Modellezés
"Jöjj el szabadság, te szülj nekünk rendet, jó szóval oktasd,
játszani is engedd szép okos fiadat". ...
Ezzel a József Attila idézettel mutatom be magam.,Egyesítem magamban a Homo sapiens és a Homo ludens tulajdonságait. Néha a „gondolkodó”m máskor a játékos Ember vagyok. Egyszer Angyal, máskor Ördögként viselkedek, de mindig a cél felé haladok. Ha akadályba ütközök, nem adom fel.. Ha százszor megyek fejjel a falnak, 101. - x is megpróbálom leküzdeni Ezért mondom Magamnak „néha”: Kell ez neked, Te Vén hülye?Mit lehet erre válaszolni? Semmit. Ha Más mondja, azt nehezen tűröm.
Naplómban gyerekkoromról találhattok részleteket. az alábbira kattintva, ha kiváncsiak vagytok. http://szilardba.blog.hu Miért van bennem ilyen nagy játék utáni vágy? Erre a korosztályom tagjai lehetnek a tanuk: Nem volt „gyerekkorunk”, legalábbis békés és nyugodt. Erre ez a Radnóti vers a bizonyíték.
Radnóti MiklósTöredék
Oly korban éltem én e földön
mikor az ember úgy elaljasult,,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
……………………
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra –
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
1944. május 19.
Radnóti verse idézi a kort, amibe beleszülettem. 7 éves koromig apa nélkül nőttem fel. Alig volt a környéken hozzám illő korú gyermek Így nőttem fel, pincében, bunkerban, ágy alatt „lapulva”, így éltem át a kor legnagyobb drámáját, a Holocaustot. Akkor nem értettem. Ma is a szemem előtt vannak az anyától elszakított gyermekek képei. Úgy hajtottak Őket, , mint az állatokat a vágóhídra. Újhely felszabadulásakor ismerkedtem meg Apámmal Megtanultam a történelmet.
Négy éve ismerkedtem meg a számítógéppel. Ha nem lettem volna a „játék rabja”, nem tanulom meg kezelni. Mai napig az unokák segítenek az eligazodásban Kezdetben csak a játék érdekelt, később megtanultam írni Mindig érdekelt a politika, és amióta rátaláltam a Kapcsolatra, itt töltöm az időmet. Másra úgyse lennék „alkalmas”, erre talán még egy kisideig. Hacsak addig ki nem „készítenek” a Barátaim idegileg. De az Sebaj, eccer úgyis meg kell halni.
Senki vagyok, ha még nem mondtam volna. Egy a tízmillió magyarból, vagy a nyolcmilliárdnyi Emberből, akik benépesítik a Földet. Mégis egyedi, mert senkinek nincs olyan újjlenyomata, mint az enyém. De más különbségek is adódnak: Nem vagyunk egyformák! (szerencsére)
Mi lenne, ha csupa Hitler, vagy Sztálin lenne az Emberiség!Az se lenne üdvös, ha a Fradi szurkolói lennének többségben! Hitlerből és Sztálinból a történelem során EGY is sokk volt! Nem kell félnünk: Mindig van „utánpótlás”, még ha a hasonlóság nem is mutatható ki teljesen.
Nem maradtunk Vezér nélkül. Megvan a „keresztünk”, van, aki csak cipeli, lesz, akit rá is fognak feszíteni, ha hagyjuk. A birka tulajdonsága a türelem. A „birkanépé” a tudatlanság, hagyja magát az orránál fogva vezetni. Aki szegény, az a legszegényebb! Azt lehet legjobban „megvezetni” csak ígérni kell, minél nagyobbat és sokat, aztán a végén „elköszönni”: Oszt jónapot!
Úgyis elfelejtik, mert az emlékezet szelektív, amit sulykolnak, azt nem felejtik el
(habár meg se történt) az igazat meg akkor se hiszik el, ha látják. Miközben épült, szépült gyarapodott az Ország, mivel a yízcsapból is az folyt: ROMOKBAN AZ ORSZÁG! Egyik- másik ünnep után úgy is nézett ki. Csatatérnek.
