VÉGRENDELET HELYETT

halottak napja után

Nem mindig az év végén ér véget az év.

Néha „más időpont” alkalmas a számvetésre: Mint pl a HALOTTAK napja.

Ilyenkor „derül ki”: mennyien TÁVOZTAK már el,- és mennyien „maradtak meg” ismerőseink,- Barátaink,- rokonaink -és CSALÁDUNK tagjai közül.

Ilyenkor derül ki: Mennyire lesujtó az EREDMÉNY.

Lassan többségbe kerülnek ELTÁVOZOTTAK és kevesebb az ittmaradó.

Ez pedig elgondolkoztatja az EMBERT: -Mennyi még az idő ARRA,

hogy tisztességgel tudjon búcsút mondani az ITTMARADÓKNAK.

MERT ARRA MÁR nagyobb AZ ESÉLY,

HOGY RÖVIDESEN TALÁLKOZZON A „MÁR ELTÁVOZOTTAKKAL.”

De milyen legyen a BÚCSÚ,- és milyen a TALÁLKOZÁS?

A Búcsú MINDIG FÁJ: De ki tudja: Kinek fáj JOBBAN.

Valószínűleg annak,- aki ITTMARAD.

Mert aki „elmegy”- annak már „semmisefáj”- szokták mondani.

És semmise HIÁNYZIK, csak az a „kapa főd”, amit Móricz Zsigmond

„Hét krajcárjában” említ a koldus,- amikor kiegészíti az ÖTÖT hétre.

De „Minek”? - mikor VILÁGÍTANI is kéne! ABBa pedig OLAJ KÉNE! De az sincs: MERT AKI SZEGÉNY,- az szokott a LEGSZEGÉNYEBB lenni.

Ezekkel a „gondolatokkal” játszottam az éjjel.

-És semmivel se lettem „okosabb” reggelre,- mint amilyen voltam ESTE.

„ELHULL A VIRÁG,- ELIRAMLIK AZ ÉLET”

és ha nem ülünk le néha egymással megbeszélni Életünket,

akkor hiába Éltünk: Értelme - nem sok volt.

Pedig az ÉLET arról szól: -MIT,- ÉS KIT hagyunk Magunk után.

-Volt,- vagy nem volt „értelme” az ÉLETÜNKNEK.

Lehetünk e BÜSZKÉK Magunkra,- vagy „szégyellnünk kell Magunkat azért, amit megtehettünk volna, de nem tettük meg.

Amit elérhettünk volna, de LUSTÁK VOLTUNK,

vagy „ejh,-Ráérünk arra még”! -módon LEKÉSTÜNK Róla.

Halottak Napja után Jó alkalom SZÁMBAVENNI:

Mi az,- amire „büszkék lehetünk”- és mi miatt kell SZÉGYENKEZNÜNK.

Kik azok,- akik „Már itthagytak Minket, és KIK AZOK,

akikért még MARADNUNK KELL, „egy kis ideig”. Nagy a DILEMMA. Hiszen már a TÖBBSÉG „odaát van”, akiket szerettünk,

akiket tiszteltünk és akiktől sok segítséget kaptunk, hogy EMBER legyen belőlünk.

De sokan vannak itt, akiket „szeretünk,- tisztelünk”

és SOK SEGÍTSÉGET KELL, hogy ADJUNK NEKIK!

Hogy EMBER legyen Belőlük is!

Mert EZ A VILÁG rendje! KAPUNK, - és adunk EGYARÁNT!

Fiatal korban KAPNI JÓ! -És örülünk annak, ha VAN KITŐL!

Már így,- a „hetedik X-en túl” már nem várunk semmitse,

de ODAADNÁNK AZ ÉLETÜNKET azért,

hogy gyermekeink, unokáink BOLDOGULJANAK!

-Azazhogy dehogy nem várunk semmit!

SZERETETET, megértést, és néha SEGÍTSÉGET az ÉLET elviseléséhez!

Ezt még „elvárjuk”- és az a szomorú,- ha éppen EZT!

Nem kapjuk meg „azoktól”- akiktől ELVÁRJUK!

Mert néha ŐK SEM ÉRTIK MEG!

Az „öreg fát” HAJLÍTANI nem lehet: CSAK DERÉKBA törni.

ÁTÜLTETNI SE LEHET! Ott kell „öntözni - pátyolgatmi a lelkét”,

ahol ÉL,- amilyen „közegben érzi jól Magát”!

Ezért kell MEGÉRTENI a különböző generációknak EGYMÁST.

Mert nem EGYFORMÁK az igényeik, - az érdeklődési körük,

és nem egyformán tudnak ALKALMAZKODNI a környezeti változásokhoz!

Remélem, - ez az írásom nem vált ki senkiből olyan ÉRZÉST:

-Már megint ZSAROLNI akarok „Walakit”.

Mert egyáltalán nem áll szándékomban semmi ilyesmi.

Csak azt szeretném „tudatosítani” minden arra illetékessel:

MÉG ITT VAGYOK. És szeretnék Itt is maradni mindaddig,

amíg arra esélyt látok, hogy élhetem az életem úgy, ahogy „szeretném”.

És azt szeretném, ha ezt mindenki, akit „érdekel a sorsom” úgy fogadná el, hogy Nekem se, neki se legyen KELLEMETLEN.

Mert egyet le kell szögeznem:

ÉN MÁR MEGVÁLTOZNI nem fogok „erre a kis időre”.

Tehát ENGEM vagy így fogadtok el, VAGY SEHOGY.

Szeretném, ha a hátralevő időmet BÉKESSÉGBEN tudnám leélni.

És ezt legalább a CSALÁD el is fogadná.