Még egyszer a sátoraljaújhelyi
kampánnyitóról.
Ez a fórum, ahol a baloldali emberek találkoztak választott vezetőikkel,- hű képet adott a Ma Magyarországon uralkodó viszonyokról.A Fidesz-sujtotta övezetek baloldali polgárai megkülönböztető bánásmódban részesülnek.Nekünk nincs „helyünk” rendezvényeink megtartására. A polgármester nyíltan felszólítja a város összes intézményét,hogy a baloldal számára politikai összejövetelekre helységet ne biztosítson.
Így „saját költségen” kell majd helyszínt biztosítani egy író-olvasó találkozóra. Ma Sátoraljaújhely városában nem fontos a kúltúra művelőinek támogatása. Különösen akkor nem, ha ez a hű képét akarja bemutatni egy olyan embernek, aki valamikor elindult egy úton, ami előre vezetett, de aki ma ugyanezen az úton visszafelé halad. Ha igyekszik, akár oda is ér: A XX. szd. Hitleri korszakába.
Ehhez hű szövetségesre talált a Jobbikban, hisz a szellemet Orbán eresztette ki a palackból, amikor utcára vitte a politikát és felhergelte az utca népét, a „csürhét” politikai céljai elérésének érdekében. Gyurcsány Ferencről, a Fórumról - és a hangulatról már beszámoltam. FELEMELŐ ÉRZÉS VOLT.
Most a végén elhangzott kérdésekkel és Válaszokkal akarok foglalkozni.Annyi ideje volt Ferinek, hogy három kérdésre adjon választ.Nehezen születtek meg a kérdések. Hiszen majdnem mindenről szólt.Mégis fontos,- mindenkit érdeklő három kérdést kapott.
-
Mie akar kezdeni a Kormány a CIGÁNYKÉRDÉSSEL?
-
Hogy gondolja megoldani a Közoktatást az alapfokú iskoláknál?
-
Milyen megoldásokkal próbálja meg a foglalkoztatást kiszélesíteni?
Ember legyen a talpán, aki kielégítő választ tud adni.Gyurcsánytól megkaptuk a választ. A cigánykérdés megoldása kulcsfontosságú. Konszenzus kéne a politikai elit, másrészt a cigányság vezetői részéről.Egyik oldalról sincs meg. Az elit részéről, mert a cigányság egyik fele ITT „díszcigány”- a másik OTT! A cigány vezetők részéről pedig azért nem, mert nem képesek ÖSSZEFOGNI nemzetségük érdekének védelméért se.
Ezenkívül hiányzik a hajlandóság a felzárkózásra! Hiányzik az a cigány értelmiségi réteg,- aki KIVEZETNÉ őket abból a közönyből,- amiben ma vannak,
és nem akarnak AKTÍV RÉSZTVEVŐI lenni a társadalom előrehaladásának.
Nem lehet azt várniuk az Államtól, hogy az összes problémájukat megoldja. Nekik is akarni kell a kibontakozást és felzárkózást.Ebben van nagy szerepe a többségnek. Meg kell értenünk,- hogy egy „időzített bombán” űl a magyar társadalom. A CIGÁNYKÉRDÉSEN.Ha a problémát nem sikerül megoldani,- rövid időn belül ROBBANÁSSZERŰEN fog felvetődni az ellentét a többségi magyar és a kisebbségi cigányok között.Ezt nem lehet se GÁRDÁVAL,- se rendőrséggel megoldani. Ehhez a magyar lakosság teljes mértékű SEGÍTŐ HOZZÁÁLLÁSA KELL. Persze a cigányság „hozzáállása” is szükségeltetik a békés megoldásokhoz.
Nem ment ez másképp a fejlett demokráciákban se! Ott is emberöltők teltek el, míg eljutottak a megoldáshoz.Az USA-ban 250 év kellett a Ku-kuksz-klan-tól OBAMÁIG.
Ugyanez a helyzet az oktatás területén is.Ha SZEGREGÁLUNK, „rasszisták vagyunk” ha vegyes osztályokat csinálunk,- megöljük a tanulást az iskolákban.Ma nem sikk pedagógusnak lenni.Nem is az ELIT, hanem csak a második vonal megy annak, Ők se hivatásnak tekintik. Ez nyomja rá bélyegét a Közöktatásra. Ezért gyengül szerepünk az Egyetemek terén,- ezért nem fogadja el külföld a legtöbb magyar diplomát!
Felhígult a felsőoktatás szereplőinek tábora! Ma olyan tudásszinttel lehet bejutni,ami nem eredményez kellő felkészülést a későbbi munkához. És jóval több a diplomás, mint amennyire szükség lenne. A tudásszint pedig ALACSONYABB a kívánatosnál.
A munka világában is ez a fő probléma. Nem egyenlő mércével mérik a MUNKAADÓK a munka odaitélése terén. Ma a cigány munkavállaló többszörös hátrányban van. Egyszer a szakmai hiányossága,- másodszor a származása miatt. Mindkettőn lehet és KELL változtatni. Az „Út a munkához” program keretében erre vannak törekvések,- de kevés a JELENTKEZŐ a cigányság köréből.
Ezek voltak Gyurcsány Ferenc válaszai a kérdésekre. Nem titkolta, hogy a végét Ő sem látja: mikor szűnik meg a különbség a magyar és cigány kérdés vonatkozásában.
Hogy miért nevezem nevén a gyereket? Miért mondom CIGÁNYNAK a cigányt?
Azért, mert Ők is így nevezik/ mióta a világ VILÁG!/ MAGUKAT. Mert a „roma” szó nem fejezi ki származásukat,- de identitásukat sem. Mert „cigányprímás,- cigányvajda, -cigánybáró,-cigánypecsenye VAN. Roma - ellenben nincs. Aki ezt a szót kitalálta, a cigányság megosztása volt a célja.Ez a véleményem. Ezt nem Gyurcsány mondta,- de beszédében és válaszaiban Ő is a „cigányt” használta. Mint ahogy a TV-ben szereplő cigány VEZETŐK is ezt használják.
De Gyurcsány felvetett egy érdekes gondolatot.
A világ állandóan változik. A XIX. szd-ban Anglia és Spanyolország „uralta a világot”,- övék volt a legtöbb GYARMAT.
A XX szd elejére új államok követeltek maguknak helyet a Világpiacon.
Anglia elvesztette világhatalmi pozicióját,- helyébe az Új technikát bevezető országok léptek: Amerikai egyesült Államok,- Németország és Japán.
Ma a „Harnadik Világ” államai követelnek helyet és teret a világpiacon.Rövidesen Kína, - India,- Brazilia és még néhány „feltörekvő” állam fogja uralni a Világot.
Amerika gazdasága máris a kínai pénzemberektől függ. Ha a Világ nem talál megoldást a „békés egymás mellett élésre”, az emberiség önmagát fogja elpusztítani.
Valahol olvastam ezt a közel se lebecsülendő véleményt:
A III. VILÁGHÁBORÚT az emveriség kövekkel és botokkal fogja megvívni.
Ha marad egyáltalán ÉLET egy ne adj Isten bekövetkező Atomháború után.