Gyurcsány Ferenc beszéde a Demokratikus koalíció alakuló ülésén.

                                                                                                                                                                               Köszönöm, hogy vártatok rám már vagy másfél évet, rendesek vagytok. Én is vártam rátok. Két-három dologról beszélnék ma Nektek. Arról beszélnék, hogy hogyan lesz ebből a végén – hogy mondta Ildikó? – egy szívdöglesztő párt. Amikor mostanában késő este benyitok egyetlen lányom szobájába, az esetek többségében nem a kémiakönyv fölé görnyedve látom, hanem a számítógép előtt ül. Levelezik a barátokkal, az ismerősökkel, ők úgy mondják, hogy csetel. Pletykálkodnak, azt hiszem, időnként örülnek, hogy én nem tudom, hogy miről pletykálkodnak, végtelenül szabadnak érzik magukat. Büszkék arra, hogy egy új világnak a tagjai. Ha összeállnak a barátaikkal, műsort csinálnak az iskolának, akkor nem bírják ki, hogy mindazt, amit elkészítettek, fel ne vegyék videóra, és föl ne tegyék a YouTube-ra. Ahonnan aztán előbb-utóbb letöltenek mindenfajta számokat gond nélkül barangolnak a világban. Ha meg bizonytalanok abban, hogy, mert azzal szekálja őket az ismerős, hogy tudják-e, hogy mi volt ’82 őszén az akkori Újpest–Ferencváros mérkőzés eredménye, akkor rámennek a Google-ra, és alkottak hozzá egy új szót, ők kiguglizzák ezt maguknak, mert szabadok, mert egy új világ gyerekei, mert egy picikét sem szégyellik azt, hogy van bátorságuk birtokba venni ezt az új világot. Irigylem is, meg csodálom is ezt a bátorságot, azt a fajta magabiztosságot, ahogyan elfogadják ennek a világnak a sokfajtaságát és sokszínűségét.

Sokan azt mondják, hogy ettől rosszabb lett a világ, hogy megszűntek a hagyományos értékek. Hogy talán sokkal jobb lenne, ha nem lenne YouTube meg Google, meg a gyerekek a Facebookon nem chatelnének állandóan. Én nem ezt gondolom. Akik ezt gondolnák, azoknak hadd idézzek valamit, ami talán közelebb van az ő világukhoz: a kenyérpirító, a centrifuga, a tépőzár, a tévé távirányítója, ha hiszik, ha nem, mind a szabad világ szülöttei. Mert csak abban a világban születnek új dolgok, csak az a világ képes szolgálni az embert, amely bátorítja, amely szabaddá teszi a gondolatot, hogy új utakat keressen magának, amely nem azt keresi, hogy elvegye az alkotás vágyát, hanem a kapuk, a gondolat kapuinak kinyitásával önmaga teremti önmagát folyamatosan újjá és újjá. Sokan félik a szabadságot. Kár lenne legyinteni,pontosan tudjuk, a szabadság az erősnek lehetőséget teremt, a gyengének pedig kiszolgáltatottságot és védtelenséget hoz. Magyarország polgárainak mégis érvelnék, merjék szeretni, tisztelni a szabadságot. Merjenek szabadnak lenni. Minden gondjuk és bajuk ellenére merjék megvédeni a történelme során először az utolsó húsz évben szabad Magyarországot. Pontosan tudom, az állandó döntéskényszer ránehezedik lelkünkre és vállainkra. Tudom, hogy vannak, akik nem bírják, de nincs nemesebb törekvése az embernek, mint az lehessen, ami legbensőjében van, azzá meg az által válhat, ha szabad. A szabad Magyarországért szeretnék érvelni. Nem egyszerűen liberálisként, nem konzervatívként, nem szociáldemokrataként, hanem magyar emberként. Arra szeretném biztatni az országot, hogy merjen ne félni a szabadságtól. Merjen ne visszafordulni.Azt szeretném a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozóktól kérni, hogy legyenek a szabadság apostolai. Hogy menjenek és mondják el a magyaroknak, hogy szabadnak lenni egész egyszerűen jó.