Nagy fába vágtam a fejszém! Megpróbáltam senkiből Walaky lenni. Nem állítom, hogy sikerült, de azon fáradozok. Jáccok! MIT? „Közösségesdit”! Előbb egyet, aztán sokat. Mára csak kettő maradt,a többi csődbement, mint az ország. Ezen a kettőn szeretném bebizonyítani a matematika szabályai alapján, hogy 1 X 1 = EGY! De 1 + 1 = KETTŐ! És ha egy helyett kettőt hozunk, az HÁROM! Ismerős a Piramisjáték. Néhány csalónak, gazembernek sikerült milliomossá válni, hogy bepalizta a lakosságot az ígéretekkel, mennyit fognak nyerni, ha beszállnak és terjesztik. Ő biztos nyert és az elején néhányan, de akik a piramis alján voltak, azok egy vasat nem láttak viszont a pénzükből!
Pedig az elmélet jó, ezzel igen sokat lehet(ne) hozni a konyhára, mindössze hinni kell (kéne)
abban, hogy az általam megálmodott szám megvalósítható! Ha mindenki „csak két” Embert hoz magával, még túl is szárnyalhatjuk! Csak a sakktábla kitalálójának kérését alapul véve a vaknak is világos, mennyi lehet a végeredmény, ha csak minden kockába az előzőnek a duplája kerül! Még „búzaszemből” is sok Akinek van kedve- számoljon utána. Elég hozzá 13 ember, aki úgy indítja el a „láncot”- hogy nem szakad meg.!Ezzel szemben voltunk kb 130-an a közösségben, és a „piramis alja” nem lett szélesebb, mint a közepe! Ebből következik, egy kézen meg lehet számolni, hányan éltek a meghívás lehetőségével. Ezért kellett felszámolni Mozgalmi közösségünket Rendezni végre közös dolgainkat ez a mi munkánk; és nem is kevés.
Minden út Rómába vezet! Szinte látom Sanyibát' a fejéhez kapni: Minek megyünk már megint Rómába!-A franc akar Rómába menni! Csak el akarunk érni oda, ahová elindultunk:Egy mindenki számára otthont adó, élhető Magyarországba! Es ha minden csoport arra indul el, „eccer odaérünk”! Hogy mikor? Az a jövő zenéje, ezt azt hiszem mi Muzsikus lelkek tudjuk legjobban
Mikor még nem voltam más, csak szegény, volt egy bérházban egy kis szobám. Ó, akkor nagyon boldog voltam én, sok átviharzott vad éjszakán. A dalnak éltem s szerelemnek oly mindegy volt, ki a babám. Cuppant a csók, gitárom pengett s dalolt hozzá sok cimborám. Boldog voltam akkor nagyon! Mi muzsikus lelkek, mi bohém mi kóborló gazdag szegények, az életünk nem holmi vásári lét, az éveink tarka regények!
Mi kacagva sírunk, a könnyünk mosoly, az élettől semmit se várunk, mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk csak hangulat minden minálunk! Most úrrá lettem, van szép palotám s a sok kincs benne mind az enyém egy angyali tiszta nő mosolyg reám, mégis mindig Bár ragyogó minden körülöttem. Hiányzanak a múlt idők, a léha nők s a vén gitárom s a cimborák, hol vannak ők? Boldogtalan vagyok nagyon. Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiuk, mi kóborló gazdag szegények, az életünk nem holmi vásári lét, az éveink tarka regények!
Mi kacagva sírunk, a könnyünk mosoly, az élettől semmit se várunk, mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk csak hangulat minden minálunk! Nem kell a pompa s nem kell a fény, bár visszakapnám kicsiny szobám, bár lennék újra züllött és szegény, s várnának züllött lányok rám. Bár lenne az élet álom, s ha véget ér ez álmodás, adjátok vissza vén gitárom jöjj vissza szép legénylakás, jöjj vissza, elmúlt ifjúság!
Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk, mi kóborló gazdag szegények, az életünk nem holmi vásári lét, az éveink tarka regények! Mi kacagva sírunk, a könnyünk mosoly, az élettől semmit se várunk, mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk csak hangulat minden minálunk!
Miért vágtam ilyen nagy fába a fejszém? Hogy bebizonyítsam magamnak és másoknak: Ha nagyon akarunk valamit és hiszünk benne, el lehet jutni a célig. Kölön-kölön nehezebb, együtt könnyebb lenne. Megoldás, ha összefogva megyünk az úton. Segítve, nem eltaposva egymást. Ezért nyújtjuk a kezünk minden arrafelé igyekvőnek: MENJÜNK EGYÜTT!
Hiszen Minden út Rómába vezet!
