Mi  dolgunk  a  Világban?

Ezt a  kérdést  már  sokszor  feltették,  leginkább  a  költők  és  írók, akiknek  feladata  lenne  „lámpás vagy fáklyaként”  bevilágítani az utat, ami  a  jövőbe  vezeti  a  Népet.  Csakhogy  az  úton  „menni  kell”,  különben  soha  nem  érünk  el  Kánaánba.

Vannak  költők,  akik  a  „Néppel  tűzön  vízen  át”  vezetik  és  lelkesítik  a  népet,  és  vannak, akik  eladják  a  lelki  üdvösségüket  egy  tál  lencséért.

Magyarország ma  tart  ott,  ahol  a  civilizált  államok  tartottak  már  a  XX  század  közepén. Kimaradt az életünkből a polgi átalakulás, ami azt eredményezte, hogy nem  tanultuk meg sorsunk felelős irányítását, mindent a hatalom bitorlóitól vártunk,  mit  és  hogyan  kell  csinálni, elfelejtettünk  gondolkodni  és  vártuk  a  sültgalambot.

Míg Amerika megtanult együttélni kisebbségeivel és ma a néger egyenértékű  Ember,  nálunk dúl a rasszizmus, nem tudunk mit kezdeni zsidó és  cigány  kisebbségeinkkel,  de  még  egymással  sem. Egy  olyan  egyszerű  cél,  mint  az  összefogás  a  diktatúra  ellen,  nem  működik,  mert  inkább  egymást  ölik  az  ellenzék  erői, mint  hogy  közösen  harcolnának  a  zsarnoki  önkény  kialakulása  ellen.

A történelem számos példán mutatta meg, hogy  a  diktatúrák  és  diktátorok  hatalma  véges, kitermeli  a  saját  sírásóit, akik  ha  üt  az  óra,  véget  vetnek  a  legjobban  megszervezett  diktatúrának  is..  Még  egyetlen  diktátor  sem  tudta  hatalmát  átörökíteni  utódjára! A  diktátor  halálávak  összeomlott  az  addig  működőképesnek  látszó  gépezet. Sőt!  A  halálukat  rendszerint  nem  a  végelgyengülés  okozta.

Julius  Ceasartól  kezdve  Bonaparte  Napóleonon  és  Hitleren  át – Sztálint  sem  kihagyva – Rákosiig  minden  diktátor  hatalmával  a  diktatúra  addigi  formája  is  véget ért. Rendszerint  erőszak  következtében.

Ma  hazánkban  van  egy  csoport,  akik  a  történelem  kerekét  szándékoznak  viasszaforgatni,  ami  eddig  senkinek  nem  sikerült.  Nekik  sem  fog! Hogy  mégis  vannak  követőik,  annak  két  oka  van:  egyik  az  „érdekeltségi  kör”,  amibe  az  egykulcsos  adó  kedvezményezettjei  tartoznak,  a  másik  az  agymosott  birkának  minősített,  érzelmileg  megfogott  és  Orbánt  bálványként  imádó, templomban  művelődő  tömegek,  akiket  a  tények  nem  érdekelnek,  az  érzelmek  irányítanak.

Ez  a  két  „tábor”  akkor  is  ki  fog  tartani, amikor  az  összes  többi  azt  üvölti:  

ORBÁN  TAKA ROGGY!

Ezért kell ezt a „munkát” elvégezni, aminek segítségével be lehet mutatni  az  Ember  és  Ember  közötti  különbséget  és  sutba  lehet  dobni  az  „egyik  kutya, másik  eb”  mondás  hazugságát. Ezt  a  „munkát”  kell  a  XXI.  századi  íróknak,  költőknek, művészeknek felvállalni! Ezt pedig csak szívvel, lélekkel, nem  félve  lehet  hírdetni.  Aki  ezt  nem  vállalja  fel,  beáll  a  bértollnokok  sorába,  az  utókor  a  megfelelő  helyen  fog  róluk  „megemlékezni”:  a  történelem  szemétdombjára  kerülnek.

Hogy  ebben  a  felelős  „munkában”  mi  a  feladatunk,  az nem  kétséges:                    Az  Igazságot  kell  mondanunk  mindig  mindenhol  és  félelem  nélkül  élni.               Mert  a  félelem  megöli  a  lelket  és  pokollá  teszi  az  életet.

A  ma  költőit,  íróit  az  fogja  minősíteni,  melyik  oldalt  támogatták?  Az  Embert  vagy  a  gazembert?  Az  Igazságot  vagy  a  hazugságot?  Hazudni  lehet,  de  nem  vég  nélkül, mert  a hazug  embert  hamarabb  utolérni, mint  a sánta  kutyát.

Európa már jól ismeri a magyar valóságot. Ideje lenne már nekünk is  „tisztán  látni”.