Az önmagában álló szabadság nemcsak teremt, pusztít is, ezért aztán a szabadság világát a konzervatívok a hagyományok és a tekintély rendjével, mi, szociáldemokraták az igazságosság és a szolidaritás közösségi élményével és követelményeivel próbáljuk meg lakhatóvá tenni. Hiszünk a szabadságban, a demokráciában, az igazságosságban, és igen, mi egy ilyen Magyarországot szeretnénk.Tudom, mostanában Magyarországon sokan veszélyesnek gondolják ezt a szabadságot. Elfordulnak és valami mást akarnak. 1989 szabadságot hozó új rendje sokak szemében bűnbakká vált, és a mostani miniszterelnökkel az élen új rendszerváltásról papolnak. Arra szeretném biztatni a magyarokat a sátorban és a sátoron kívül, hogy mondjanak határozott nemet a miniszterelnöknek arra a szándékra, hogy elforduljunk a szabadság világától, mondjuk azt, hogy szabadok akartunk lenni, és hogyha egyszer szabadok lettünk, akkor ezt a szabadságot nem adjuk vissza - még neki se! Nem a szabadsággal van baj, hanem velünk, nem tudtuk jól berendezni a szabadság világát, nem tudtuk megtölteni emberséggel, figyelemmel és méltányossággal. Nem új rendszerváltozásra van szükség, hanem okos, bátor, szabad emberek sok-sok közös döntésére és cselekvésére, hogy ebből a világból, teremtsünk egy jobbat, élhetőbbet, emberibbet, békésebbet, gazdagabbat és erősebbet. Igen, ilyen egyszerű a program. Az új rendszerváltók csak egyetlenegy dolgot tudnak biztosan: hogy tőlünk akarják elvenni a szabadságot. Épp ezért mi megőrizzük ’89 eszméjét.

Pár hónapja, Magyarországnak új kormánya van. Hiába is mondtok mindenfajta megjegyzést, muszáj megjegyeznem: Orbán Viktor kormánya nem tehetségtelen szemfényvesztésből, nacionalizmusból, nem tehetségtelen, ha hatalmi mámorról van szó, bűnbakkeresésről, gyűlöletkeltésről, hagymázas és bornírt szabadságharc hirdetéséről. Ezekben kiválóak. Ezzel szemben hiányzik belőlük az alázat, a méltányosság, a mértéktartás, a demokratikus szellem, az európai kulturáltság, a realitásérzék, a szakértelem, az utóbbi hetek tanúsága szerint a kormányzóképesség is, nembeszélve a humorérzékről és a tisztességről. Hazánknak önmaga nagyságától elszédült, bumfordi kormánya van. Olyan kormánya, amelyik háta mögött Európa jobb klubjaiban összesúgnak, és azt mondják: itt vannak az új barbárok. Orbán Viktor és kormánya szembefordul a szabadság húszéves rendszerével, le akarja váltani a harmadik köztársaságot. A harmadik köztársaság helyére a nemzeti együttműködés rendszerének hazugságát kínálja. Mondjuk ki világosan: mi nem kérünk ebből! Aki meg kíváncsi a miniszterelnök nemzeti együttműködésére, látogasson el Szegedre vagy Esztergomba, és meg fogja látni, hogy a Fidesz a nemzeti együttműködés rendszere helyett a nemzeti orrba verés rendszerét ajánlja nekünk. Világos: azt mondják, hogy aki nincsen velünk, az ellenünk van.
A miniszterelnök úr új alkotmányt akar. Olyat, amely nem az államhatalom okos megosztására, felelős ellenőrzésére, hanem a kormányzati és miniszterelnöki hatalom koncentrálására épít. Olyan új alkotmányt szeretne, amely dicsőíti a kiválasztottak nemzetét megteremtő Szent Korona-tant, és amely az ember nagyszerűsége helyett az isteni gondviselésre kívánja építeni a haza jövőjét. Igen, olyan új alkotmányt akar, amely választójogot kíván adni azoknak, akik nem vesznek részt a közteherviselésben. Nem kérünk Orbán új alkotmányából. Nem kérünk, mert a kormánynak nem a hatalmát, hanem a kormány fölötti ellenőrzést kell növelni. A népszuverenitásban hiszünk, azt gondoljuk, hogy az alkotmány nem történelmünk közjogi múzeuma, amelyben kiállítjuk a feudális Magyarország összes romlott eszméjét, nem kérünk új alkotmányt, mert azt gondoljuk, az Isten az imáinkba és nem az alkotmányba való. Nem kérünk, mert szentül hiszünk az államot és az egyházat elválasztó közjogi kulturális hagyományban, nem kérünk új alkotmányt, mert magabiztosan állítjuk, hogy csak azok gyakorolhatják itthon választójogukat, akik közvetlenül viselik döntésük következményét, és a közteherviselésben való részvétel kötelességével szerzik meg a választás jogát. Arra kérjük a parlament demokratikus ellenzékét, a Magyar Szocialista Pártot, hogy bojkottálja az alkotmány előkészítésében való további részvételét. Azt kérjük, azt javasoljuk, hogy ne asszisztáljunk a miniszterelnök blőd eszmei, hatalmi ámokfutásához.Az alkotmány nem a Fideszé. Az alkotmány a népé. Mondjuk világosan ki, hogy nem ismerjük el a Fidesz jogát arra, hogy a megkérdezésünk nélkül alkotmányt adjon a hazának. Éppen ezért bejelentem, hogy országos népi kezdeményezést indítunk annak érdekében, hogy a parlament bocsássa népszavazásra az új alkotmányt.A jelszavunk egyszerű: az alkotmányról a nép akar dönteni. Mi pedig meg kívánjuk teremteni a népnek a lehetőséget, hogy dönthessen.

