- ötvenhat -
Ez a szám sokakban hoz elő fájó emlékeket: 1956-ot juttatja eszükbe.
Ma nem erről szeretnék szólni.
Nekem vannak erről a számról kellemes emlékeim is.
De valóban 1956-nak is van befolyása az életemre. Akkor, szeptemberben kezdtem a munkát: Gyakorlóéves pedagógusként kerültem Bodroghalomba és mindjárt a mélyvízbe kerültem. Kaptam egy negyedok osztályt, /18 évesen!/ és kikerültem a „prérire” /500 m-re az iskolától, az óvoda mellett levő pici tanterembe/
Azóta is büszke vagyok erre az osztályra: Szinte mindenkiből lett Walaky, még az akkor túlkoros, 16 éves „gyerekből” is, aki egy fejjel volt magasabb nálam..
De ez az „ötvenhat” nem erről szól. 1957 augusztus 15.-én, éppen 56 éve történt, hogy a szülői ellenállás ellenére /mindkét részről/ a bodroghalmi Tanács házasságkötő termében feleségül vettem Novák Arankát.
Ezt az akkori döntésemet soha nem bántam meg.
Az eskü szövegét komolyan gondoltuk: a „holtomiglan – holtodiglan” nálunk azt jelentette, hogy kitartunk egymás mellett – jóban - rosszban.
Megtartottuk. Habár nem volt könnyű: A Skorpió és a Hal annyira nem összeillő „pár”, hogy sok jót nem jósoltak nekünk. Nem lett igazuk. Ugyan surlódás, „kanálcsörgés” volt bőven, de haraggal nem feküdtünk le soha.
Azóta sokat változott a világ. A mai fiatalok el sem tudják gondolni, mennyi „szépség” van abban is, ha Walaky egyetlen Emberrel éli le az életét.
Pedig kísértés volt bőven! Engem is megkörnyékeztek a qrvák, de soha nem gondoltam arra, hogy a családi fészek melegét feláldozzam a pillanatnyi „öröm” oltárán. A becsületem fontosabb volt ennél.
Nem vagyok „szent”, és vannak rossz tulajdonságaim is. A velemszületett „lustaság” pl. sokmindenben hátráltatott.
„Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény-
legény”
De van másik is: Az olthatatlan játék-szenvedélyem.
Talán ennek tudható be, hogy megmaradtam annak, ami szerettem volna lenni:
„A nemzet napszámosának”.
Ugyanis egy „vezetőnek” nincs szabad ideje. Kötelezi Őt a munkája.
Egy beosztott meg azt csinál, amit akar, ha van rá ideje.
Nekem mindig volt ultizni időm. Ezt az EGYET harcoltam ki magamnak, hogy ha ultizni vágytam, oda elmentem a „világ végére” is.
Mára sokat változott a helyzet: Már nem kell „harcolnom” ezért, oda mehetek, ahová jól esik: Megértette a párom, hogy ezt az EGYET soha nem fogja tudni „megtörni”. Így ezen a téren „szent a béke”. De azért mindig akad arra mód és lehetőség, hogy egy kis „veszekedést” szítsunk: a legszebb akkor, ha azon veszünk össze, amit mindketten „állítunk”. :P
75 év után már csak az emlékek „szépek”, a valóság néha rideg, de a szeretet megmarad örökre.
Míg a halál el nem választ – Egymástól.