Hát én immár kit válasszak?

 

2014 a Nagy Választás éve. Nem azért nagy, mert annyira felemelő lenne, hanem azért, mert hosszú időre meghatározza a sorsunk.

 

Könnyű dolguk van a madaraknak, azoknak elég „párt” választani, szemben az emberekkel, akiknek a mai zavaros helyzetben még pártot is kell ahhoz, hogy boldogan élhessenek, míg meg nem halnak.

 

https://www.youtube.com/watch?v=zWxk6BFvMOs

 

Ehhez a súlyos döntéshez szeretnék némi kapaszkodót adni: A két lehetséges esély közül melyiket válasszuk?

 

Orbánt? Vele Orbanisztánt, vagy az Összefogást, egy új Magyarországot, ahol lehetőség nyílik a szegénynek is az életre?

 

Az Évértékelőkből összevágott videó segít a kérdés megválaszolásában. Csak figyelmesen kell hallgatni. Orbán minden kérdésére megkapjuk a választ Gyurcsánytól. Ami nem kis teljesítmény, hiszen Orbán vasárnap szólt híveihez, míg Gyurcsány már szombaton tudta a választ. Ennek két magyarázata lehet: Vagy ennyire ismeri ellenfele minden gondolatát, vagy az Apró villában tartott szeánszok alkalmával megidézik a Fidesz szellemét, amiből minden titkot meg lehet fejteni.

 

Ezért fél Orbán úgy Gyurcsánytól, mint ördög a tömjénfüsttől: hiszen minden titkát előre tudja!

 

Ezért kell jól meggondolnunk: Kit válasszunk? Mert azzal kell együtt élnünk és halnunk, ha már élni nem lesz lehetőségünk.

 

http://propeller.hu/itthon/2875418-orban-venuszrol-gyurcsany-marsrol-jott?fb_action_ids=592299660851143&fb_action_types=og.recommends&fb_source=aggregation&fb_aggregation_id=288381481237582

 

Remélem, a magyar nép lesz annyira bölcs, hogy ezt a történelmi lehetőséget nem qrja el, mint eddig valamennyit történelme során.

 

 

Szerző: Szilárd bácsi  2014.02.20. 11:27 4 komment · 1 trackback

Címkék: blogok politika orbán gyurcsány elemzés

A bejegyzés trackback címe:

https://szilardba.blog.hu/api/trackback/id/tr45823837

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.02.20. 12:13:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilárd bácsi 2014.02.21. 12:59:23

@Flynn Rider: Schifferék a legrosszabb választás lenne. egy "született zöld" soha nem fog beérni, zölden fog elrohadni. Mégis trágya lesz belőle, de meg sem közelíti az űllati eredetűek szintjét... /még a lósz@rt se/

Arról meg már szót se érdemes ejteni, hogy mennyi kárt okoztak már eddig is az állandó ellenességükkel. Csak egy példa: Bős-Nagymaros. amibe az került a magyar adófizetőknek, abból HÁROM KOMPLETT nagyteljesítményű erőművet lehetett volna elkészíteni!

1. X: Amennyiért FELÉPÍTETTÉK
2. x: Amennyiért LEBONTOTTÁK
3. x: Amennyi KÁRTÉRÍTÉST FIZETTEK

És a hab a tortán: Amennyiért VESSZÜK azóta is az áramot.

Habár a Fidesz "Állatkertjéből" ez a barom sem "lógna ki" nagyon, hisz vannak bőven párton belül is, akiknek elég "levegőt venni", - és a Forint csukafejest ugrik a trambulinról, de minden "ugrás" után kiderül: NINCS VÍZ A MEDENCÉBEN.

Csoda az, hogy ilyen analfabéták mellett még mindig áll egy "Békemenet", egy CÖF - CÖF, akik süketen és vakon követik a Vezért, nyereg alatt puhítják az elenzéket, de a zab árát a Kajmán-szigeteken tartják a trezorban.

Nem csoda. hogy Kínában 2014 a LÓ ÉVE. Talán ezért a jelszó is: "Nyergelj, fordulj"! Mert ott talán még nem ismerik a "dakota ló történetét" és hajlandóak szemet húnyni ennek a sok hülyének a süket dumája fölött: Hiszem hazánk jó legelő lesz a kínai LÓNAK is.

vénasszony 2014.02.23. 18:48:51

Orbán nem akar fordulni. Csak nyergelni akar, meg kürtölni.
No és: szombaton a piacon nem hiszitek el, még a Kisgazdapárt is aláírásokat gyüjtött. Meg a Schmuckék, meg az LMP. Csak a Kati pártot nem láttam.

terlasz 2014.02.24. 01:23:07

Szokás szerint ez is jó írás Szilárdbá! Igaz, nem nekem szól, de akit meg akarsz
győzni, az valószínűleg nem olvassa. Azért, csak mondd a magadét, hátha...!
süti beállítások módosítása