Kedves Honfitársaim! A miniszterelnök hosszú és kitartó munkával, hazugsággal és gyűlöletkeltéssel elvette Magyarország többségének hitét, erejét, hogy merjen, tudjon erőfeszítést tenni és változtatni. Elhitette, hogy van erős Magyarország az ország polgárainak erőfeszítése nélkül is. Orbán az önzés, a rövidlátás és a csodavárás apostola lett. Elvett tőlünk legalább négy évet, amikor önző hatalmi mámorában elpusztította azokat a reformokat, amelyek egy új Magyarországhoz vezettek volna. Építés helyett a rombolásra szólított fel, miközben rombolt önmaga is. Nemcsak kordont bontott, de bontotta a hitet, az önbecsülést, a büszkeséget, a nemzeti szolidaritást is. Orbán a köztársaság, a demokrácia, a parlamentarizmus, a jogállam, a demokratikus Magyarország ellenfele lett. A mi ellenfelünk. Miközben rombolt, valamit nem sikerült neki megtenni: nem tudta megtörni a demokraták táborát, a köztársaság híveit, az európai konzervatívokat és szabadelvűeket, akarta, de nem tudta felmorzsolni a baloldalt. Vereséget mértek ránk, de nem győzték le a legfontosabbat: a hitünket. A miniszterelnök hosszú évek kitartó hazugságával csapdát állított magának és az országnak. Most, amikor kormányozni kellene, nem mer, nem tud jövőt építő szerkezet-átalakító döntéseket hozni, elfut a problémák elől, azokat a jövőbe tolja. Kormányzás helyett padlássöprés van. Először csak a bankok pénztárait, majd jöttek az energia- és távközlési cégek és a kereskedők. De tíz napja azt is tudjuk, hogy a mi padlásainkat is le kívánja söpörni. Pedig tanulhatna a miniszterelnök a dicstelen elődök példájából. A seprű jobban áll a boszorkányok, mint a politikusok kezében. Bár, mi tagadás: a boszorkányok és az ördögök állítólag nem laknak egymástól nagyon messze.

