A múlt elkezdődött.

Évértékelések.

Elfogtam egy levelet. Nem lepődtem meg, hiszen így év végén csak úgy röpködnek az Évértékelők. Azon már igen, hogy Orbán ilyen nyíltan és őszintén mondja el, miről mit gondol. Két dologra gondoltam: a delirium trémensz állapotában írta, vagy az ápolók a szokásos karbantartásnál a stresszoldó injekciót felcserélték az Igazság – szérumra. Megtudtam, hogy a jövőről már álmodni sem érdemes,

hiszen a MULT ELKEZDŐDÖTT.

Minden további magyarázat helyett itt a levél. (forrás: Winterné Jutka)

Kedves NERtársak, NERtársnők, Barátaim, Mr. Usztics Mátyás  a Szíriuszról, Josip Tot, Kaya Ibraim, nagyra becsült Pataky lovag az Eddából,volt-Vitéz Mága  Zoltán, pirospöttyös Matolcsy uram, Semjén doktor, Pozsgay elvtárs, tisztelt turulbaszületett panelprolik, csuhások, négy gyermekes anyák, Közgéptársaság!

 

fülkeforradalmat végrehajtottuk, a pálinkafőzés szabadságharcára az egész világ magánnyugdíj-pénztárai felfigyeltek, világnemzet lettünk, amint a hozzánk érkező, félázsiai delegációk nagy száma is mutatja. Népszerűségünk is nőttön-nő. Már az év második napján megismerhettem az Operaház vészkijáratát. Advent hetében naponta mentek utcára az engem éltető ifjak. A hanyatló Nyugatot is csúnyán leköröztük.

Betörtünk az azeri szőnyegpiacra, az utóbbi időben egészen véletlenül 26 gazdasági szakemberük járt minálunk. Grippen gépeinket is felszereltük már baltával. Nyírőt újratemettük, Tormay Cecilt tantervesítettük. Kitöröltük Gelléri Andor Endre,  Tersánszki Józsi Jenő és Gróf Teleki Pál nevét az utcajegyzékből, viszont bekerült Horthy Miklós, Tisza István és Prohászka Ottokár neve. Kivágtuk a Kossuth téri ősfákat és Károlyi Mihályt. És mi erre büszkék vagyunk!

Ma már minden közmunkásra 3 ezrelékes adó és Tündér Gyurka arca vigyorog ATM pénz-felvételekor. Jövőre nyugdíjat, vagy csak fizetést kap a közszférában dolgozó. A földbérleteket sikerült az ángyáni ármánykodás ellenére szűk körben kiosztanunk.

A tanárok fizetésemelését elhalasztjuk, kapnak egy Lánchíd Brandyt, mert, ahogy a  Hódmezőlázárhely polgármestere mondta: akinek nincs semmije, az annyit is ér.   Újraállamosítjuk a közoktatást, ellehetetlenítjük az alternatív iskolák helyzetét, kiemelten támogatjuk az egyházi oktatási intézményeket. Elvettük a támogatást a kábítószer-betegeket,hajléktalanokat, szegényeket felkaroló kisegyházaktól. 

47 ezernél nem lehet nagyobb az önkormányzati segély. A Matolcsi-csomagok jócskán túlszárnyalják Bokrosét, de ezek nem megszorítások! Megadóztatjuk az adóhivatalt is, amivel megduplázzuk a bevételeinket, (ha ez nem közgazdasági Nobel díj, akkor mi az?), államosítjuk az időjárás jelentést, a trafikokat, a lángos sütést.

A turulmadarat felszenteltem, bemutattam Erdő Péternek és Szent Istvánnak, aki  Alcsúton át menekült, nehogy fel kelljen ajánlania országát egy gólért a Puskás Akadémián. Hegedűs Zsuzsa új Audi 6-osával oszthatja a csibéket és malacokat. Hoffman Rózsa kinevezi Budai Gyula dinnyebiztos összes távoli rokonát gimnáziumi igazgatónak. A bürokráciát lecsökkentjük, a választási regisztrációt - közkívánatra - bevezetjük. Ha az Európa Tanács, vagy az Alkotmánybíróság beszól nekünk, akkor előbb kiosztunk nekik néhány sallert és kokit, majd Szájped József alaptörvényét akár naponta újraírjuk Budapest és Baku között.

