akartak”, mert LEHÚZTA VOLNA Őket a súlya!
/Csak zárójelben jegyzem meg: a HOLT LELKEKNEK már olyanmindegy, van, vagy NINCS cipő a lábukon, és hogy „kicsi, vagy nagy” a SÚLYA.
Talán épp erre a slágerre „gondolnak”, amikor TAGADNAK:
"Nem törtent SEMMI,- csak elváltunk csendben, Good Night,-..Good Night,-Gud NáÁJT!.." /-az „utolsó” az érthetőség kedvéért”-magyarul/
Mert Ők valóban "elváltak:"
Ki az ÉLETTŐL,- de volt, - aki előbb a CIPŐJÉTŐL IS.
Voltak túlélők is! /kevesen,/- akik "összejárnak" alkalmanként elbeszélgetni:
Milyen volt akKOR a Kor, AMIRE "NEMSZÍVESEN",- de EMLÉKEZNEK!
Ez éven „szokatlanul” SOKAN voltak!
Olyanok is elmentek,- akik nem ZSIDÓK,
még csak nem is „élték át” azt a kort,
de nagyon NEMSZERETNÉK, hogy a MULT SZELLEME feltámadjon!
Őket (is) meghívták a Régi korok „túlélői”,
mert BARÁTKÉNT viselkedtek „anno” vagy Ők, vagy csak a szüleik,
vagy csak egyszerűen Ma viselkednek KULTUREMBERHEZ MÉLTÓAN.
Nekik „pótszékeket” tettek be,- hogy meghallgathassák az elbeszéléseket, amik azóta se lettek „szebbek”, de amiket elfelejteni soha nem fognak.
És amit sajnos az ISKOLÁBAN nem tanítanak meg a Mai ifjúságnak,
még az EGYETEMEN SE! Úgy tűnik,- nem elég FONTOS a mai uralkodó ELITNEK bemutatni a Múlt Bűneit.
Ettől sokkal fontosabb a Terror Háza Múzeumban elferdíteni a TÉNYEKET.
Így lehet „összemosni” történelmi IDŐKET és „bűnöket”:
-Míg az „egyiket” BOCSÁNATOSNAK,
a másikat ELÍTELENDŐEN ALJASNAK beállítva.
Ezért tud Nálunk „teret és érdeklődést” nyerni a NÁCIZMUS SZELLEME,
és ezért lett Nálunk /-egyedül a Világon!/ tiltott jelkép a VÖRÖS CSILLAG. -És a hozzá tartozó KOR ÉS SZEMÉLYEK!
Ami igaz is,- -de „csak egyfelől!” Mert a TÉNYT!
Hogy Hazánkat a SZOVJETÚNIÓ,- annak „hadserege” a VÖRÖS HADSEREG „Szabadította fel” a Nácizmus alól,- az TÉNY MARAD!
Az viszont „más kérdés”, hogy a Kommunizmus Áldozatai is sokan voltak!
Magyarok is! De ez már UTÁNA VOLT! A Sztálini és az azt követő DIKTATÚRÁKBAN, 56 „következményeként” és MEGSZÁLLÓKÉNT!
Ez utóbbiból egyébként a magyar „kisember” semmi kárt nem szenvedett.
Sőt,- HASZNOT! Mert „csencseltünk Velük”,
olcsón kaptunk OROSZ ÁRÚT,- és olcsón adtunk élelmiszert!
És a KISKATONÁKAT „barátként” kezeltük! Anno már 1944-ben is:
Erről egy személyes emlékem talán szebben beszél.
---
De Őket, a múltat visszacsinálni akarókat nem "pótszékre" kéne ültetni,
csak a SARROKBA! Kukoricára térdepeltetni, hogy ha már nem tudják! -Vagy nem AKARJÁK TUDNI, mi történt "anno", most MEGHALLGASSÁK!
Talán akkor Ők is MEGÉRTENÉK! Mit jelentett AKKOR zsidónak lenni!
Meg magyarnak is! Nem „annak”, akik elkövették ellenük a BŰNÖKET, hanem annak, akik „velük együtt átélték” és ÁTÉREZTÉK azt a szenvedést, ami „nem csak Nekik fájt”! Hanem minden jóérzésű EMBERNEK!
Mint Wallenbergnek, aki Életével fizetett azért,- mert DIPLOMATAKÉNT megpróbált megmenteni sok ártatlan zsidó ÉLETET.
Ebben a „sorsban” osztozott nagyon sok becsületes MAGYAR EMBER, aki befogadott és „bújtatott” zsidó embereket.
Hiába volt ROKON, - ”családtag”- a büntetés EGY VOLT!
Auswitz Neki is! VAGY A CIPŐ! A Dunaparton.
Ha mindezeket a Mai szélsőJOBBIKOS vezetők megértenék,
és nem vonnák bele az IFJÚSÁGOT IS aljas céljaik „eszközének”,
talán a MEGEGYEZÉS IS megszülethetne a Kárpát-medence népei között!
Már nagy költőink is megénekelték: „Dunának,-Oltnak egy a hangja”!
És egy az ÉLETÜNK IS! Hisz mindannyian ITT ÉLTÜNK,
magyar és más nemzetiségűek hol Békében,- hol Háborúban Egymással, vagy közös ellenségeinkkel: Mert ABBÓL soha nem volt hiány!
Ez az a Föld,- melyen „Apáink vére folyt”!
Nem „csak a miénk” de az ÖVÉKÉ IS!
És Ma Trianont és a Párizsi Békeszerződést EMLEGETNI „bunkóság!”
Éppen annyira az, mint ahogy a Szlovákiában élő MAGYAROK nem beszélhetnek ANYANYELVÜKÖN! - büntetlenül.
De olyan mindegy, hogy a különböző „izmusokat” a MAGYAR „marha”
vagy a SZLOVÁK „ökör” terjeszti, egyformán ISSZUK A LEVÉT!
Ma, amikor személyazonosító igazolvánnyal be lehet utazni EURÓPÁT, mi szükség van nacionalista, rasszista és irredenta „eszmék” hangoztatására?
Semmi. De a NÉP HÜLYÍTÉSÉRE nagyon megfelelő „eszköz”!
Ezért kéne TANÍTANI a Történelmet „elferdítések nélkül”.
Megismertetni mindazokat a BŰNÖKET,- amit Őseink bármely korban, Bárki ellen ELKÖVETTEK!
Talán éppen a Ma a Múltat visszasírókat kéne „beterelni” aBBa a házba,- ahol EMLÉKEZNEK még a múltra. Hogy Ők is MEGÉRTSÉK!
Soha többet NÁCIZMUST!
Soha többé HOLOCAUSTOT!
Soha többet MEGSZÁLLÁST! /-málenkij robotot se!/
De BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉST!
Az IGEN!Azt akarunk ITT,- és most! Legyen az az ITT akár Vajdácskán,-akár Dunaszerdahelyen,- vagy Kolozsvárott,-de lehet Szabadkán -és Ungváron, BÁRHOL a Kárpát -medencében!
Mert ez a FÖLD a Mi Hazánk!
Magyaroké,-Szlovákoké,-Románoké,-Szlávoké,-Szerbeké,-Horvátoké
és MINDENKIÉ, aki itt ÉL, aki itt ÉLT és aki ITT FOG ÉLNI!
Hacsak addig el nem harapjuk „egymás torkát!”