VÉGRENDELET HELYETT
halottak napja után
Nem mindig az év végén ér véget az év.
Néha „más időpont” alkalmas a számvetésre: Mint pl a HALOTTAK napja.
Ilyenkor „derül ki”: mennyien TÁVOZTAK már el,- és mennyien „maradtak meg” ismerőseink,- Barátaink,- rokonaink -és CSALÁDUNK tagjai közül.
Ilyenkor derül ki: Mennyire lesujtó az EREDMÉNY.
Lassan többségbe kerülnek ELTÁVOZOTTAK és kevesebb az ittmaradó.
Ez pedig elgondolkoztatja az EMBERT: -Mennyi még az idő ARRA,
hogy tisztességgel tudjon búcsút mondani az ITTMARADÓKNAK.
MERT ARRA MÁR nagyobb AZ ESÉLY,
HOGY RÖVIDESEN TALÁLKOZZON A „MÁR ELTÁVOZOTTAKKAL.”
De milyen legyen a BÚCSÚ,- és milyen a TALÁLKOZÁS?
A Búcsú MINDIG FÁJ: De ki tudja: Kinek fáj JOBBAN.
Valószínűleg annak,- aki ITTMARAD.
Mert aki „elmegy”- annak már „semmisefáj”- szokták mondani.
És semmise HIÁNYZIK, csak az a „kapa főd”, amit Móricz Zsigmond
„Hét krajcárjában” említ a koldus,- amikor kiegészíti az ÖTÖT hétre.
De „Minek”? - mikor VILÁGÍTANI is kéne! ABBa pedig OLAJ KÉNE! De az sincs: MERT AKI SZEGÉNY,- az szokott a LEGSZEGÉNYEBB lenni.
Ezekkel a „gondolatokkal” játszottam az éjjel.
-És semmivel se lettem „okosabb” reggelre,- mint amilyen voltam ESTE.
„ELHULL A VIRÁG,- ELIRAMLIK AZ ÉLET”
és ha nem ülünk le néha egymással megbeszélni Életünket,
akkor hiába Éltünk: Értelme - nem sok volt.
Pedig az ÉLET arról szól: -MIT,- ÉS KIT hagyunk Magunk után.
-Volt,- vagy nem volt „értelme” az ÉLETÜNKNEK.
Lehetünk e BÜSZKÉK Magunkra,- vagy „szégyellnünk kell Magunkat azért, amit megtehettünk volna, de nem tettük meg.
Amit elérhettünk volna, de LUSTÁK VOLTUNK,
vagy „ejh,-Ráérünk arra még”! -módon LEKÉSTÜNK Róla.
Halottak Napja után Jó alkalom SZÁMBAVENNI:
Mi az,- amire „büszkék lehetünk”- és mi miatt kell SZÉGYENKEZNÜNK.
Kik azok,- akik „Már itthagytak Minket, és KIK AZOK,
akikért még MARADNUNK KELL, „egy kis ideig”. Nagy a DILEMMA. Hiszen már a TÖBBSÉG „odaát van”, akiket szerettünk,
akiket tiszteltünk és akiktől sok segítséget kaptunk, hogy EMBER legyen belőlünk.
De sokan vannak itt, akiket „szeretünk,- tisztelünk”
és SOK SEGÍTSÉGET KELL, hogy ADJUNK NEKIK!
Hogy EMBER legyen Belőlük is!
Mert EZ A VILÁG rendje! KAPUNK, - és adunk EGYARÁNT!
Fiatal korban KAPNI JÓ! -És örülünk annak, ha VAN KITŐL!
Már így,- a „hetedik X-en túl” már nem várunk semmitse,
de ODAADNÁNK AZ ÉLETÜNKET azért,
hogy gyermekeink, unokáink BOLDOGULJANAK!
-Azazhogy dehogy nem várunk semmit!
SZERETETET, megértést, és néha SEGÍTSÉGET az ÉLET elviseléséhez!
Ezt még „elvárjuk”- és az a szomorú,- ha éppen EZT!
Nem kapjuk meg „azoktól”- akiktől ELVÁRJUK!
Mert néha ŐK SEM ÉRTIK MEG!
Az „öreg fát” HAJLÍTANI nem lehet: CSAK DERÉKBA törni.
ÁTÜLTETNI SE LEHET! Ott kell „öntözni - pátyolgatmi a lelkét”,
ahol ÉL,- amilyen „közegben érzi jól Magát”!
Ezért kell MEGÉRTENI a különböző generációknak EGYMÁST.
Mert nem EGYFORMÁK az igényeik, - az érdeklődési körük,
és nem egyformán tudnak ALKALMAZKODNI a környezeti változásokhoz!
Remélem, - ez az írásom nem vált ki senkiből olyan ÉRZÉST:
-Már megint ZSAROLNI akarok „Walakit”.
Mert egyáltalán nem áll szándékomban semmi ilyesmi.
Csak azt szeretném „tudatosítani” minden arra illetékessel:
MÉG ITT VAGYOK. És szeretnék Itt is maradni mindaddig,
amíg arra esélyt látok, hogy élhetem az életem úgy, ahogy „szeretném”.
És azt szeretném, ha ezt mindenki, akit „érdekel a sorsom” úgy fogadná el, hogy Nekem se, neki se legyen KELLEMETLEN.
Mert egyet le kell szögeznem:
ÉN MÁR MEGVÁLTOZNI nem fogok „erre a kis időre”.
Tehát ENGEM vagy így fogadtok el, VAGY SEHOGY.
Szeretném, ha a hátralevő időmet BÉKESSÉGBEN tudnám leélni.
És ezt legalább a CSALÁD el is fogadná.