„Ha Én ezt a klubban elmesélem”!
Önéletrajz helyett? Inkább társadalmi „kór-kép”.
Vasárnap reggel van. Már megint nem tudtam aludni nyugodtan: Úgy a saját gondjaim, mint a társadalmi problémákból adódó feszültségek miatt „forogtak a kerekek” egész éjjel. Hiszen mindennapjainkban benne vannak az egyén gondjai éppúgy, mint a mindenkit foglalkoztató nagy társadalmi kérdések. A „Magas, szőke férfi felemás cipőben” című film főszereplője jutott eszembe: Összehasonlítottam magammal: az eredmény lehangoló volt.
Ő az esetlenségével kivívta mindenki együttérzését és minden csetlés-botlása ellenére sikereket ért el, addig Én mindenből a „rövidebbet” húztam. Fekete báránynak születtem. Megmaradtam a státuszban egész életemben. A sors nem volt kegyes hozzám, rakott rám épp elég keresztet: A „Hetedik” Én magam vagyok Magamon. Nem vagyok egyszerű eset: Egyesítem magamban a Homo Sapiens és a Homo Ludens tulajdonságait. Sokszor nem könnyű, mert amit a Sapiens elítélne, a Ludens felmenti. Egyedül nem menne, ha nem találok olyan Társat, aki kiegyenlíti a kettő közötti különbséget és megpróbálja kordában tartani a két különböző Énemet. Nincs könnyű dolga. Becsületére legyen: Már több, mint 53 éve igyekszik megoldani, több - kevesebb sikerrel. Hogy meddig? Ez a jövő zenéje.
Beszéljünk a korról, amiben élünk, és amiben szeretnénk a jövőben is Élni és meghalni. Ez utóbbi nem lenne annyira sürgős, ha élhető lenne ma az élet mindenki számára. Sajnos, vannak kétségeim e felől. Elég, ha csak a jelenleg regnáló kormány eddigi tevékenységét veszem alapul. „Ki milliókat rabol, bírája lészen annak,
kit a szükség garast rabolni kényszerített”! Ugye ismerős szöveg? Hogy miért éppen ez és miért pont ma jutott eszembe? Nem hinném, hogy sokat kéne magyaráznom. Csak a tegnapi szakszervezeti tüntetéseket alapul véve: Sokat változott a hozzáállás! Amikor már minden valamirevaló szakszervezet kiáll az utcára, és ott mondja el, hogy nem ezt várták, mert a ma hatalomban levők nem ezt igérték, akkor ott „nagyabaj”!
Ha már Gaskó „elvtárs” is ott van és együtt mondja a többivel:
Megbecsülést, létbiztonságot kérünk a kormánytól! Mondhatták volna csúnyábban is:
ORBÁN TAKAROGGGY! de ez még odébb van. Ehhez kell még néhány pofon, hogy azok is „kijózanodjanak”, akik még ma is csodára várnak, hogy majd jön a naagy Varázsló és minden jó lesz! A sültgalambok régen sem repdestek, ma pedig remény sincs arra, hogy akár „galambfiat” adna a kormány a szegény nép kezébe, hogy megsüsse...
„Aki nem gyüjtött életében semmit, az annyit is ér”! - mondá egy „bölcs” honatya. Így gondolkodik a többi is, akik Ma nem előre tolják az ország szekerét, hanem a multba. Ahol a Vármegyékben az Ispánok uralkodnak, az (i) GAZSÁGOT pedig a Kúriákon fogják jó pénzért „árulni”..És mit szól ehhez a Nép, az istenadta? Hallgat, mert a nyolcévi agymosás elég volt arra, hogy elveszítse a józan eszét, - és ne tudja megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól. Egy „klasszikust” hadd idézzek, nem szó szerint.
”Ennek a qrvaország böszme népének mindent be lehet adni:
Még azt az egy mondatot is, hogy HAZUDTUNK ÉJJEL ÉS NAPPAL,
és közben nem csináltunk semmit”.