Orbán sikkaszt és hazudik. Azt mondja, hogy az APEH többet nem utal magánszámláinkra. Ez hazugság. Azt a látszatot kelti, mintha közpénzekből, mások adóforintjából fizetnének 3 millió ember magánszámlájára. A miniszterelnök szégyenletes módon átveri Magyarországot. Ebben a konkrét esetben az APEH semmi más, mint postás, akit mi megbíztunk, hogy a mi átutalásunkat kézbesítse a mi számlánkra. Ha a miniszterelnök arra utasítja az APEH-ot, hogy ne oda küldje a pénzünket, ahova mi küldtük, akkor a miniszterelnök sikkasztásra bujt fel. Sikkasztás az, ha valaki más pénzével a sajátjaként bánik. Üzenjük a miniszterelnök úrnak, hogy ne nyúlkáljon a zsebünkbe, mert rá fogunk verni a kezére. Tessék eldönteni, hogy kiben bíznak jobban: önmagukban, vagy Orbán Viktorban. Ha önmagukban, akkor azt javaslom, ragaszkodjanak ahhoz, hogy odafigyeléssel, spórolással, gondoskodással készülnek idősebb éveikre. Ha Orbán Viktornak hisznek jobban, akkor nyugodtan bízzák rá a pénzüket. Én ugyan Totó kutyámat sem bíznám rá.

Kedves Barátaim! Ma reggel a Magyar Szocialista Párt bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez a magánpénztárak megvédése érdekében. Támogatjuk ezt a népszavazást. Ezen túlmenően bejelentem, hogy valamennyi olyan törvényt, amelyben a miniszterelnök és kormánya korlátozni kívánja a mi lehetőségeinket és jogainkat, hogy nyugdíjas éveinkre gondolva megtakarítsunk, magánpénztári befizetéseket teljesítsünk, minden ilyen törvényt megtámadunk az Alkotmánybíróságon, és ha hozzá mer nyúlni a pénzünkhöz, annyi pert fogunk a nyakába zúdítani, hogy nem fogja tudni megszámolni a miniszterelnök. Hadd mondjam el Önöknek, hogy itt jóval többről van szó, mint egyszerű politikai vitáról a miniszterelnökkel. Itt az a dilemma, milyen Magyarországot képzelünk el. Én egy nyugatos, polgári Magyarországban hiszek. Olyanban, amelyben a polgári jelző azt jelenti, hogy mi, ennek az országnak a polgárai értjük, hogy elsősorban önmagunkért viselünk felelősséget, önmagunkért, családunkért, barátainkért, a városainkért és természetesen baloldaliként, meg egyszerű, humanista magyar emberként azt is tudjuk, hogy a felelősség határa nem ér véget a család határánál, hajlandóak vagyunk erőfeszítést tenni, hogy segítsünk azoknak is, akiknek nehezebben megy a sora. Úgy szokták mondani, hogy szolidárisak vagyunk.

De a szolidaritás nem nyugodhat máson, mint hogy az ország polgárainak többsége elég felelős és tudatos és okos, és gondol a jövőjére, és azt mondja, hogy most, ma teszek azért erőfeszítést, hogy 20–30–40 év múlva, amikor nyugdíjba megyek, akkor is meg tudjak élni. Orbán azt mondja, hogy ne gondoskodjunk magunkról, majd ő gondoskodik rólunk. De hát, Orbán úr, maga már sehol nem lesz, amikor mi nyugdíjasok leszünk. Sehol.Ez ugyanaz az alapkérdés, amiről 2006 után a reformjaink szóltak az egészségügyben, az oktatásban, az igazgatásban. Az egészségügy reformja arról szólt, hogy felelős vagy magadért. Hogy csináljunk olyan rendszert, amely nem a felelőtlenségre épül, hanem a felelősségre. Az sem kellett neki. Azt is megfúrta. Most el akarja venni azt az egyetlen még működő rendszert, amelyben mi nem kiszolgáltatottai vagyunk az államnak és az állam politikusainak, akik, ha kell, akkor minden héten úgy változtatják a nyugdíjtörvényt, mint ahogyan mások változtatják az alsóneműjüket. Mások padlását lesöpörni alávaló dolog. De az így szerzett pénzt a jobb módúak között felosztani, az ennél is rosszabb. Az egyenesen ocsmány cselekedet. Márpedig ez a kormány most ezt teszi. Azt mondja a miniszterelnök, hogy neki azért nem tetszik a magán-nyugdíjpénztári rendszer, merthogy ilyen sehol nincs Nyugat-Európában. Érdekes, amit mond. Mert három mondattal később mit mond ugyanez a miniszterelnök? Hogy Magyarországon legyen egykulcsos adó. És mit gondolnak, van-e Nyugat-Európában bárhol is egykulcsos adó? Nincsen, kérem szépen. A miniszterelnöknek el kell dönteni: Lettországra akarunk hasonlítani, vagy Ausztriára? Én Ausztriára szavazok.