Az élettársi kapcsolatot kivesszük a családjogból. Élettárs moziban az első sorban ülhet, színházban utolsóban, buszon csak csadorban utazhat Születésnapjára hervadt virágot kaphat, de a legfőbb büntetése az lesz, hogy nem írok neki több levelet.

Átírjuk még a Tízparancsolatatot is. Annak nyolcadik pontja ezután kiegészítve így hangozzék: Ne lopj! Kivéve, ha Schmittpali, vagy Semjénzsolti dolgozatáról van szó.

A korrupció elleni harc jegyében változik a közbeszerzések pályáztatásának rendje is. Az eddigi bonyolult és költséges, demokratikus eljárás helyett, ezentúl csak a Közgép indulhat és nyerhet. Itt lesz az olimpia, nektek is megtanítom a Fehérvári huszárokat, bevezetjük a Kólát az óvodákba. Fellépünk a szélsőjobbal szemben is, mindenkit megvédünk, mától kezdve csak napi tíz percet zsidózhatnak a nyilvános parlamenti üléseken, és csak másnaponta vonulhatnak fel az Avason.Mostantól a centrális erőtér bekamerázza a piszoárokat,s a felvételekből Novák Előd testvér listázhatja a kurucinfón, hogy mi is az Ábrahám.

Majdnem sikerült bevezetnünk a nemtandíjat meg a nemkeretszámokat, de legalább a kiművelt emberfők képzésének elejét vettük egy romkocsmából a felsőoktatási intézmények nemmegszorításával az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tetteként. Nincs lényeges különbség a diákok és a kormány szándéka között. Ne sajnáljátok azt a 70 milliót, amit a Kurultáj napokra költöttünk! Amit elvonunk a felsőoktatásból, az egyenesen belefolyik a felcsúti stadionba. Jövőre már Puskás Öcsi is ott született.Sőt! Műfüves pályán rúghatják a lasztit mégNyirlugoson is. (Van-e aki e települést nem ismeri?)Egyszóval a gyorsnaszád elrugaszkodott, jövőre a felemelkedés éve jön.

 

Addig is kérlek titeket, ne szökjetek el, mint a veszprémi lajhár és a szakorvosok, bízzatok bennem és az ősmagyar agysebészekben, holnap délelőtt fél tízkor tényleg felemelkedünk, de legkésőbb háromnegyedkor. Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve. A múlt elkezdődött!

Hajrá Magyarország, hajrá Videoton!



Mikor elolvastam, hiányérzetem támadt: Hiszen ez csak az érem egyik oldala!Mivel másik oldalról nem repült be információ, arra gondoltam: Ilyet én is tudnék írni..

Könnyű dolgom volt. De ebben az esetben „forrást” ne keressetek. Ezt kizárólag én követtem el. Emlékezetből.

Kedves Baloldali Barátaink!

A 2010-es választási sokkból alig egy év alatt sikerült kilábolnunk. Megtartottuk szavazóbázisunkat, habár Gyurcsány tagrevizióját nehezen tudtuk kivédeni. De az időközben elhalálozott és pártot elhagyó tagok nevét továbbra is névsorban tartással sikerült elhitetnünk,hogy mi vagyunk az ellenzék legerősebb pártja. Megoldottuk a párt belső megerősítését. A reformokat akaró Gyurcsányékat sikerült a pártból eltávolítanunk. Így ma az MSZP a régi hagyományok egyedüli folytatójaként újra erős baloldali párt lett. Sőt! Az időközben párttá szerveződött belső ellenzéket úgy sikerült kiebrudalni, nehogy má' Frakciót tudjanak alapítani és továbbra is a parlamenten belüli „belső ellenzékünk” legyen. Ehhez azonban szükség volt Kövér László és a Fidesz hathatós támogatására is.