De ki hitette el a néppel eme IGAZSÁGOT? Az az ember, aki életében még soha nem hazudott! Kivéve, ha elfelejtette, hogy tegnap mit mondott. Arról nem beszélve, hogy más dukál a „panel-prolinak,” más a nyuggernek, más itthon és más külföldön. De a legszebb magyarázat, amikor elhitetik az agymosottakkal: Miután jól felmosták vele a padlót itt-ott, büszkén „magyarázza”: MEGMUTATTUK Brüszzelnek, hol lakik a „magyarok Istene”!
És a nép még mindig HISZ. Erre legjobb bizonyíték egy össznépi Játék, a Való Világ leképezése. Már az Ókorban tudták az okosok, mi kell a népnek: Kenyér és cirkusz. Az előbbit nem tudja biztosítani a kormány, „megengedi” a médiának, hogy a tájékoztatás rovására, ami a kötelessége lenne, az elhülyített népet legalább szórakoztassa! Erre nagyszerű „alkalom” a Való Világ show. Ez a műsor hű tükörképe a társadalomnak hazánkban. Ahol ennyi hülye van, ott nem rúghat „labdába” az értelem, a tisztesség, az EMBER. Ott csak a celebek, a szinglik és a qrvák szava az IGAZ. Bizonyság erre az eddig Villa-történelem: vissza még csak olyanok kerültek, akik az előbb felsorolt kategóriába bőven beférnek. Aki ebből csak egy kicsit is „kilóg” azt nem „csípi” a közönség sem. A szervezőkről már nem is beszélve, mert ha nagyon „szorít a cipő”, akkor a szokások felrúgásával is segítik a „hülyéket”, mert arra van igény!
(a sorozatban először mutattak KÉPET, az eredményt mindenki LÁTTA)
Ma Magyarországon minden előfordulhat. Még az is, hogy a Kormány örül a szakszervezeti tüntetéseknek. Nem lóg ki a sorból, a sok hülyeség között jól megfér. Mert egyébként normális az, aki annak örül, hagy a jelenleg hatalmon levőket a világ minden tájáról idesereglő Munkás-Emberek elküldik melegebb éghajlatra? A magyar munkavállalókkal együtt! Már „Gaskó elvtárs” is beállt ebbe a sorba! Akkor csak „Van benne walami”, - ha még nem is az IGAZI?
De eljön annak is az ideje, csak ki kell várni! Ez a vicc éppen ide való:
„Pistike örömmel ujságolja a tanító néninek, hogy tíz kiskutyájuk született!
- És mind fideszes!
- Akkor mondd el ezt a jó hírt Orbán bácsinak is, a jövő héten itt lesz!
Megérkezik Viktor a faluba, valamilyen ünnepségre. Pistike odaszalad hozzá:
-Orbán bácsi! Született tíz kiskutyánk! Öt fideszes!
Viktorka meglepődik egy kicsit. Megsimogatja Pistike fejét, és megkérdi:
-Hát a többi milyen?
-Azoknak már KINYÍLT A SZEMÜK!”
Ha az istenadta népnek kinyílik a szeme, akkor fog a fidesz népszerűsége a mélypontra süllyedni. Ehhez kell az idő és a felvilágosító munka: Ezzel lehet időt megtakarítani. Hogy mennyire lesz szükség, az rajtunk is múlik. Az okos a más kárán is képes tanulni, a „hülye” a sajátján sem. A jövőben az lesz a kérdés, ragaszkodik e a Nép ahhoz, hogy a világ hülyének nézzen bennünket? Ha a kiskutya szeme kinyílik egy hét alatt, talán a ma még elvakult emberek szeme is képes lesz felismerni az Igazságot és a hazugságot. A közmondások ezeréves igazságokon alapulnak: Nem véletlen ez sem:
HAMARABB UTOLÉRNI A HAZUG EMBERT, mint a sánta kutyát!