Orbán nyilvánvalóan azokat teszi gazdagabbakká, akiknek ma is több van. Ha ezt sarcot a munkát terhelő járulékok csökkentésére fordítaná, ha ebből finanszírozná az egyébként szükséges szerkezeti átalakításokat az egészségügyben vagy az oktatásban, ugyan rossz eszközökkel, de akkor legalább jó célokért dolgozna. De most nem ez történik. Orbán az egykulcsos adóval azoknak akar még többet adni, akik Magyarországon ma módosabbnak számítanak. Ennek lesz a következménye, hogy család és család között még nagyobb lesz a különbség, amikor Magyarország polgárai már ma is nehezen viselik el a társadalmi különbségeket. Mi nem azt akarjuk, hogy azoknak a zsebébe vándoroljon jövőre még havonta egy-, kettő-, három-, négyszázezer Ft, akiknek a polgári élethez szükséges minimális feltételek megvannak. Magyarországon milliók vannak nehéz helyzetben, és Magyarország nagy, közös rendszerei – mondom még egyszer – az oktatástól az egészségügyig bajban vannak. Ha valahova kell pénz, az nem a gazdagoknak a zsebe. Ha valahova kell pénz, az a szegényebbek zsebe, meg az egészségügy, meg az oktatás. Tudom, hogy a választók sokaságát kevésbé izgatja az államháztartás, a költségvetés helyzete, mint a saját pénztárcáik állapota. Ez érthető. De ha valaki, akkor mi akik 2006 után ezzel az országgal iszonyatos erőfeszítést tettünk, hogy Magyarország egyensúly közeli pályára kerüljön újra, nyugodtan figyelmeztethetjük a miniszterelnököt. Az én kormányom és Bajnai Gordon kormánya ebben a választók sokaságának értésével, támogatásával végül is jó ügyet szolgált.

Muszáj szólni: amit csinál, 2012-2013-tól iszonyatos hiányt teremt a költségvetésben. Magyarország szemmel láthatólag egy költségvetési pokol irányába megy, csak azért, mert   Orbán nem hajlandó egy-két évvel előretekinteni, ragaszkodik őrült fantazmagóriájához,nyilvánvalóan nem  az ország többségét, hanem az ország módosabb kisebbségét támogatva. Nem akarjuk mi megfizetni majd majd ennek az őrült politikának a következményét. Az egyensúly annak a feltétele, hogy akik itt élnek és dolgoznak, jövedelmüket saját életük finanszírozására, ne pedig az állam által korábban felvett hitelek törlesztésére fordíthassák. Ha ez így van, akkor azt kell mondani: Tisztességes baloldaliak számára, bármi legyen a cél, nem megkerülhető követelmény, hogy maradjon egyensúlyban Magyarország költségvetése. Szeretném, ha ezt értenék a magyar polgárok, ez legalább annyira fontos, mint fontosnak gondolják a politikusok. Mostanában nem a jobboldalon, hanem a baloldalon teszik ezt meg. Nem akarunk hazug, önző, nemzeti együttműködésnek csúfolt Fidesz-uralmat, múltba forduló, nacionalista keresztény fundamentalista Magyarországot. Nem akarunk valláserkölcsön alapuló államot. Ne a határainkon túl döntsék el a választásokat,nem akarjuk az alkotmány megcsúfolását,nem hagyjuk, hogy elvegyék megtakarításainkat, nem akarjuk, hogy a jobb módúaknak legyen még jobb, a többieknek meg kuss legyen a neve. Szabad, független és igazságos Magyarországot akarunk. Hallja meg a miniszterelnök, hogy van egy másik Magyarország is, egy szabad, független Magyarország, és annak itt ülnek a képviselői! Innentől kezdve jön a neheze, hogy akkor hogyan is. Mert ahhoz, hogy győzzünk, ahhoz erősnek kell lennünk. Ahhoz viszont szükségünk van olyanokra, akik hisznek a harmadik Magyar Köztársaságban, a jogállamban, a parlamentarizmusban, a demokráciában és a szociális piacgazdaságban. Szükségünk van férfiakra és nőkre, fiatalokra és idősebbekre, akik igazságossá teszik a szabadság Magyarországát, akik tisztességesek, és nem csak a maguk hasznát nézik. Ahhoz, hogy győzzünk, szükségünk van az ügyünkért harcolókra és az ügyünket vállaló pártra. Ma nincs ilyen párt Magyarországon. Vannak félmegoldások – de miért érnénk be félmegoldásokkal?