Sikeresen megoldottuk az ellemzéki összefogás kérdését is. Ősszel aláírtuk a megállapodást az Együtt PM-mel, hogy a két párt szövetséget köt, amiből a többit kirekeszti. Ezt a megállapodást megtartjuk bármi áron! Hiába erölködik a DK és Gyurcsány, hogy nyissuk meg a többiek előtt is. Már csak azértse! Mert október 23.-án a DK meghekkelte a közös ünnepet! Ezért bocsánatkéréssel tartozik Gyurcsány az MSZP felé.

Ami a DK-s szimpatizánsokat illeti: Jöhetnek! Csak Gyurcsányt és a közvetlen Vezérkart ne hozzák magukkal. Felajánljuk számukra az MSZP és az Együtt listáját, amire szavazhatnak. Karácsonyi ajándékul kapnak még három tuti befutó helyet, amit a listán biztosítunk a DK-ból kizárt három, nagy szolgálatokat tevő volt DK tagnak, névszerint: Csonka Beának, Szilágyi Eleonórának és az Ásotthalmon Torockainak kampányoló DK tagnak. /érdemeik elismeréséül/

Látjuk a reális esélyeket, nem indulunk győzelmi esélyekkel a 2014-es választásnak. A parlamentbe kerülés a cél. Majd 2018-ban leváltjuk a Fideszt. Addig a békesség kedvéért minden olyan Fidesz kezdeményezést támogatni fogunk, ami az „emberek javát” szolgálja.

Beláttuk hibánkat a kettős állampolgárságról szóló Népszavazásban, bocsánatot kértünk a külhoni magyarságtól. Támogatni fogjuk a Fidesz „Rezsicsökkentési” politikáját, sőt! Mi még az Áfacsökkentást is napirendre vesszük.

Áldott, Békés Karácsonyt és Rezsicsökkentős Új Évet Kívánunk mindenkinek!



Mesterházy Attila Botka László Szanyi Tibor

pártelnök választmányi elnök EP parlamenti képviselő (j)



Szerző: Szilárd bácsi  2013.12.25. 15:36 2 komment

Címkék: politika gazdaság orbán gyurcsány elemzés demokratikus

A bejegyzés trackback címe:

https://szilardba.blog.hu/api/trackback/id/tr485708207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pupu Blogja 2013.12.26. 01:50:24

Van még három hónap, januártól a Dk-nak meg kellene teremtenie a saját összefogását Bokrossal, Fodorral, meg mindenkivel, aki elfogadja az alkotmányosság helytreállításának szükségességét, aztán hajtani.
Nem lehet már tökölősni, megy az idő...
:)

Szilárd bácsi 2013.12.26. 08:03:56

Igaz, hogy van: De a dolgok jelen állása szerint esélye sincs az összefogásnak. Hol van az a "mindenki", akivel lehetne? Az egyik azért nem, a másik eleve nem kell, és mind kéreti magát, mint a menyasszony, aki akar is, nem is férjhezmenni, csak semmit nem akar felvállalni a kötelességekből.

Hát milyen "házasság" lesz ebből? - ha már eleve útálják egymást? Az meg mégsem járja, hogy a várható társak mindegyike feltételeket szab, de teljesíteni a másikét csak EGY szándékozik?

Ugyan nem mondják meg világosan, de mind azt szeretné, ha a DK kollektívan harakirit követne el. Mert kimondva, kimondatlanul FÉLNEK. Úgy vannak vele, mint a Pomócsi bácsival: "Ha én egyszer kinyitom a számat! Ha én egyszer elkezdek beszélni"!

Ugyan melyik Párt szeretné, ha minden disznóságukra fény derülne? Hát ezért olyan nehéz a "gyurcsány-fóbiát" levetkőzni!
süti beállítások módosítása