Nagyon sokan azt gondolják: kezdjük elölről, és csináljunk egy új pártot. Félig egyetértek velük. Új pártra van szükségünk, de nem újonnan alakítandó pártra. Nem újonnan alakítandó párt kell, mert azok aktív politikai többsége, akik velünk egyetértenek, ma már egy helyen vannak: a Magyar Szocialista Pártban és a körül. De tudok még valamit, hogy nagyon sokan, akik ma a hátuk közepére kívánják a Fidesz Magyarországát, azok nem tudnak, nem akarnak a Magyar Szocialista Pártra szavazni. Éppen ezért úgy kell átalakítani a Magyar Szocialista Pártot, hogy befogadó politikai otthona legyen mindazoknak, akik hisznek a harmadik Magyar Köztársaság szabadság- és igazságeszményeiben, akik képesek ezért megküzdeni, és képesek tolerálni sok politikai részletkérdésben a véleménykülönbséget. Akik egyetértenek abban, hogy meg kell szerveznünk a ’89-es demokraták széles táborát, és ennek a tábornak szüksége van egy nagy, tekintélyes pártra, és ezt a pártot egy mély átalakítással, egy rendszerváltozással felérő átalakítással a Magyar Szocialista Pártból kívánjuk létrehozni.

Ez a párt 21 éves, politikai-történelmi értelemben még idősebb. Múltjának van olyan része, amelyre büszke lehet, s vannak olyan részei, amelyeket jobb lenne, de nem lehet elfelejteni. Én nem akarom sutba vágni sem ezt a 20 évet, se mindazt, ami bennünket ehhez köt. De azt is gondolom, hogy nem lehet mindig újra kezdeni. Nem lehet arra kérni az embereket, hogy felejtsenek el mindent. Ha valaki, akkor én tudom, hogy mennyi pörölnivalónk van a Magyar Szocialista Párttal. De tudok még valamit. Ez a párt a legnehezebb helyzetekben, ’89–90-ben, majd ’95-ben, Bokrossal, majd amikor Orbánnal szemben kellett védeni az országot, ’98 után, majd, amikor 2006-ban egyébként valóban iszonyatos, helyenként drámai körülmények között el kellett dönteni, hogy megküzdünk-e az országért szinte politikai háborús körülmények között, akkor ez a párt igennel válaszolt. Ez a párt ugyan nehezen viselte többek között a koalíció időnként rendkívül szűkre szabott mozgásterét, időnként panaszkodott, de például soha nem támadta hátba szövetségesét, koalíciós társát. Ez a párt nem szőtt hálót. Ez a párt nem árulta el barátait. Időnként nem volt elég erős és gyáva volt. Én leszek az utolsó, aki azt fogja mondani, hogy ez így rendben van. De mindazoknak, akik az elmúlt másfél évben arra kapacitáltak, hogy egy új pártot csináljunk, azt tudom mondani: az árulás lenne. Ám nagyon sok barátunk, ismerősünk van, akik azt mondják, hogy ne haragudjatok, veletek így nem. Ha nem halljuk meg az ő hangjukat, ha nem vagyunk képesek kinyitni ezt a pártot elsősorban kulturális, szellemi és politikai értelemben, sokáig maradhatunk a legerősebb ellenzéki párt. Na, de ki a csuda akar sokáig a legerősebb ellenzéki párt szerepében maradni?

A legfontosabb, hogy elmondjuk a választóknak, mit gondolunk Magyarországról. A választók egy része nyilván meghallgatja, megfontolja. A végcél az, hogy a választók túlnyomó többsége ezzel  egyetértsen, hogy nekünk mandátumot adjon kormányzásra. Van idő ezt a pártot átalakítani. Amikor az ember kormányoz, akkor az országot alakítja át. Amikor ellenzékben van, akkor elsősorban önmagát kell, hogy átalakítsa. Arra szeretném bátorítani a szocialista párt tagjait, támogatóit, hogy ne azt magyarázzák meg, hogy miért jó úgy, ahogy van, mert nem jó úgy, ahogy van. Nem az a nehézség, hogy egymást kiutáljuk a pártból. Az igazi nehézség befogadni olyanokat, akik ma nincsenek itt, és mégis együtt maradni. Hát, tudnék én kígyót-békát kiabálni egyikre és másikra, mint ahogy gyanítom, énrám is tudnának hasonlóakat kiabálni. Na, de kérem szépen, beljebb leszünk ettől? Jobb lesz ettől Magyarország? Ha azt mondjuk, hogy olyan országot akarunk, amelyben az emberek odafigyelnek egymásra, akkor mi történne, hogyha úgy bizonyítanánk ebbéli képességeinket, hogy először csinálunk egy olyan pártot, amelyben sokfajta ember, sokfajta nézet van, egy dologban egyetértenek: egy nyugatos, polgári Magyarország eszményével, az igazságosság ügyével, a szabadság vágyával, persze, aztán ezer árnyalat van benne. Persze.

Bauer Tamás nagyon messze van az eltávozott Szili Katalintól. Bocsánatot kérek, Tamás! Csak azt tudnám, most miért tapsoltatok. Mert tényleg messze van. Ja, de örültök neki, hogy messze van. Ez jó.(Közbeszólás: De Tamás itt van.) Én tudom, Tamás itt van. Ja, Tamást tapsoltátok. Muszáj eldönteni, hogy olyan pártot akarunk-e, amelyben nem pont e két név által fémjelzetten, csak nem teoretikusan akarok fogalmazni, de nagyjából hasonló távolságot is át tudunk hidalni, vagy egy szűk politikai klikk leszünk.

Én tudom, hogy engem a szocialista pártban és környékén sokan támogatnak, páran talán még szeretnek is. Nagyon-nagyon könnyű lenne a támogatók nem tudom, mekkora csoportjából egy pártot létrehozni. És mi történne? A mai kormánypárt boldog lenne, hogy tovább darabolja a demokratikus ellenzéket. Mi pedig jól elbeszélgetnénk egymással, megdicsérnénk egymást, egyetértenénk egymással természetesen, minden este azzal a jóleső érzéssel mehetnénk haza, hogy a velem egyetértők mind egyetértettek velem. Nagyon jó lenne. Nem erre vágyom. Arra vágyom, hogy esténként úgy menjünk haza, hogy egy dologban egyetértettünk: arra, hogy ebben az országban sok változásra van szükség, mert amit a Fidesz csinál, az nem jó ennek az országnak. Ezen belül ezernyi részkérdésben vitánk volt, de a vita végén úgy álltunk fel, hogy becsültük, tiszteltük, szerettük egymást, amit eldöntöttünk, ahhoz tartjuk magunkat. Akik kisebbségben maradnak, nem úgy gondolják, hogy ők ezzel vereséget szenvedtek. Fegyelmezetten együtt csináljuk tovább, és előbb-utóbb olyan sokan leszünk Magyarországon, hogy a mai jobboldalnak ideje lesz aggódnia, mert megjelenik valaki a színen, aki nem fél, aki mögött tömegek állnak, akinek van programja Magyarországra, és azt mondja, hogy na, akkor fiúk, most megmérkőzünk. Tisztességesen, kard ki, kard alapon, és mi fogunk győzni.

Nem akarunk megegyezni ezzel a Fidesszel. Le akarjuk győzni ezt a Fidesz-politikát. Le akarjuk győzni annak hazugságait és erkölcstelenségét. Helyre akarjuk állítani a demokrácia, a szabadság, a köztársaság és a tisztesség tekintélyét. Egy szabad és egy igazságos Magyarországot akarunk.

Magyarországért és a köztársaságért.